Pesti Srácok

Konrád: Büntesse csak meg Magyarországot az unió! – „Itt a zsidókat szidják”

null

Interjút adott a Soros György által kitartott Magyar Narancsnak Konrád György író, félhivatalos antiszemitizmus-szakértő, aki szerint a Soros-kampány zsidózás. Mint fogalmazott: „Itt a zsidókat szidják. Egy pillanat alatt, ösztönösen ez jut az eszükbe, mert tudják, milyen volt a stílusa, az apparátusa a háború előtti zsidóellenességnek. Senki nem gondolhatja, hogy a zsidók naiv módon nem veszik észre, hogy róluk van szó. Róluk van szó, nemcsak Sorosról, hanem különféle zsidókról.” Konrád normálisnak tartaná, ha megbüntetnék Magyarországot a civiltörvény és a lex CEU miatt, és megvonnák az uniós támogatásokat.

A Magyar Narancs mindjárt az interjú elején nekiszegezte a kérdést Konrád Györgynek a Soros-plakátok kapcsán: „Ön szerint antiszemita ez a kampány?” Amire természetesen jött a papírforma válasz:

Ezután a hetilap azt firtatta, „milyen mechanizmusokon keresztül hathat egy olyan antiszemita kampány, amelyben nem említik a zsidókat?”. Amire Konrád ezzel a butácska válasszal áll elő:

PestiSracok facebook image

Akárhogyan is: Konrád ezzel gyakorlatilag beismerte, hogy nem a kormány, hanem ő és a sajtó zsidózta le Sorost. A sajtónak egész pontosan a Soros-rajongó, balliberális féltekéjéről van szó, amelyik Konrádhoz hasonlóan a lezsidózást követő pillanatban egyből a kormányra mutogat, és antiszemitázik... (Milyen együgyű társaság ez, Istenkém! – A szerk.) Ezután végre érkezik egy épkézláb közbevetés az újságírótól: „Erre mondja a fideszes Gulyás Gergely, hogy pont a kormány ellenfelei hozzák be Soros zsidó származását a diskurzusba.” Erre Konrád válasza:

Sajnos, ezen a képen nem látszik, de Konrádot valójában mélyen lesújtja, mennyire fokozódik az antiszemitizmus Magyarországon; Fotó: MTI/EPA/Markus Scholz

„Itt a zsidókat szidják”

Persze, ennyivel nem tudja le a kötelező zsidózási köröket Konrád. Folytatja, sulykolja az antiszemita-vádat, hátha akkor igazzá válik:

Konrád György szerint mindenesetre a plakátkampány a túlzásai miatt nem lesz hatásos. Amúgy pedig a kormány célja az volt az egésszel, hogy „elkanalazzon” egy témát és egy szavazói réteget a Jobbiktól. Az interjúból kiderül, hogy Soros Izrael-ellenes gesztusaival nem ért egyet, és azzal sem, hogy Soros elhatárolódik Izraeltől. Ugyanakkor Konrád nincs elájulva a korlátlan bevándorlás lehetőségétől, és elismeri, Németországban és Franciaországban jelentős zsidóellenes propagandát fejtenek ki a radikális iszlamista imámok. Beszámolt arról, hogy a közelmúltban jelentős francia zsidó közösség települt át Sanghajba a „ragályosan terjedő” antiszemitizmus miatt. Arra a fölvetésre, hogy akkor Orbánnak igaza volt-e, amikor Heisler András Mazsihisz-elnöknek azt írta, a zsidó közösségeknek támogatniuk kéne a kormányt, amikor Soros és az illegális bevándorlás ellen küzd, Konrád azt felelte:

Azt viszont hazugságnak tartja, hogy az illegális bevándorlásban akkora lenne Soros felelőssége, mint állítják, és hogy összemossák az ő NGO-it az embercsempészekkel.

Büntessék csak meg Magyarországot!

Konrád György a civiltörvény ellen bejelentett polgári engedetlenséget helyesnek tartja, és ennek kapcsán azt mondta:

A lex CEU és a civiltörvény miatt indult uniós kötelezettségszegési eljárás kapcsán teljesen normálisnak tartaná, ha szankcionálnák Magyarországot, és pénzügyi büntetést kapna az ország, például megvonnák az uniós támogatásokat. Az ő ismeretei szerint Magyarországon a beruházások 90 százaléka uniós pénzből valósul meg.

Soros=Széchenyi

Az nem friss hír, hogy Konrád György ájultan tiszteli Soros Györgyöt; januárban például azt nyilatkozta: Soros György olyan jótevője Magyarországnak, mint Széchenyi István. (Szegény Széchenyi, mit szólna hozzá, hogy egy gátlástalan spekulánshoz hasonlítják? – A szerk.) Konrád szerint viszont a hasonlat azért is szuper, mert Soros a magánvagyonából sok pénzt áldozott az egykori „demokratikus ellenzékre”, „még Xerox nyomtatókat is tőle kaptak”. Hogy a migránsinváziót támogató, éltető Soros iránti kirobbanó szerelem hogyan fér össze azzal, hogy Konrád migránsügyben korábban még egyértelműen Orbánnak adott igazat – rejtély.

Soros Narancs

Mint azt tavaly a

Mandiner megírta

, a Magyar Narancsot ugyanaz az MDIF (Media Development Investment Fund) támogatja anyagilag, mint a szintén Soros-emlőkön csüngő 444.hu-t. Az MDIF egy Soros-pénzből alapult szervezet, amely 2005 és 2009 között további 15 millió dollárnyi támogatást kapott a Soros-féle Open Society Institute-tól. A Soros-féle szervezet kétszer is beszállt a Magyar Narancsba – egyszer 2000-ben, egyszer pedig 2012-ben – és „

a mai napig ők finanszírozzák a független hetilapot

” – írta a Mandiner.

Forrás: Magyar Narancs; Vezető kép: atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.