Pesti Srácok

A Jobbik kiáll Soros egyeteme mellett, és aláírják a ballibek Ab-beadványát

A Jobbik kiáll Soros egyeteme mellett, és aláírják a ballibek Ab-beadványát

Jobbik-frakció minden tagja aláírja a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági (Ab) beadványt – közölte Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus azzal indokolta a Jobbik országos elnökségének döntését, hogy a jogállamiság pártján állnak, és azt szeretnék, hogy az Alkotmánybíróságnak legyen lehetősége állást foglalni a kérdésben.

Szávay István értékelése szerint Magyarországon diktatúra épül, ennek egy állomása, hogy a Fidesz egy nap alatt megpróbál ellehetetleníteni egy felsőoktatási intézményt. Kiemelte azt is, hogy a Jobbik nem akar választani Orbán Viktor és Soros György között, elutasítja „azt a szélsőliberális szemléletet”, amelyet Soros György és a hozzá köthető intézmények képviselnek, és elutasítja a Fidesz hatalmi arroganciáját is. A jobbikos politikus szerint a kormánynak nem a CEU-val van problémája, és ha komolyan venné saját állításait, miszerint a tüntetéseket Soros György szervezi és a kormány megdöntése a célja, akkor

Szávay István azt is szóvá tette, hogy Palkovics László oktatási államtitkár Brüsszelben úgy nyilatkozott, a CEU a feltételek elmaradása esetén is folytathatná tevékenységét. Szerinte ez ellentmond annak, hogy Magyarországon mindenkinek be kell tartani a törvényeket. Kitért arra is, hogy ha most igent mondanak a jogállamiság megsértésére, akkor bárki sorra kerülhet,

PestiSracok facebook image

Rendkívül árulkodó, hogy Szávay az elnökség szavazati arányáról nem kívánt nyilatkozni, és azt sem tudta megmondani, technikailag melyik párt aláírásgyűjtését támogatják. Visszautasította azt is, hogy a baloldal vagy Soros György mellé álltak volna döntésükkel. Arra a kérdésre pedig, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke közölte, hogy vizsgálatot indít a testület a magyar felsőoktatási törvény előző heti módosításával kapcsolatban, az felelte, a kormány elmérte a stratégiát és nagyobb a nemzetközi károkozás, mint a belpolitikai haszon.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.