Pesti Srácok

László Petrát gyalázta, majd hisztérikus hangon tartott sajtótájékoztatót a jobbikos képviselő (videóval)

A PestiSrácok.hu operatőrét, László Petrát sértegette felvétel közben az agresszív nyilatkozatairól elhíresült Szilágyi György jobbikos képviselő az Országházban, majd kapva az alkalmon, hogy kolléganőnk egy jobbikos segédmunkatárs füle hallatára, a vele dolgozó riporterhez fordulva becsmérlő kijelentést tett Szilágyira, rögtönzött sajtótájékoztatón igyekezett mártírt kreálni magából. Egyúttal Szilágyi kezdeményezte a PestiSrácok.hu kitiltását az Országgyűlés épületéből Kövér László házelnöknél. Szerkesztőségünk kiáll László Petra mellett és visszautasítja a jobbikos képviselő rágalmait. Az egykori radikális párt politikusait egyébként arról próbáltuk faggatni, hogy a magyar zsidó közösséggel kapcsolatban Apáti István és Zagyva György Gyula a Szent Korona Rádióban elhangzott véleménye, vagy Vona Gábor a Spinoza Házban tartott előadása tekinthető-e a Jobbik releváns álláspontjának.

"Úgy nyakonbaszlak, hogy leszáll a fejed."

Szilágyi György nem tartozik a halk szavú, az udvariasságra mindig adó, érzékenyebb lelkületű parlamenti képviselők sorába. Májusban például arról vált hírhedtté, hogy veréssel fenyegette meg Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárát, mert "állítólag kihozta a sodrából" Dömötör érvelése. Egészen pontosan azt mondta: "Gyere ki, úgy nyakonbaszlak, hogy leszáll a fejed.” Szilágyi bocsánatkérés helyett a jobbikos portálon, az Alfahíren igyekezett megmagyarázni, hogy fideszesekkel szemben olykor indokolt a durvaság.

László Petra a Magyar Televízió, az Echo TV, majd a jobbikos N1TV munkatársa volt, ahonnan beszámolóját meg sem hallgatva bocsátották el 2015. szeptemberében, mert - a későbbi bírósági ítélet szerint - megrúgott egy szír migránst, aki a röszkei rendőrsorfalat áttörve hatolt be az ország területére. Az operatőr a tárgyaláson azzal érvelt, hogy snem akart senkit bántani a rendkívül kiélezett helyzetben, csak magát védte. Emlékezetes, akkoriban kezdődött el a Jobbik migrációval kapcsolatos pálfordulása, amely a tavalyi népszavazás idején, Vona Gábor a kvótákat "bizonyos esetekben" helyeslő, az Alaptörvény módosítását elvető húzásával vált cáfolhatatlanná. László Petrát nemrég garázdaságért elítélte, de próbára bocsátotta a Fővárosi Törvényszék, a médiaszakember ellen ugyanakkor nemzetközi lejárató kampány indult. László Petrát végül a Demokrata és a PestiSrácok.hu alkalmazta.

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu közleménye

A mai napon Szilágyi György jobbikos képviselő hisztérikus hangvételű, rágalmazástól sem mentes sajtónyilatkozatot adott a Hír TV stábjának, amelyben bojkottal fenyegette meg a PestiSrácok.hu-t.

Munkatársaink ma az Országház sajtófolyosóján, a parlamenti és az általános médiaetika minden szabályát szem előtt tartva igyekeztek szóra bírni a jobbikos képviselőket abban a témában, hogy a zsidó közösséget illetően Apáti István és Zagyva György Gyula a Szent Korona Rádióban elhangzott kijelentései, vagy Vona Gábor a Spinoza Házban tartott előadása tekinthető-e a Jobbik releváns álláspontjának.

Az általunk megkérdezett Szilágyi György - a PestiSrácok.hu felvételeinek tanúsága szerint - múltjával sértegette és "Fidesz-propagandistának" minősítette a stábban operatőrként, szótlanul dolgozó László Petrát. László az interjú után - kizárólag a riporter kollégánkhoz fordulva, halkan, de kétség kívül élesen minősítette a képviselő indokolatlan durvaságát. Szilágyi György távozott, majd rövidesen visszatért a helyszínre és az említett rágalmazó nyilatkozatot adta a Hír TV-nek. Később Volner János, a Jobbik frakcióvezetője mindezt azzal tetézte, hogy bőszen propagandistázó közleményben "migránsrugdosónak"nevezte László Petrát. (Meg kell jegyezni, nehéz elképzelni, hogy a Dömötör Csaba államtitkárt nemrég "nyakonbaszással" fenyegető Szilágyi képviselő szívét oly mértékben összetörte volna László Petra alig hallható, privát megnyilvánulása, hogy az őszinte felháborodást váltott volna ki belőle.)

Szeretnénk nyomatékosítani, hogy a PestiSrácok.hu minden esetben a Médiaalkotmány szellemisége szerint jár el, soha nem sértegeti interjúalanyait, azonban a mai közjátékhoz hasonló jelenetek rendkívüli önuralmat igényelnek kollégáinktól.

Szerkesztőségünk kiáll László Petra mellett, továbbá felháborítónak tartjuk, hogy a jobbikos-neoliberális média egy része örökös megbélyegzést és kiátkozást vár el vele szemben, messze meghaladva a László Petra ügyében született jogerős ítélet szankcióját. László Petrát, mint a Magyar Televízió és az ECHO TV korábbi elismert szakemberét alkalmaztuk a PestiSrácok.hu-nál operatőr-vágó beosztásban és elvárjuk a közéleti szereplőktől és a média munkatársaitól, hogy tartózkodjanak vele szemben a megbélyegzéstől és méltatlan kijelentésektől.

Huth Gergely, főszerkesztő

A videót készítette: Ambrus Petra és László Petra/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.