Pesti Srácok

"Jól képzett", tanult konzumlányokat akart bevetni a Nyugat ellen Kágébéla

"Jól képzett", tanult konzumlányokat akart bevetni a Nyugat ellen Kágébéla

Orosz konzumlányok közvetítésével foglalkozó vállalkozás beindítását tervezte a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla – többek között ez áll abban a - PestiSrácok.hu által megszerzett - tanúvallomásban, melyet a jobbikos európai parlamenti képviselő egyik ismerőse, volt munkatársa tett a Központi Nyomozó Főügyészségen. A tanú szerint Kovács célja ezzel - a többek által is furcsállt - kezdeményezéssel az lett volna, hogy "dekoratív", orosz hölgyeket hozzon össze nyugat-európai üzletemberekkel. Noha ez a vallomás a Kovács Bélát szintén karcolgató, az OLAF feljelentése alapján költségvetési csalás miatt indult büntetőügyben hangzott el, értesüléseink szerint ezeknek az információknak a kémügyben lehet igazán komoly jelentősége…

Emlékezetes, Kovács Béla ellen kémkedés miatt évek óta nyomozást folytata Központi Nyomozó Főügyészség. A radikális párt európai parlamenti képviselőjének mentelmi jogát másfél éves késlekedés után, 2015 októberében függesztette fel az Európai Parlament. Az üggyel összefüggésben a PestiSrácok.hu korábban megszerezte és közzétette az EP volt tisztviselője, Molnár Balázs tanúvallomását. A vallomásban többek között az szerepel, hogy Kovács Béla kiváló kapcsolatot ápolt a kémkedés miatt őrizetbe vett, majd letartóztatott lengyel politikussal, Mateusz Piskorskival. Molnár az ügyészeknek elmondta, hogy Kovács a Jobbik oroszországi helyfoglalásáról szóló megállapodás-tervezetet írt alá egy Piskorski által elnökölt szervezettel. Megírtuk azt is, hogy a kémkedés mellett már a költségvetési csalás gyanúja is karcolgatja Kovácsot, valamint volt képviselő társát, Szegedi Csanádot, hiszen a Központi Nyomozó Főügyészség az OLAF feljelentése alapján, ismeretlen tettesek ellen e tárgykörben is vizsgálódik. Utóbbi eljárásban hallgatták ki tanúként azt a Kováccsal korábban szoros munkakapcsolatban álló férfit is, aki az ügyészeknek többek között arról beszélt, hogy 2008 környékén Kovács Béla egy, orosz lányok Nyugat-Európába közvetítésével foglalkozó vállalkozás beindítását tervezte.

Scan_20160830

Jól képzett orosz lányok

PestiSracok facebook image

Kovács elképzelése az volt, hogy "dekoratív", orosz hölgyeket hozzon össze nyugat-európai üzletemberekkel abból a célból, hogy őket különböző üzleti megbeszélésekre elkísérjék, és „szórakoztassák” – áll a vallomásban. A férfi - aki végül úgy döntött, nem vesz részt az üzletben - kihallgatóinak előadta még, hogy a - magánéletéről is mindig titkolózó - jobbikos politikus egyébkénterről az egész kezdeményezésről csak óvatosan, rébuszokban beszélt. Egy, a PestiSrácok.hu-nak megszólaló volt jobbikos forrásunk portálunknak megerősítette a tanú által elmondottakat, miszerint Kovács a 2000-es évek végén jött elő társaságban azzal az ötletével, hogy vannak olyan orosz lány ismerősei, akik „szívesen ismerkednének” nyugat-európai üzletemberekkel. Kovácstól értesüléseink szerint kerek-perec meg is kérdezték ismerősei, hogy prostituáltakról van-e szó, de ezt ő tagadta. Csupánannyit mondott, hogy „jól képzett”, tanult lányokról van szó, akikről többeknek fotókat is átküldött. Itt érdemes megemlíteni, hogy a PestiSrácok.hu által megkérdezett titkosszolgálati szakértők szerint jellemző, hogy a különböző szolgálatok a külföldi partnerekkel, a politikai életre is befolyással bíró üzletemberekkel kapcsolatba kerülő konzumlányokat, prostituáltakat információszerzés céljából beszervezik.

orosz holgy (1)
A Kovács Béla által ajánlott, "jól képzett" konzumlányok egyike; Fotó: PS

Sok pénze lett, hirtelen

Mindezek fényében talán nem meglepő, hogy értesüléseink szerint az orosz hölgyek kiközvetítéséről beszélő tanút a kémügyben is meg fogják hallgatni. Úgy tudjuk, utóbbi ügyben egy olyan, a jobbikos politikus és egy orosz személy közti levelezés is a nyomozó hatóság birtokában van, amelyben Kovácsék egy fiatal lány testi adottságairól értekeznek. Azt pedig már csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy akkoriban állítólag többeknek is szemet szúrt, hogy - az ismerői szerint - nem kimondottan jó anyagi körülmények között élő, Vona Gábor által pajzsolt, ma már kémkedéssel gyanúsított Kovácsnak éppena 2009-es EP-kampány előtt lett feltűnően sok pénze.

orosz holgy3 (1)
Valószínűleg ő is "ki volt képezve"; Fotó: PS

Kovács nőügyei is érdeklik az ügyészséget

A költségvetési csalás bűntette miatt folyó nyomozásban meghallgatott tanút Kovács asszisztenseivel történt „afférokról” is hosszan faggatták. Információink szerint ugyanis ebben az ügyben már két fő szálon fut a nyomozás: egyrészt az OLAF feljelentésében leírtakra koncentrálnak, másrészt Kovács szexuális zaklatásos ügyei is előtérbe kerültek, ráadásul többek mellett már a sértetteket is meghallgatták. Emlékezetes, hogy a jobbikos képviselők közelében dolgozó, fentebb már említett Molnár Balázs vallomásában kitért rá, hogy Kovács Bélának volt két olyan asszisztense és gyakornoka, akik szexuális zaklatásra panaszkodtak. Ebből a Jobbik vezetőségében óriási botrány lett, az elnökség is napirendre vette, de végül a pártelnök elsimította az ügyet, nem hívták vissza a képviselőjüket az EP-ből – mondta az ügyészeknek Molnár, aki szerint „győzött az érdekeltség” és “ezért döntöttek így”. Kovács ennek kapcsán viccesen meg is jegyezte neki, hogy „mindenhol fizetni kell a képviselőségért, csak máshol nem ötmilliót”.A tanú szerint Kovács úgy próbálta behálózni egyik gyakornokát, hogy egy oroszországi, mongóliai kiküldetésen felajánlotta a nőnek, hogy „amennyiben szeretője lesz”, akkor „a szerződését korlátlan ideig meghosszabbítja, fizetését felemeli”, igaz, „abból neki is vissza kell osztania”. A hölgy nemet mondott, mire Kovács kirúgta – áll a vallomásban, amelyben az is szerepel, hogy a politikus egy másik gyakornokánál is bepróbálkozott: a tanú szerint olyan helyzetet teremtett, hogy a nő nem tudott elmenni a képviselő lakásából, tömegközlekedés már nem volt, azt pedig nem engedte, hogy asszisztense taxit hívjon.

A Kovács Bélát érintő tanúvallomás kapcsán kerestük Mirkóczki Ádámot, a Jobbik szóvivőjét, valamint megkérdeztük a párt sajtóosztályát is, de egyelőre nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

A címlapfotó Moszkvában készült; Fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.