Pesti Srácok

Jogerősen is bűnös csalás miatt az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor

Jogerősen is bűnös csalás miatt az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor

Csalás és hamis okirat felhasználása miatt jogerősen is bűnösnek mondta ki Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét a Fővárosi Törvényszék – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Welsz-ügybe is belekeveredett egykori országgyűlési képviselőt megrovásban részesítette a bíróság, mivel még 2008 és 2010 között munkaügyi államtitkárként olyan megbízási szerződéseket kötött, melyekkel háromszázezer forintos kárt okozott a magyar államnak.

Jogerősen is bűnösnek mondta ki Simon Gábor volt szocialista politikust, országgyűlési képviselőt a Fővárosi Törvényszék – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a törvényszék sajtóosztálya. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) első fokon még tavaly áprilisban csalás és hamis okirat felhasználása miatt 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Simont, míg vádlott-társát megrovásban részesítette azért, mert a volt képviselő még 2008 és 2010 között munkaügyi államtitkárként megbízási szerződéseket kötött egy pszichológussal, egyebek mellett vezetői készségek fejlesztésére és rendszeres tanácsadásra. A díjazás 2008-ban és 2009-ben napi ötvenezer, 2010-ben hatvanezer forint volt áfa nélkül. Az ügyészség szerint a teljesítésigazolásokban öt olyan napot is feltüntettek, amikor Simon Gábor nem is tartózkodott Magyarországon. A vád szerint a politikus a teljesítésigazolások aláírásával, a kifizetések engedélyezésével segítséget nyújtott a pszichológusnak a csalás elkövetéséhez, és így mintegy háromszázezer forintos kárt okozott. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért, a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek, így került az ügy másodfokra. A Fővárosi Törvényszék még január 26-án pénzbüntetés helyett megrovásban részesítette Simont, illetve kimondta, hogy a „közbizalom elleni bűncselekményt” az MSZP egykori elnökhelyettese folytatólagosan követte el.

Külföldi bankszámlák

Simon Gábornak egy másik ügye is bírósági szakban van, hiszen a volt szocialista politikus ellen tavaly márciusban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyről szóló első hírek 2014 februárjában láttak napvilágot, miszerint Simon Gábor többszáz millió forintot parkoltat egy bécsi és több külföldi bankszámlán, amit nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy a gyanús körülmények között elhunyt vállalkozó, Welsz Tamás segítségével egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, melyen szintén milliók voltak. Simont 2014. március 10-én őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték, de egy jó ideje már szabadlábon védekezik.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.