Pesti Srácok

A kvótarendszer halott a szlovák és a cseh kormányfő szerint

A kvótarendszer halott a szlovák és a cseh kormányfő szerint

Az Európai Unióba érkező menekültek kötelező kvóták szerinti elosztásának terve politikailag már halott - vélekedett vasárnap egy cseh tévéműsorban Robert Fico szlovák és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök.

"Igen, politikailag ez a téma már nincs napirenden" - jelentette ki a szlovák kormányfő a cseh televízió vasárnapi politikai vitaműsorában, a riporter kérdésére válaszolva. Emlékeztetett, hogy a kötelező kvóták témája már az Európai Tanács két legutóbbi ülésén sem volt napirenden. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a kötelező kvótákról hozott belügyminiszteri szintű uniós döntést eddig senki nem helyezte hatályon kívül.

"Meggyőződésem, hogy a kvóták halottak" - válaszolta ugyanerre a kérdésre Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök. Úgy vélte, hogy a kötelező kvótákról szóló határozat ma már csak "adminisztratív probléma".

PestiSracok facebook image

Fico és Sobotka egybehangzóan azt is hangsúlyozta, hogy az EU vezető politikai testülete, az Európai Tanács a kötelező kvótákról soha nem hozott döntést. "Nincs semmi értelme olyasmiről vitatkozni, amiben sosem fogunk tudni megegyezni" - szögezte le Bohuslav Sobotka.

A pozsonyi EU-csúcstalálkozó "informális fórum volt, amelynek nem volt célja konkrét ügyekben döntéseket hozni" - hangsúlyozta Robert Fico, amikor a cseh műsorvezető azt firtatta, mit szól ahhoz, hogy az olasz és a magyar kormányfő is bírálatokat fogalmazott meg a csúcstalálkozó eredményével kapcsolatban. A megismételt kérdésre adott válaszaiban Fico mindig csak Renzivel foglalkozott, akit "nem egészen ért", de Orbán Viktor nyilatkozatát nem kommentálta.

Fico megismételte korábbi véleményét, miszerint a pozsonyi EU-csúcstalálkozó "rendkívül fontos volt", és az eredmény megfelel a fórum iránti általános várakozásoknak. "A csúcstalálkozó legfőbb üzenete az, hogy nem nyitunk meg olyan témákat, amelyek megosztanák a tagállamokat, és amelyekről előre tudjuk, hogy nem fogunk megegyezni" - húzta alá.

Forrás: MTI, Fotó: ihned.cz

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."