Pesti Srácok

Kiszállt M. Richárd védője

Kiszállt M. Richárd védője

Nem védi tovább Novák Péter ügyvéd a Dózsa György úti, két halálos áldozattal végződött baleset okozásával gyanúsított M. Richárdot - értesült a PestiSrácok.hu. A védőt vasárnap este kerestük, van-e változás M. Richárd házi őrizetével kapcsolatban, ugyanis az nem jogerős, mivel az ügyészség fellebbezett a döntéssel szemben. Novák Péter azonban közölte, hogy kiszállt az ügyből.

Emlékezetes, még májusban egy Mercedes kabrió egy Citroennel karambolozott a fővárosi XIII. kerületben, a Dózsa György úton. A Citroen a közeli trolimegállóba csapódott, elsodorva az ott várakozókat. A balesetben egy 23 éves férfi a helyszínen meghalt, hárman súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek. A súlyos sérültek közül egy 37 éves budapesti férfi a kórházba szállítás után életét vesztette. A kabriót az éjszakai életben jól ismert M. Richárd vezette. Ő volt a kecskeméti maffiaper ötödrendű vádlottja, akire 2006-ban jogerősen nyolc év szabadságvesztést szabott ki a bíróság. M. Richárdot augusztus 19-én vette őrizetbe a rendőrség a Dózsa György úti tragédia ügyében halálos közúti közlekedési baleset gondatlan okozása miatt, miután a beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok, szakértői vélemények alapján megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a bűncselekmény elkövetésével ő gyanúsítható. Az őrizetbe vétel mellett a hatóság a nehézfiú előzetes letartóztatását is kezdeményezte a bűnismétlésre hivatkozva, ám a Budai Központi Kerületi Bíróság augusztus 21-én úgy döntött, hogy M. Richárd házi őrizetbe kerül. Igaz, a döntés nem jogerős, mivel az ügyészség fellebbezett. Emiatt kerestük vasárnap este Novák Pétert, hogy döntött-e már jogerősen a bíróság védence ügyében, de az ügyvéd azt mondta, hogy a megbízatása az ügyben lejárt, így nyilatkozni sem tud. Mint mondta, az ügy kezdete óta nem ő a vezető védő, de mivel kollégája külföldön tartózkodott, ezért vállalta el a védői szerepet. A megbízatása is ezen időszakra vonatkozott, a továbbiakban viszont - amit rendőrségi forrásaink is megerősítettek - Noll Bálint látja el M. Richárd védelmét.

Az ügyben írt cikkeinket

itt

,

itt

PestiSracok facebook image

,

itt

,

itt

olvashatja el.

Címlapfotó: Facebook.com

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.