Ma tájékoztatja az érintett áruházak dolgozóit, valamint a szakszervezeteket és a munkaügyi hivatalt a magyarországi Tesco áruházlánc a február 4-től érvényes üzletbezárásokról, amely egyelőre a hálózat 13 egységét érinti. Kiszivárgott információk szerint a döntéssel 546 áruházi dolgozó munkája szűnik meg, de többeknek új álláshelyet kínálnak a közelben üzemelő Tesco-egységekben.

A bezáró árusítóhelyek között jórészt kisebb boltok, szupermarketek, úgynevezett Tesco Expressek, illetve S-Market típusú üzletek vannak. Habár főként vidéken üzemelnek ezek a veszteséges áruházak, a fővárosban is megszüntetnek két egységet: a VIII. kerületi Mátyás téren lévő Expresst, illetve a XXIII. kerület egyik áruházát. Emellett többek között Győrben is megszűnik ugyancsak kettő, S-Market jellegű Tesco, valamint bezár egy-egy abonyi, nagykátai, nyergesújfalui, törökszentmiklósi, hajdúböszörményi, tatabányai, tolnai és püspökladányi egység is.

A Magyar Nemzet tudomására jutott az a több forrásból megerősített információ is, miszerint a mai bejelentés során úgy indokolják meg az elbocsátásokat a munkavállalóknak, hogy azok a kormány nemrégiben hozott döntései miatt szükségesek.

Az kétségtelen, hogy a hatvanszorosára emelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj az eddiginél nagyságrendekkel nagyobb költségvetési hozzájárulást ró a bolthálózatra, míg a kétévnyi veszteséges működésről szóló korlátozás is ronthat a Tesco pozícióján. Ezek mellett a vasárnapi zárva tartás elrendelése is érzékenyen érinti a profitorientált céget. Azonban a teljes képhez nem érdemes figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a nyilvános adatok szerint a Tesco évek óta visz ki hazánkból tízmilliárdos nagyságrendű összegeket, hogy így csökkentse adózás előtti eredményét. Ráadásul a napilap értesülései szerint a bezárásra ítélt áruházak mindegyike inkább visz, mint hoz a lánc konyhájára.

Piaci források a Magyar Nemzetnek azt jelezték: a korábban szocialista parlamenti képviselőként ismert Sáling József által vezetett Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) már egy ideje tudomással bír a készülő leépítésekről, az érdekvédők a mai bejelentés előtt mégsem igyekeztek felkészíteni az érintetteket. Úgy hírlik, ehelyett kormányellenes tüntetésre is sor kerülhet a kereskedelmi dolgozók bevonásával a hivatalos bejelentések után, amelynek szervezésében a KASZ is részt vehet.

A KASZ decemberben már feltűnt a mostani kormány lépéseit bíráló demonstráción. A szakszervezet baloldali kötődésű vezetője a vasárnapi zárva tartás kapcsán kezdetben úgy nyilatkozott, kiállnak amellett, hogy a pult mögött dolgozók is a családjukkal tölthessék a hét utolsó napját, ám később váratlan pálfordulással élesen ellenezte az intézkedést. Akkori szavai szerint a kormány összehangolt támadást intéz a kereskedelmi láncok ellen, ami veszélybe sodorja az ott dolgozók létbiztonságát.

Figyelemre méltó összefüggés lehet az is, hogy több vállalati alkalmazott jelzése szerint Sáling József régóta jó kapcsolatot ápol a Tesco Global Áruházak Zrt. országos személyzeti igazgatójával. A korábban az áruházlánc kommunikációját, marketingjét igazgató Iglódi-Csató Judit családja révén baloldali kötődésű üzletemberekkel áll ismeretségben. Mint azt sajtóhírekből tudni lehet, a személyzeti igazgató házastársa, Iglódi Csaba a Braun & Partners marketing- és kommunikációs tanácsadó cégben üzlettárs. Vele együtt Braun Róbert, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő korábbi főtanácsadója is ennek a vállalkozásnak a tulajdonosa, mely cég több multinacionális vállalattal, köztük internetes oldaluk szerint a Tescóval is, partneri viszonyt ápol.

Forrás: Magyar Nemzet