Pesti Srácok

A kőzetrepesztéses gázkitermelés okozott földrengést Ohióban

A kőzetrepesztéses gázkitermelés okozott földrengést Ohióban

Földrengést okozott Ohióban a kőzetrepesztéses gázkitermelés - állapították meg amerikai geológusok, akik a tavaly márciusi földrengés okai után kutattak.

Az úgynevezett kőzet- vagy rétegrepesztés (fracking) módszerével végzett gáz- és olajkitermelést környezetkárosító hatása miatt széles körben bírálják. Bizonyos talajszerkezetnél viszonylag erős, ember által is érezhető földmozgásokhoz is vezethet - idézte a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál az Amerikai Szeizmológiai Társaság lapjában (BSSA) megjelent tanulmányt.

A tudósok megvizsgálták a 2014 márciusában az Ohio állambeli Poland városában történt földrengés okait, és arra a következtetésre jutottak, hogy a szokatlan földmozgást a kőzetrepesztés idézte elő. Ez volt az egyik legnagyobb erejű földmozgás, amelyet a gáz- és olajkitermelés új módszerével összefüggésbe hoztak az Egyesült Államokban. Az állami hatóságok két nappal a rengések után bezáratták az üzemet.

PestiSracok facebook image

A kitermelés úgy történik, hogy nagy nyomással vizet, homokot és vegyi anyagokat juttatnak a kőzetbe, hogy feltörjék, és kiszabadítsák az ott rekedt olajat és gázt. Ohióban a kőzetrepesztés egy ősi kristályos kőzet rejtett törését hozta mozgásba, amely a gázforrás alatt helyezkedik el - állapították meg a kutatók.

A kitermelés előtt nem tapasztaltak földrengést Ohio ezen vidékén, és miután a forrást bezárták, abba is maradtak a mozgások - mondta Robert Skoumal, az ohiói Miami Egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője, aki kollégáival együtt március 4. és 12. között 77 a Richter-skála szerint 1-3-as erősségű földrengést azonosított a régióban.

"A kitermelést végző társaságnak nem volt szerencséje, mert rejtett törésvonal húzódott meg a forrás alatt" - vélte Skoumal.

Ritka, hogy a kőzetrepesztés emberek által is érezhető rengéseket okoz, ezek a mozgások általában kisebbek az 1-es erősségnél. A tavalyi ohiói volt az ötödik az Egyesült Államokban, amely érezhető volt és összefüggött a kőzetrepesztéssel.

A palagáz-kitermelésről bővebben a Pestisrácok.hu-n itt olvashat

MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.