Pesti Srácok

A kormány megbuktatásában érdekelt Soros György-féle civilek lázítják a pedagógusokat

A kormány megbuktatásában érdekelt Soros György-féle civilek lázítják a pedagógusokat

Soros György és a milliárdos spekuláns pénzcsapjaira rákötött civilek, civil szervezetek állnak a pedagógusokat utcára hívó és a köznevelési rendszer állapota miatt az ország több pontján demonstrációkat szervező körök mögött. A magyar oktatás állapota miatt ugyanis most pont azok a szervezetek verik az asztalt és azok a civilek kerítették a hálóikba az egyébként jó ügyért kiálló pedagógusokat, akik liberálisként, a bukott SZDSZ holdudvarából menekítették át magukat a jelenlegi közéletbe. A PestiSrácok.hu utánanézett, hogy a hétvégén, több mint száz fő részvételével megrendezett Országos Tantestületi Értekezletet mások mellett Soros civiljei, a Humán Platform és a Hívatlanul Hálózat hirdette meg, miközben a szervezők azt is vállalták, hogy kifizetik a tantestületi értekezletre érkező vidékiek utazási költségeit. Az érintettek portálunk kérdésére elárulták, összesen 3 autó útelszámolását rendezi a pedagógus szakszervezet budapesti választmánya. A szóban forgó civilek a PestiSrácok.hu-nak nyomatékosították, nem akarnak kormányt buktatni, akcióik mögött nincs politikai szándék...

Országos tüntetésekre készülnek a pedagógusok, akik a következő napokban a köznevelési rendszer tarthatatlan állapotai miatt vonulnak utcára. Holnap például az Országos Tantestületi Értekezlet az ország 10 pontján tüntet majd az oktatásért, miközben a pedagógusok sztrájkbizottsága február 13-ára, Budapestre szervezett országos demonstrációt a köznevelés és a pedagógusok helyzetének javításáért. Pikáns ugyanakkor, hogy miközben a magyar köznevelési rendszer valóban nem tökéletes, a csalódott pedagógusokat és az egyébként szakmai egyeztetésekért kiáltó jó ügyet behálózták a liberálisok, az SZDSZ holdudvaraiban szocializálódott balos értelmiségiek és a Soros György által kitartott civilek.

A pedagógusokat utcára hívó és a köznevelési rendszer állapota miatt az ország több pontján demonstrációkat szervező körök mögött ugyanis Soros György és a milliárdos spekuláns pénzcsapjaira rákötött civilek, civil szervezetek állnak. A PestiSrácok.hu utánanézett, hogy a hétvégén, több mint száz fő részvételével megrendezett Országos Tantestületi Értekezletet mások mellett Soros civiljei, a Humán Platform és a Hívatlanul Hálózat hirdette meg. Arról, hogy a politika vastagon benne van a pedagógusok közti elégedetlenség szításában a Blogstar.hu nevű közösségi oldalon elérhető “CSVM-blog” is lerántotta a leplet, amely három részes cikksorozatban mutatta be, miként kerültek a pedagógusok a liberálisok hálójába.

PestiSracok facebook image

Tény, a január 30-i Országos Tantestületi Értekezletet a Hívatlanul Hálózat, a Humán Platform és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hívta életre, a szervezők ráadásul azt is vállalták, hogy kifizetik a vidékről érkezők utazási költségeit. A gáláns gesztust Komjáthy Anna, a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője tette. Emlékezetes, 2008-ban Komjáthy más értelmiségiekkel karöltve Gyurcsány Ferenc által bevezetett vizitdíj mellett is kiállt, az ügyvivő akkor a "független háziorvosok" sarcot támogató nyílt levelét is aláírta. De nem csak ez volt az egyetlen ügy, amelyért Komjáthy lelkesen harcolt, védve és támogatva a szocialista-liberális kormányokat. Az ügyvivő a vizitdíj életben tartása mellett a "Fekete Ország" szolidaritási mozgalom felhívását is aláírta, s fekete szalaggal tiltakoztak az egészségügy állapota miatt. Az Országos Tantestületi Értekezlet mögött álló civilek és szervezetek nyíltan is vállalják liberális hovatartozásukat, a Humán Platform és a Hívatlanul Hálózat is támogatja a meleg házasságot, az LMBTQ emberek jogainak szélesítését, a bevándorlás mellett állnak és kifogásolják a magyar jogállamiság helyzetét. Ismert, a 2014-es őszi kormányellenes tüntetések első sorába a Humán Platform is felsorakozott, amely szervezetet a formabontó és polgárpukkasztó performanszairól ismertté vált Gulyás Márton építette fel.

Gulyás Márton mindenhol feltűnik, ahol a kormányt kell kritizálni.
Gulyás Márton minden kormányellenes tüntetésen az első sorban áll.

Az pedig csak hab a tortán, hogy a Humán Platform mögött Soros György képe is felsejlik, miután a szervezet arca, Gulyás Márton abból a Krétakörből ugrott át "szervezetet építeni", amely 2012-ben 35 millió forintot kapott egy Soros György által finanszírozott alapítványtól. Korábban éppen a PestiSrácok.hu írta meg, hogy a dollármilliárdos spekuláns nem fukar, ha a hazai “civil ellenzék” megerősítéséről van szó. Soros 2013-ban például néhány hónap alatt tömte ki mintegy félmilliárd forinttal a balliberális oldalhoz köthető civil szervezeteket, például a Krétakör Alapítványt és a Társaság a Szabadságjogokért szervezetet. Hovatovább a kormányellenes utcai tüntetéseket segítő „alapítványok” többsége is Soros György „kitartottja” volt. Ismert, a PestiSrácok.hu arról is lerántotta a leplet, hogy Soros György tízmillióibólaggódhat a magyarországi demokráciáért, a sajtószabadságért, az ország jövőjéért, közhangulatáért és a hazai korrupció „elharapózásáért” az Átlátszó.hu, a K-Monitor, a Transparency International és a Political Capital. Teljes egészében, vagy nagyobbrészt ugyanis a Soros Györgyhöz köthető tízmilliós támogatásokból fizetik újságíróikat, alkalmazottaikat az ominózus szervezetek.

Ismert az is, hogy éppen a Soros által alapított Nyílt Társadalom Intézet (OSI) az egyik legfőbb támogatója a Human Rights First amerikai jogvédő szervezetnek, amely tavaly augusztusban konkrét intézkedéseket fogalmazott meg a washingtoni döntéshozóknak a magyar kormány megbuktatására. Többek között javasolták azt is, hogy nyomásgyakorlás céljából az amerikai ügynökségek állítsanak össze anyagokat a magyar politikai és üzleti vezetőket érintő korrupciós ügyekről. Minden jel szerint tehát Washington előre megírt kottából, a Soros által szponzorált Human Rights First dokumentumából játszotta le a kitiltási ügyet és a magyar nyomásgyakorlást.

Soros és Bajnai. A milliárdos civiljei megint aktívak.
Soros és Bajnai. A milliárdos civiljei megint aktívak.

A Humán Platform egyébként a Norvég Civil Alaptól is kapott forrásokat. Ezt maga Gulyás vallotta be egy interjúban, így derült fény arra is, hogy a NCA támogatásából szerveztek tüntetést Lázár János ellen, holott a forrásokat formálisan nem erre kapták. Pikáns az is, hogy a Humán Platform részeként működő Hívatlanul Egyesület a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezettel és a Majtényi László által vezetett Eötvös Károly Intézettel (EKINT) is szoros kapcsolatot ápol.

Érdekes, hogy a csalódott pedagógusokat felkaroló Humán Platformnak az az Oktatói Hálózat is a tagszervezete, amelynek tagjai között Heller Ágnest és Gyurcsány Ferenc kedvenc szociológusát, Ferge Zsuzsát is megtaláljuk, de a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba is feltűnik a szervezetben, aki a 2004-ben és 2006-ban részt vett az SZDSZ kampányainak az irányításában. A Humán Platform tagszervezetei között a mások mellett a korábbi oktatási miniszter, Magyar Bálint által alapított Hálózat a Tanszabadságért nevű civil szervezetet is megtaláljuk, amely annyira civil, hogy 2012-ben oktatáspolitikai együttműködési megállapodást írt alá a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 Választói Mozgalommal. A ceremónián Bajnai Gordon és az Együtt társelnöke, Juhász Péter is részt vett.

Az ügyben természetesen az érintetteket is felhívtuk, akik többségében kitértek az egyenes válaszok elől és a tanárok nehéz helyzetével, problémáival takaróztak, mondván, ők nem a politikai balhékeltésben, hanem a tarthatatlan állapotok megváltoztatásában és a pedagógusok céljainak elérésében érdekeltek. A vidékiek útiköltségének finanszírozását meghirdető Komjáthy Anna a PestiSrácok.hu-nak nyomatékosította: "csak mosolygok azon, ha valaki azt mondja, Soros-féle civilek kevernek az oktatásban".

Komjáthy Anna: Forrás: Facebook.com
Komjáthy Anna: Forrás: Facebook.com

"Akcióink mögött nincs politikai szándék, nem akarunk kormányt buktatni, nem szeretnénk, hogy a demonstrációkra rátelepedne a pártpolitika" - nyilatkozta portálunknak a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője. Komjáthy Annától megkérdeztük, az Országos Tantestületi Értekezleten mekkora összegre rúgott a vidéki résztvevők költségeinek megtérítése és ezt milyen forrásból fizették ki. Komjáthy kérdésünkre úgy reagált, "a választmány saját költségvetéséből fizette ki a költségeket, de összesen csak három autó útelszámolását kell intézni." "Ennyien kérték csak útiköltségük finanszírozását, az egyik autó Dunaújvárosból, a másik Miskolcról jött, míg a harmadik talán is kisbusz volt" - tette hozzá Komjáthy Anna. Az ügyvivő leszögezte, Gulyás Mártonnak semmi köze nincs az akciókhoz, és a szervezetükhöz, a "Hívatlanul Hálózat és a Humán Platform is civil szervezet, nem pedig akárkinek a kitartottja."

A Soros-féle civilek nyomulása kapcsán Mendrey Lászlót, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét is felhívtuk, aki felvetéseinkre úgy reagált, nem tiszte megállapítani, hogy ki honnan kap támogatást, pénzt."Mindenkivel együttműködünk, aki segít a céljaink elérésében, aki felszólal a pedagógusokért, ügyünkért. Nem gondolom, hogy bárki besározná a kezdeményezéseket, a szerveződések és az akciók függetlenek a politikától, a politikusoktól" - hangsúlyozta Mendrey László.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.