Pesti Srácok

Konrád György: "Az iszlám komolyan fenyegeti Európát!"

Konrád György: "Az iszlám komolyan fenyegeti Európát!"

Amszterdamban készített hosszú interjút a De Standaard Konrád Györggyel, amelyet a 888.hu szemlézett. Konrád György író, a liberális értelmiségi kör egyik ikonikus alakja a De Balie kulturális központban tartott előadást, amelyen saját környezetét is meglepő és sokszor heves ellenkezést kiváltó nézeteit fejtette ki a migrációs válságról.

Az író szerint a nácizmus és kommunizmus után az iszlám a harmadik olyan totalitárius ideológia, amely komolyan fenyegeti Európát – és bár ebben teljesen megegyeznek nézeteik Orbán Viktorral, ez nem jelenti azt, hogy az író szögre akasztotta volna a magyar miniszterelnökkel szembeni régi fenntartásait.

Az a tény azonban, hogy a 4,5 milliós magyarságból a török hódoltság végére mindössze 1,5 millió maradt, tisztán mutatja, hogy Közép-Európa jó okkal tart a muzulmán terjeszkedéstől. Merkel és Orbán politikája is elhibázott,

PestiSracok facebook image

A mai menekültek ugyanis nem egyes személyek, akik európai polgárok kívánnak lenni, hanem egy arctalan tömeg, mely idővel párhuzamos társadalommá fejlődik majd. Az önbizalom növekedésével pedig együtt szaporodnak majd a konfliktusok is,

Európa nem lehet jó és morális úgy, hogy közben gyenge – márpedig „egy emberrel lehetek jó, de egy tömeggel nem. Ha jót teszek valakivel, valószínűleg én vagyok az erősebb. Ha beengedem a tömeget, gyenge vagyok.”

Márpedig az iszlám nem osztja az európai értékrendszert, amelyre ékes példa Erdogan felháborodása is az örmény népirtás tudomásul vételéről szóló német parlamenti határozat folytán.

Naiv és vak dolog áloptimista frázisokkal elkendőzni a létező feszültségeket, hiszen az európai kormányok hozzáállása és polgáraik érzései között máris szakadék tátong. A fiatal menekültek így kitaszítottként nőnek fel és bosszúra szomjaznak majd, ami ismét csak a szélsőjobb malmára hajtja majd a vizet.

Történelmileg nagyon fontos különbségtétel az is, hogy a muzulmán világban nem létezik az állam és az egyház szétválasztása, ami pedig Európa fejlődésének legjelentősebb eredménye, e nélkül ugyanis igazi demokrácia sem létezhet.

Az újságírói kérdésre, hogy mi lett volna, ha annak idején Európa ugyanolyan ellenségesen áll a zsidókhoz, mint most a muzulmánokhoz, Konrád György azt feleli,

Ami pedig az Európai Uniót illeti, minden kritika ellenére „ez a legjobb dolog, amit valaha is létrehoztunk”, és bár vannak és lesznek is belső konfliktusok, azokat nem szabad felfújni, hiszen nem veszélyesek.

Veszély csak akkor van, ha az emberek fegyvert is hajlandóak ragadni, az európaiak azonban – egyes muzulmánokkal ellentétben – szerencsére nem ilyen őrültek. Fontos tehát Európa, még akkor is, ha nem könnyű működtetni: „work in progress”, mondja Konrád György optimistán.

Forrás: 888.hu

Fotó: valasz.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.