Pesti Srácok

Juhász csak Bajnai Gordonnak nézte el, hogy milliós fizetéseket adjon a felsővezetőknek

Juhász csak Bajnai Gordonnak nézte el, hogy milliós fizetéseket adjon a felsővezetőknek

Ismét megfutamodott a PestiSrácok.hu szembesítő kérdéseitől Juhász Péter, az Együtt nevű ellenzéki mikropárt elnöke. A politikustól mai sajtótájékoztatóján azt szerettük volna megtudni, hogy hitelesnek tartja-e az Együtt által is felkarolt állami vezetők fizetését maximalizáló népszavazási kezdeményezést annak fényében, hogy a párt egyik korábbi vezére, Bajnai Gordon nem nyirbálta meg a jegybank elnökének és az állami vállalatok vezetőinek fizetését, nem érzi-e visszásnak, hogy pont ők követelik azt, amit Bajnai és kormánya elfelejtett meglépni. Juhász a válaszok helyett inkább a népszavazási kezdeményezés aláíró ívét akarta aláirattatni portálunk újságírójával. A referendum kezdeményezője, Vágó Gábor sem volt beszédes kedvében, a PestiSrácok.hu kérdéseire ő sem válaszolt.

Juhász Péter a referendumot kezdeményező Vágó Gábor volt LMP-s képviselővel közösen tartott, hihetetlenül kimerítő öt perces sajtótájékoztatóján ma elmondta, hogy egy normális világban az állami vezetők béreinek a piaci viszonyokhoz kellene illeszkedniük, de "Orbán Viktor rendszerében" nem a teljesítmény és hozzáértés, hanem kizárólag a Fideszhez való lojalitás szabja meg a fizetéseket. A PestiSrácok.hu kérdésére senki nem válaszolt.

Vágó Gábor szerint az óriási bérfeszültség az ország legnagyobb problémája, amely szerinte "durván igazságtalan”, és nem tud nyugodtan aludni attól, hogy a dolgozók felének fizetése nem éri el a százezer forintot, míg az állami cégek felsővezetői ötmilliót is kereshetnek. Nem tudjuk pontosan, hogy honnan vannak ezek a számok, de biztosan az interneten olvasta ezeket, ergo, biztosan igazak.

Juhász nyúlcipőt húzott kérdéseink hallatán. Fotó: PS
PestiSracok facebook image

Vágó azt is kihangsúlyozta, hogy összesen 120 napjuk van az aláírások összegyűjtésére. Sok sikert kívánunk...

A PestiSrácok.hu megkérdezte a tisztelt egybegyűlteket arról, hogy mit gondolnak a Bajnai-kormány azon intézkedéséről, amely eltörölte a 13. havi nyugdíjat, de nem csökkentette az MNB elnök, valamint a vállalatvezetők fizetését. Erre reagálva Juhász Péter csendesen a háttérbe húzódott, Vágó Gábor pedig egy Orbán-kormánnyal kapcsolatos elhárító kérdéssel reagált, szóval csak a szokásos. Juhász biztos, ami biztos megpróbálta aláirattatni stábunkkal az ívet, de kísérlete kudarcba fulladt.

Vágó Gábor népszavazási kérdését a Kúria hitelesítette, annak szövege: "Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?”.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.