Pesti Srácok

Kiengedték a börtönből a Czeglédy-ügy hét gyanúsítottját, de Gyurcsány ügyvédjét még bent tartaná az ügyészség

Kiengedték a börtönből a Czeglédy-ügy hét gyanúsítottját, de Gyurcsány ügyvédjét még bent tartaná az ügyészség

Az ügyészség kezdeményezésére a Czeglédy-ügy hét gyanúsítottjának is megszüntette az előzetes letartóztatását az illetékes bíróság - tudta meg a PestiSrácok.hu. A feltételezett bűnszervezet alsó szintjén elhelyezkedő, abban strómanként szerepet vállaló gyanúsítottak nyomkövető használata mellett jogerősen házi őrizetbe kerültek.

Úgy tudjuk, a hatóság ugyanakkor Czeglédy Csaba és két társa vonatkozásában a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbítására tett indítványt, amelyről a bíróság a jövő héten dönt majd.

Ismert, Czeglédy Csabát június 15-én helyezték előzetes letartóztatásba, miután ellene és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt büntetőeljárást indítottak a NAV Csongrád megyei igazgatóságának pénzügyi nyomozói. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érhette. A gyanú szerint a Czeglédy által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Human Operator Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

PestiSracok facebook image

Forrás: PestiSrácok.hu, fotó: Magyar Idők

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.