Pesti Srácok

A külpiacok kezére játszhatja a vetőmagtermesztést az unió

A külpiacok kezére játszhatja a vetőmagtermesztést az unió

December elsején lépett hatályba a neonikotinod tartalmú vegyszerrel bevont vetőmagok használatát korlátozó rendelet, amelyről az újabban magát a méhek védelmezőjének kikiáltó Európai Bizottság döntött még május 24-én. Az érintett szereket gyártó és forgalmazó cégek szerint tudományos és gyakorlati bizonyítékok nélkül fogadta el a rendeletet az uniós testület. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó egyik cég kereskedelmi vezetője átmenet nélküli, példátlan esetnek nevezte a tilalom bevezetését. Az Európai Bizottság a zöldek javaslatára tiltotta be a növényvédelmi technológiát, fittyet hányva ezzel azon figyelmeztetésekre, hogy öt év alatt tizenhétmilliárd eurós gazdasági kárt szenved el a közösség, és ötvenezer munkahely kerül veszélybe. Ráadásul a neonikotinoidok betiltása csak az első állomása a megmagyarázhatatlan uniós döntéseknek, az EU-ban gőzerővel dolgoznak a további szigorítások előkészítésén. Az uniós döntéshozók szinte valamennyi rovarölő szert és számos gombaölő, valamint gyomirtó szert is a célkeresztjükbe vettek, amellyel az egész európai mezőgazdaság jövőjét kockáztatják. A gazdák mozgástere csekély, a napokban életbe lépett rendelet megszegése tizenötmillió forintos bírságot jelenthet.

SZABÓ FRUZSINA- PestiSrácok.hu

Decemberben lépett életbe az Európai Unió területén a neonikotinoid alapú szerekkel csávázott magok vetését és forgalmazását tiltó rendelet. Ahogy a PestiSrácok.hu korábban megírta: a közelmúlt nagy "tudományos" felfedezése, hogy a neonikotinoidok csoportjába tartozó klotianidin, az imidakloprid és tiametoxam okolhatók a méhek tömeges pusztulásáért. Szakmai szervezetek azonban úgy tartják, hogy az Európai Bizottság tudományos és gyakorlati bizonyítékok nélkül, pusztán egy vélelmezett veszélyre hivatkozva hozta meg 2013. május 24-én a tiltó rendeletet. Az unió ezután arra kötelezte a tagállamokat, hogy szeptember végéig vonják vissza, vagy módosítsák ezen szerek engedélyeit, a meglévő készletek felhasználására pedig november 30-ig adott engedélyt. A Vidékfejlesztési Minisztérium ugyan derogációt kért az Európai Bizottságtól a tervezett intézkedések végrehajtására 2016-ig, és még a fokozott ellenőrzésekre is ígéretet tett, ám a bizottság elutasította hazánk kérését. A PestiSrácok.hu utána járt, hogyan is látják a kialakult helyzetet a szakmai szervezetek, a gyártók és a forgalmazók?

PestiSracok facebook image

Akár tizenötmillió is lehet a bírság

XENON(1)
a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szigorúan figyelembe veszi az új rendelkezés előírásait.zükség esetén mintavétel és laboratóriumi vizsgálat is lehetséges, a három érintett hatóanyagból (klotianidin, tiametoxám, imidakloprid) gyártott készítmények használatát nem megtiltotta a rendelkezés, hanem a felhasználási területeket módosítottaMéhek által nem látogatott növényzetben nincs korlátozva a felhasználásuk,15 millió forintig terjedő növényvédelmi bírság szabható ki."

Illegális technológiák terjedhetnek el

A cégek és a forgalmazók értetlenül állnak az Európai Bizottság döntése előtt. Keserű Mihály, a Hőgyészi Agrokémia Kft. kereskedelmi vezetője átmenet nélküli, példátlan esetnek véli a tilalom hatályba lépését: „Erre a hirtelen döntésre senki nem tudott felkészülni. Sem a gyártók, sem a forgalmazók, sem pedig a kisebb kereskedők. Ez egy példátlanul gyorsan bevezetett döntés, amely több szempontból is aggályos. Először is a gyártók valószínűleg nem tudták eladni a készleteiket, így hatalmas veszteséget kénytelenek elkönyvelni. A kereskedőknek szerencséjük volt, mert a gyártók korrekt módon visszavették a megmaradt terméket. Nagyon kíváncsi leszek, mennyivel lesz jobb a méheknek, ha kiiktatják a miligrammnyi mennyiségben elegendő csávázószereket, talajfertőtlenítőket, majd szántóföldi szórókerettel liter számra elkezdik locsolni a rovarölő szereket, nagyobb környezeti terhelést generálva ezzel. Növényvédelmi szempontból is veszélyes lépés a tilalom bevezetése, nem tudom például azt, hogy a napraforgó termesztők ezután hogyan védekeznek majd a barkó ellen. Félő, hogy a jövőben nem engedélyezett technológiákat alkalmaznak majd a termelők, annak érdekében, hogy megvédjék a terményeiket.”

Pániknak egyelőre nyoma sincs

Keserű Mihály vázolta azt a lehetetlen szituációt is, miszerint a gazdák körében egyelőre egyáltalán nem érezhető a pánik, ugyanis a mai napig rengetegen adnak le rendelést csávázott vetőmagra, annak ellenére, hogy a szakmai szervezetek fél éve szajkózzák, nem lesznek ilyen magok, sőt néhány talajfertőtlenítő is megszűnik. Előre láthatólag tavasszal várható majd riadalom és kapkodás, ugyanis a termelők felkészületlenek lesznek egy csomó, előre látható problémára. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségnek (AGRYA) felmérése szerint ennél azonban rózsásabb a helyzet, ugyanis a válaszadók többsége (88 százaléka) már értesült a neonikotionoid korlátozásról, akik nem (12 százalék), azok kisebb átlagos területen gazdálkodnak. Akik hallottak már a korlátozásról, azok még nagyobb hányada, 93 százaléka tud a szabályozás vetőmagokat illető vonatkozásáról. A felmérés során közel háromszáz kitöltött kérdőív érkezett, a válaszadók mintegy kétszázezer hektárnyi területen gazdálkodnak, elsősorban kukoricát, napraforgót, repcét, kalászosokat termesztenek. Az AGRYA nyomatékosította azt is, elkötelezettek a méhek védelme iránt, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartanak egy olyan eljárást, amely vélelmezett, megfelelő adatokkal, kísérletekkel és bizonyítékokkal alá nem támasztott korlátozást vezet be a mezőgazdasági termelésbe, s amely súlyos gazdasági kockázatokkal jár a termelőkre és az egész nemzetgazdaságra nézve. A szövetség arra kérte a döntéshozókat, hogy – figyelembe véve az érintettek, a gazdálkodók álláspontját a várható korlátozásokról – a tudományos és gyakorlati módszerekkel is igazolt adatok alapján vizsgálják felül a korlátozó rendelkezést.

Eret vágtak a növényvédőszer-gyártókon

Syngenta-O077-2

A korlátozás hátrányos csapást mért a gyártással foglalkozó multikra. A NÉBIH-től megtudtuk, hogy Magyarországon ilyen típusú növényvédőszereket nem gyártanak, ám természetesen országunk nagy felvásárlója a gazdálkodáshoz szükséges toxinoknak. Lapunk az ügyben megkereste a növényvédőszer piac egyik legnagyobb halát, a Syngenta magyar képviseletét is. Többek közt arról kérdeztük őket, hogy milyen mértékű profitveszteséget jelent a tilalom, illetve hogy a megmaradt készletekkel mi történik, de a cég a nemzetközi céges előírásokra hivatkozva nem kívánt reagálni. A multibirodalom korábban jogi lépésekre szánta el magát a felfüggesztés miatt és nyíltan felhívta az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy helytelenül állapította meg az összefüggést a hatóanyag és a méhek elhullása között, így hibásan írta elő a tiltó rendszabályokat. John Atkin, a Syngenta vezetője hangsúlyozta, hogy a vállalat természetesen tovább folytatja a biodiverzitás növekedését elősegítő Beporzó Programot. Kádár András a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület (NSZ) titkára szerint a nagy multiknak nincs más választása, mint gyorsan megszabadulni a felhalmozott készletektől az Európai Unió területén kívül. Felmérések azt bizonyítják, hogy az Európai Unió volt a növényvédőszerek legnagyobb felvásárlója, ugyanis a világviszonylatban 47,3 milliárd dolláros tortából 26,5 százalékot hasított ki magának.

Külpiacok kezére játszik az EU

Az uniós döntés a világszínvonalú magyar vetőmagtermesztést is drasztikusan érinti, és azonnali negatív hatással jár a mezőgazdaság jövedelmezőségére és a gazdasági növekedésre. Egy kedvezőtlen forgatókönyv esetén akár felére is visszaeshet a vetőmag-termelési egységek kihasználtsági rátája, amely Magyarországon a vetőmag-előállítás fokozatos leépülését okozhatja. Egyes szakemberek egyenesen odáig mentek, hogy leszögezték, a technológia betiltásával az uniós a külpiacok kezére játssza a vetőmagtermesztést, ahol a növényvédelem koránt sem olyan fejlett és biztonságos, mint a közösségen belül. Igaz ugyan, hogy két év múlva az Európai Bizottság felülvizsgálhatja a saját döntését, és akár újra engedélyezheti a technológiát, de ismerve döntési és kontrollmechanizmusukat, nagy tétben nem fogadnánk arra, hogy a testület meggondolja magát.

Hazánkkal kapcsolatban a jelentés rámutatott: az országban kiemelkedően fontos a vetőmagtermesztés, a neonikotinoidok betiltása vagy felfüggesztése azonnali negatív hatással járna a mezőgazdaság jövedelmezőségére és a gazdasági növekedésre is. A Humboldt szerint egy kedvezőtlen forgatókönyv esetén akár felére is visszaeshet a vetőmag-termelési egységek kihasználtsági rátája, amely Európában a kukorica vetőmag hiányát, Magyarországon pedig a vetőmag-előállítás fokozatos leépülését okozhatja. - See more at: http://www.magyarhirlap.hu/tamadjak-a-vetomaggyartokat#sthash.sxXTKn3x.dpuf

Hazánkkal kapcsolatban a jelentés rámutatott: az országban kiemelkedően fontos a vetőmagtermesztés, a neonikotinoidok betiltása vagy felfüggesztése azonnali negatív hatással járna a mezőgazdaság jövedelmezőségére és a gazdasági növekedésre is. A Humboldt szerint egy kedvezőtlen forgatókönyv esetén akár felére is visszaeshet a vetőmag-termelési egységek kihasználtsági rátája, amely Európában a kukorica vetőmag hiányát, Magyarországon pedig a vetőmag-előállítás fokozatos leépülését okozhatja. - See more at: http://www.magyarhirlap.hu/tamadjak-a-vetomaggyartokat#sthash.sxXTKn3x.dpuf

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.