Pesti Srácok

Magyar vagyok, tehát európai

Magyar vagyok, tehát európai

Martin Schulz és baloldali politikustársai azt gondolják, hogy Európából, európai egyesült államokat kell létrehozni, akinek pedig ez nem tetszik, az kimarad, ez volt az ultimátum – mondta Lázár János az Echo TV-ben. A kancelláriaminiszter hozzátett, ez a baloldali elképzelés, de mi a De Gaulle-i elképzelést valljuk, aki azt mondta, francia vagyok, tehát európai.

Magyarország függetlenségének megőrzését és megerősítését nevezte meg a kormányzati munka legfontosabb feladatának Lázár János az Echo TV Napi aktuális című műsorának szerdai adásában. A miniszterelnökséget vezető miniszter leszögezte, nem szabad hagyni, hogy más országokban szülessenek döntések a magyarok feje felett, továbbá nemet kell mondani az európai egyesült államokra, a nemzetállami Európa megerősítésére van szükség.

Van –e a nemzeteknek jövője ? – Lázár János az EchoTV-ben arról beszélt, intellektuális és nemzetstratégiai szempontból ez a fő kérdés ma a világban. Hozzátette, a Kárpát-medencei magyarság számára a legfontosabb tanulság, hogy amikor a függetlenség veszélybe került, a nemzet jövője is veszélybe került. Kiemelte, a kormányzat arra törekszik, hogy az Európai Unió keretei között megpróbálja az ország szuverenitását és saját döntési képességeit erősíteni, vagyis a célja, hogy ne kényszeríthessenek semmit a magyarokra. A kancelláriaminiszter hozzátette, a nagyvállalatok megfékezése és a rezsicsökkentés is a nemzeti szuverenitás megőrzését célzó lépések, de ide sorolta azt is, hogy Magyarország nem akar bevándorlóország lenni.

Lázár János rámutatott, az EU keleti és nyugati fele között vita folyik Európa jövőjéről és fontosnak nevezte, hogy Magyarország a továbbiakban is világosan megfogalmazza, mit gondol az unió jövőjéről. Arról is beszélt, Martin Schulz és baloldali politikustársai azt gondolják, hogy Európából, európai egyesült államokat kell létrehozni, akinek pedig ez nem tetszik, az kimarad, ez volt az ultimátum. Céljuk pedig a nemzeti önállóság felszámolása.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a tárcavezető.

A kormánynak az az álláspontja, hogy minél erősebbek a nemzetek, annál erősebb Európa, mert gyönge nemzetekből nem lehet erős Európát építeni – hangsúlyozta a kancelláriaminiszter. Lázár János szerint egyértelműen látszik, hogy folyamatosan próbálják nyomás alá helyezni a nemzetállamiság mellett kiálló tagállamokat. A 2018-as választások szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte, hogy egy olyan kormány alakul-e Magyarországon, amely képes megvédeni a nemzeti érdekeket és az ország függetlenségét. Vagy olyan kormány fog irányítani, amely feladja a függetlenséget és úgy gondolkodik, hogy a magyarok egy nagy európai integráció részesei legyenek.

Forrás: Echo TV; fotó: magyaridok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.