Pesti Srácok

Magányos terroristákra lehet számítani Európában

Magányos terroristákra lehet számítani Európában

A magányos elkövetők Európát célzó terrorcselekményeinek veszélyére hívták fel a figyelmet a szolgálatok az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai, zárt ülésén - nyilatkozta a testület szocialista elnöke a tanácskozást után újságíróknak.

Molnár Zsolt felidézte, hogy a múlt heti londoni merényletet magányos elkövető hajtotta végre, és a bizottság ülésén a szolgálatok is felhívták a figyelmet arra: a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet iraki és szíriai területvesztései nyomán több magányos elkövető veheti célba Európát. Ráadásul olyan új fajta magányos elkövetőkre kell felkészülni, akik már nem feltétlenül robbanóanyaggal vagy sorozatlőfegyverrel, hanem bármilyen arra alkalmas eszközzel követhetnek el merényletet. Ezért fokozott figyelemre és óvatosságra van szükség - emelte ki a bizottság elnöke.

A bizottság fideszes alelnöke, Németh Szilárd azt hangsúlyozta: a hosszú bizottsági ülés legfontosabb témája az illegális bevándorlás és a vele kapcsolatba hozható terrorizmus, illetve annak megfékezése volt. Ezzel kapcsolatban a szolgálatok és a határőrizetet felügyelő rendőrség képviselői egyértelművé tették, hogy Magyarország Európában egyedülálló módon képes megvédeni a schengeni és a magyar határt. A fideszes politikus emlékeztetett, hogy a kedden életbe lépett jogi határzár megerősítése - a műszaki határzár és a háromezer emberből álló élőerős védelemmel együtt - garantálni tudja, hogy ma Magyarországra, valamint Magyarországon keresztül Európába senki sem tud belépni anélkül, hogy ne tudnák miért jött, milyen szándékai vannak. Így - bár százszázalékos biztonság nem létezik -, a lehető legnagyobb biztonságban vannak Magyarország polgárai - jelentette ki Németh Szilárd.

A londoni merénylettel összefüggésben Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja azt emelte ki, hogy a terrorista propaganda üldözése, annak szankcionálási lehetőségének megteremtése kulcskérdés lesz a jövőben.

PestiSracok facebook image

Mirkóczki Ádám (Jobbik) azt mondta: a potenciális terrorveszély Magyarországon és Közép-Kelet-Európában jóval kisebb, mint Nyugat-Európában, de nem lehet kizárni. Ugyanakkor kiemelte: a bizottsági ülésen nem merült fel olyan információ vagy adat, amely kilátásba helyezi, hogy Magyarországon is számítani kellene a londonihoz hasonló merényletre.

Molnár Zsolt arról is beszélt, hogy a kormánypártok miatt nem hallgathatták meg Matolcsy György jegybankelnököt az általa korábban felvázolt, egy NATO-tagállamról szóló összeesküvés-elmélettel kapcsolatban, ugyanakkor a titkosszolgálatok nem támasztották alá a jegybankelnök szavait, amelyek szerinte Magyarország külpolitikai, diplomáciai, nemzetbiztonsági érdekeit is sértik, amiért Matolcsy Györgynek távoznia kellene posztjáról. Ugyanez indokolt az MSZP-s politikus szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterre is - aki szintén nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén - a moszkvai vízumügy, illetve amiatt, hogy a miniszter nem vette figyelembe a szolgálatok Kiss Szilárd nemzetbiztonsági kockázatáról szóló figyelmeztetését.

Az LMP megfutamodásnak minősítette, hogy Fazekas Sándor és Matolcsy György nem jelent meg a bizottság előtt.

Az orosz befolyásszerzés nemzetbiztonsági vonatkozásait tárgyaló vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét a testület elutasította.

A nemzetbiztonsági bizottság tájékozódott arról az interjúról, amely a közelmúltban az Indexen jelent meg egy volt titkosszolgálati tiszttel. A testület szocialista elnöke azt mondta: a szolgálatok több ponton - például az interjúalany munkáját és távozását illetően - is cáfolták a megjelenteket. A fideszes alelnök pojácának nevezte az egykori titkosszolgálati dolgozót, aki mint fogalmazott "minimum a szakmáját", sőt Németh Szilárd szerint a hazáját is elárulta. A fideszes képviselő kérdésre azt mondta, úgy gondolja, vizsgálat is indulhat az interjú ügyében. Mirkóczki Ádám torznak és egyoldalúnak nevezte az interjút.

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?