Pesti Srácok

Írországban is tombolnak Soros „civiljei”: az ottani Amnestynek vissza kell fizetnie a spekuláns pénzét

Írországban is tombolnak Soros „civiljei”: az ottani Amnestynek vissza kell fizetnie a spekuláns pénzét

Az Amnesty International (AI) írországi szervezeténél bűnügyi nyomozás indul, mivel nem fizették vissza azt a pénzt, melyet a Soros György által támogatott Nyílt Társadalom Alapítványoktól kaptak – írta a The Times. Az „emberi jogi” szervezetnek összesen 137 ezer eurót kellene visszafizetnie, mert az összeg elfogadásával megsértették az ottani „civil törvényt”, amely szabályozza a tengeren túlról, politikai célra érkező támogatásokat. A Soros-szervezet tavaly bejelentette, szeretnék visszavonatni azt az alkotmánymódosítást, amely az abortusz kapcsán ugyanolyan jogokat biztosít egy beültetett embriónak, mint a várandós nőnek.

Az illetékes államigazgatási szerv, a Standards in Public Office Commission (SIPOC) megvizsgálta az ügyet, és arra jutott, hogy az AI tilalmazott politikai tevékenységet folytat. A támogatás elfogadása ugyanis ellentétes egy 1997-es törvénnyel, amely tiltja a civil szervezeteknek juttatott, több mint 100 eurós külföldi adományt „politikai célokra”. Az Amnesty viszont azt állította, a bizottság levele ellentmond a tavalyi levelezésnek.

Jelenleg úgy tűnik, a Soros-hálózat támogatását élvező Amnestynek vissza kell fizetnie a támogatást. Mindebből az AI azt a következtetést vonta le, hogy Írországban is veszélybe kerültek a „civilek”. Előkerült a szokásos makacsság is, Colm O'Gorman, az írországi Amnesty ügyvezető igazgatója elmondta: nem világos számára, hogy a bizottság miért változtatta meg a véleményét, egyúttal hozzátette: a „jótékonysági szervezet” nem fizeti vissza az összeget. O’Gorman azzal kapcsolatban is panaszkodott, hogy az ügy hátterében olyan személyek állnak, akiknek nem teszik az AI tevékenysége.

A visszafizetésére vonatkozó utasítás alapját egyébként egy 2001-es törvénymódosítás képezi, amely lehetővé teszi a támogatás visszautasítását vagy korlátozását, ha egy csoport vélhetően a kormányzati politikát kívánja befolyásolni. Az ügyben a vizsgálatot a hatóság azután indította el, hogy az ír Independent tavaly arról számolt be: Soros György szervezete kijelentette

PestiSracok facebook image

Forrás: The Times; Fotó: Neon Nettle

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.