Pesti Srácok

Juncker lemondana, ha nem Schulz az EP elnöke

Juncker lemondana, ha nem Schulz az EP elnöke

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke állítólag azzal fenyegetőzött, hogy lemond, ha Martin Schulz nem marad az Európai Parlament elnöke a törvényhozás második szakaszában - írta meg a Der Spiegel alapján a Politico.

„Nem tudom garantálni, hogy a Bizottság elnöke maradok”, ha Schulzot lecserélik egy konzervatív elnökre – mondta Juncker egy zártajtós találkozón a Der Spiegel szerint.

A német lap megkeresésére az Európai Bizottság szóvivője nem tagadta a kijelentést, de kizárta Juncker távozását.

PestiSracok facebook image

Schulz szociáldemokrata képviselőt a legjobb jelöltnek tartják Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter helyére, akit valószínű, hogy februárban megválasztanak elnöknek.

Csütörtökön a német média jelentése szerint Schulz azt mondta Sigmar Gabrielnek, a Szociáldemokrata párt vezetőjének, hogy csak akkor fogadná el a külügyminiszteri posztot, ha ő lehetne a párt jelöltje a következő évi választásokon. Schulz egy szóvivője később „teljes ostobaságnak” nevezte a riportot.

A Der Spiegel szerint Schulz az EP elnöke akar maradni. „Elkötelezett vagyok a feladat iránt, és szeretnék továbbra is hozzájárulni a munkához” – mondta állítólag egy zártajtós találkozón a hét elején.

Szerdán Junkcer megpróbálta meggyőzni a konzervatív Európai Néppárt törvényhozóit, hogy támogassák Schulzot még egy ciklusra – írta a Der Spiegel - amit egy képviselő „felháborítónak” nevezett.

Politico

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.