Pesti Srácok

Ingyen gyógyszerrel „csalogatná” a 65 év felettieket az MSZP

Ingyen gyógyszerrel „csalogatná” a 65 év felettieket az MSZP

Az MSZP vizsgálja, hogyan lehetne ingyenessé tenni a 65 év felettiek számára a háziorvosok által felírható gyógyszereket - közölte a párt elnöke egy, az MSZP, valamint több nyugdíjas szakszervezet által szervezett csütörtöki budapesti rendezvényen.

Molnár Gyula azt mondta, ennek költsége számításaik szerint "akár 20 milliárd forint alatt is maradhat", ami "alig fél stadionnyi" kiadást jelentene évente. A pártelnök szerint vannak olyan szolgáltatások, amiket alanyi jogon lehetne biztosítani kiemelt társadalmi csoportoknak, ha ennek kiadásait az állam megengedheti magának, ha azt a költségvetés elbírja. Arról beszélt, a szocialisták "kiszolgáltatottság helyett biztonságot, szegénység helyett pedig büszkeséget" kínálnak a nyugdíjasoknak. Szerinte az MSZP-nek azokat kell képviselnie, akik saját maguk nem képesek érdekeiket érvényesíteni. Azt is mondta, hogy ha a nyugdíjasok úgy érezték néha, hogy az MSZP korábban elfordult tőlük, azért elnézést kérnek.

Az „első Botka-kormánytól” ezt várná Molnár

Molnár Gyula a Nyugdíjas parlament elnevezésű rendezvényén arról beszélt, a helyi nyugdíjasszervezetekkel történő konzultációk után május végére meg akarják fogalmazni, mit várnak majd el "a 2018-as első Botka-kormánytól". Úgy látja, az MSZP-nek vissza kell térnie oda, hogy a szavazat nélküli fiatalokat, a szegényeket, a nyugdíjukból nehezen megélő időseket kell képviselje.

PestiSracok facebook image
A Szeviép-ügyben hazugságon kapott Botkától sokat vár Molnár Gyula (Fotó: mszp.hu)

Molnár szerint aljas és álságos azt mondani, hogy ma Magyarországon túl sokat költenek a nyugdíjakra és a nyugdíjasokra, miközben egyharmados arányukhoz képest nem kapnak kellő támogatást. A csütörtöki rendezvény később elfogadandó nyilatkozattervezetéből idézve azt mondta, változtatni akarnak azon, hogy felül lehessen vizsgálni a már megállapított nyugdíjjogosultságot, és azt vissza kívánják adni azoknak, akiktől "valamilyen jogi, közigazgatási technológiával" elvették. Elképzeléseik között szerepel a minimálnyugdíj megemelése; szerinte a jelenlegi 28.500 forintos nyugdíjat "minimum a duplájára" kellene emelni, továbbá meg kívánják vizsgálni a nyugdíjplafon kérdését is. Az MSZP elbontaná azokat az adó- és munkajogi korlátokat, melyek a nyugdíj melletti munkavállalást nehezítik - fűzte hozzá.

A „felül lévő 4-5 százalék” vállaljon többet

Pártjának az igazságos közteherviselésről szóló programját ismertetve azt mondta: annak lényege, hogy akinek több van, annak többet kell vállalnia. Hozzátette: ez azonban nem azt jelenti, hogy többletadókat akarnak fizettetni, vagy hogy a középosztályt tovább akarnák sarcolni, hanem arról van szó, hogy akinek extra kiemelkedő, kiugró jövedelme és vagyona van, az vállaljon szolidaritást a szegényekkel. A "felül lévő 4-5 százaléktól" azt kérjük, vállaljanak többet, és akkor abból lehet kompenzálni azokat, akik alul vannak - fűzte hozzá.

Kunhalmi az MSZP „igazságos Magyarországról szóló programjáról” beszélt

Kunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke a rendezvény megnyitóján ugyancsak azt hangoztatta, az MSZP "igazságos Magyarországról szóló programja" arról szól, hogy "egy picit több felelősség kell fent, hogy több lehetőség legyen lent. Arról beszélt: Magyarországon meghaladta a 72 ezret azoknak a száma, akik 50 ezer forint alatti nyugdíjból kénytelenek nyomorogni, továbbá 43 ezer olyan fiatal él, aki 2011 után azért esett ki az iskolarendszerből, mert a Fidesz leszállította a tankkötelezettség korhatárát 18-ról 16 évre.

Kunhalmi a nyugdíjasok mellett a fiatalok jövőjéért is aggódik

Utóbbiak hogy fognak dolgozni, megélni, hogyan fizetnek adót, nyugdíj-, és egészségügyi járulékot? - vetette fel. Hozzátette: ha ezt 2018 után nem tudja egy új kormány korrigálni, akkor még többen fognak nyomorogni. Szerinte amit a kormány a nyugdíjasokkal csinált, az gyalázat, amit pedig a 43 ezer gyerekkel, az hazaárulás, mert a fiataloktól elveszik tőlük a tudást, az iskolát, a szakmát. A nyugdíjasokhoz fordulva azt mondta: az MSZP-nek szüksége van az erejükre és a támogatásukra, egyebek mellett ahhoz, hogy az oktatásból kilökött generációt vissza tudják hozni a nyugdíjjárulék-fizetők sorába; szerinte ez lesz egy 2018 utáni baloldali kormány egyik legfontosabb feladata.

Az MSZP „mézes madzagjára” reagálva a Fidesz közölte: a szocialisták megint csak be akarják csapni és ki akarják használni a nyugdíjasokat.

A kampány közeledtével fűt-fát ígérgetnek”

- értékelt a Fidesz, hozzátéve: az ellenzéki párt most elnézést kér a nyugdíjasoktól, de ha kormányra kerülne, akkor megszorításokkal sújtaná őket. A szocialisták elvettek az idősektől egy havi nyugdíjat, háromszorosára emelték a gáz árát, duplájára emelték az áram árát és az élelmiszerek áfáját, a patikákat külföldiek kezére játszották és hagyták, hogy azok nyerészkedjenek a nyugdíjasok gyógyszerein - sorolta a Fidesz közleményben.

Forrás: MTI, fotó: Vezetőkép: mszp.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.