Pesti Srácok

Közreadjuk az áfamaffiát lebuktató Dömény Zoltán levelét

Közreadjuk az áfamaffiát lebuktató Dömény Zoltán levelét

Tegnap már hosszabb cikkben foglalkoztunk vele, most azonban közre is adjuk a PestiSrácok.hu által megszerzett azon levelet, amelyet Dömény Zoltán felvidéki, nagymegyeri vállalkozó írt saját kézzel, még a februári eltűnése előtt. Megírtuk, az adócsalásokban részt vevő, a gabonakereskedő bűnszövetkezet működését pontosan ismerő Dömény dokumentumában egyebek mellett azt áll, hogy akkori kormánypárt, azaz az MSZP pártkasszájában landolt a 2010 előtti adócsalással érintett gabonaügyletek jövedelmének egy része. Az eltűnt vállalkozó a levelében egy céget is megemlít, amely csinos összegű támogatást kapott a szocialista kormánytól. Ma tovább nyomoztunk, és kiderült, a Dömény Zoltán által megnevezett vállalkozás támogatásáról 2008-ban döntöttek, a cég bankszámlájára több mint 330 millió forintot utaltak.

SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

Közreadjuk a PestiSrácok.hu által megszerzett Dömény-levelet, amellyel tegnap már részletesebben is foglalkoztunk. Akkor megírtuk, az adócsalásban részt vevő, február 7-én eltűnt nagymegyeri vállalkozó egyebek mellett azt írta az alább olvasható kézzel írt dokumentumban, hogy az akkori kormánypárt, azaz az MSZP pártkasszájában landolt a 2010 előtti adócsalással érintett gabonaügyletek jövedelmének egy része.

PestiSracok facebook image

Azt persze, hogy mindez fedi-e a valóságot, majd a nyomozóknak kell kideríteniük. Mindenesetre Dömény egy szövevényes ügyletet tár fel a levélben. Ez az a gigantikus bűnügy, amelynek egy másik szálában a most korrupciót kiáltó amerikai Bunge is az adónyomozók látókörébe került – mint a bűnszövetkezet által közvetített gabona egyik legnagyobb felvásárlója. Ismert, Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője kérdésünkre azt közölte, az adóhatóság komolyan veszi Dömény állításait, megtették a szükséges intézkedéseket és büntetőeljárások is folynak.

A PestiSrácok.hu-hoz a vállalkozó környezetéből juttatták el Dömény tízoldalas levelét. Ennek szövegéből kitűnik: az irat egy füzetnyi leírás részlete, amit Dömény arra az esetre készített, ha vele, vagy “ne adj Isten” a családjával valami történne. Tegnap megírtuk, Dömény Zoltán cége, a Feed Trade s.r.o. az AGROPODNIK és a BELAGRA takarmánygyáraiból közvetített elcsalt áfájú szállítmányokat Magyarországra, a BUDA FOOD Kft.-nek. A magyar cég ugyanakkor minőségi kifogásokra hivatkozva nem fizette meg a szállítmányok vételárát, így mintegy 850 millió forinttal rövidítette meg a csaló vállalkozásokat. Dömény Zoltán szerint ezen jelentős összeg egy része landolhatott végül az MSZP kasszájában. Pikáns, hogy a BUDA FOOD Kft. és a Balaton Meat Kft. is ugyanazon személy, Molnár István érdekeltségébe tartozik. Molnár és fia is vezető tisztséget töltött be a szóban forgó cégekben. Az Opten céginformációs rendszerében utánanéztünk és kiderült, a BUDA FOOD 2009-től szerepel az adóhatóság 100 millió forintot meghaladó, 180 napon túli adótartozással rendelkező „feketelistáján”, a vállalkozást 2012-ben felszámolták. A Balaton Meat Kft. ellen pedig 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben, 2013-ban és idén is indított végrehajtást az illetékes NAV hátralékkezelési osztálya. Augusztus elsejétől azonban már nem Molnár István Zoltán, hanem Szeremet Zoltán a Balaton Meat Kft. ügyvezetője.

A PestiSrácok.hu ma tovább nyomozott az ügyben és megtudta, 2008-ban "mezőgazdasági termékek értéknövelésére" 333 046 828 forintos támogatást kapott a Balaton Meat Kft. az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból. Információink szerint a Balaton Meat Kft. a támogatási összeg 94 százalékával elszámolt, ezért a támogatás 2013. június 26-án lezárult.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.