Pesti Srácok

Már Magyarországon van Kisbandi, az alvilág bankára

Már Magyarországon van Kisbandi, az alvilág bankára

Már több mint egy hete Magyarországon van az alvilág bankárának is gúnyolt, korábban csalás miatt körözött Lakatos András - értesült a PestiSrácok.hu. A Kisbandi néven is elhíresült férfit tavaly áprilisban fogták el Brazíliában, azóta kiadatási őrizetben volt. A 90-es évek leszámolásos gyilkosságaiban is vallomást tevő Lakatost hazaszállítását követően azonnal őrizetbe vették és elrendelték az előzetes letartóztatását.

A magyar hatóságok augusztus 6-án hazaszállították a korábban csalás miatt körözött, Brazíliában tavaly áprilisban elfogott Lakatos Andrást - erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Nyári Béla, az alvilág pénztárosának is nevezett férfi ügyvédje. A védő portálunknak azt is elmondta, hogy Lakatost a magyar szervek hazaszállítását követően őrizetbe vették, majd a Debreceni Járásbíróság harminc napra elrendelte az előzetes letartóztatását. Úgy tudjuk, a férfit a magyar hatóságok több alvilági leszámolás ügyében is meg fogják hallgatni, így könnyen elképzelhető, hogy több folyamatban lévő nyomozás is új lendületet kaphat, illetve lehetséges, hogy újabb emberölések aktáját fogja leporolni a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Portik Tamás nem Orbán Viktorra, hanem Pintér Sándorra haragszik. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kisbandi terhelő vallomást tett korábban Portik Tamásra. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Tavaly kapták el Brazíliában

PestiSracok facebook image

Ismert, a brazil rendőrök 2015. április 23-án, a Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján fogták el és vették őrizetbe az alvilág egykori bankárát. Portálunk korábbi értesülései szerint Lakatos András ellen egy 2011-ben és 2012-ben történt szállítmányozási csalás miatt adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ügy lényege, hogy a gyanú szerint a csaló társaság nagy, külföldi cégnél dolgozott – de kirúgott – kamionosokat bérelt fel, hogy a sofőrök egykori cégük nevében százmilliós értékű műszaki cikkeket vegyenek fel teherautóikra. A szállítmány azonban soha nem érkezett meg a megrendelőhöz, azokat Lakatosék másoknak értékesítették. Korábban megírtuk, a Brazil Szövetségi Legfelsőbb Bíróság már több mint fél éve hozzájárultKisbandi kiadatásához.

Sokat tudhat a 90-es évek gyilkosságairól

A 90-es évek alvilági figuráit jól ismerő, majd többüket megrövidítő Kisbandiról érdemes megemlíteni, hogy még szabadlábon, Portik Tamás elfogása után, 2012 őszén több leszámolásos ügyben is terhelő, titkosított, majd a minősítés alól feloldott, később írásban is megerősítettvallomást tett az Energol-vezérre. Többek között beszélt Prisztás József és Cinóber lelövéséről, az Aranykéz utcai robbantásról, a menyasszonya előtt szitává lőtt Muskovics Gyula kivégzéséről, valamint Seres Zoltán likvidálásáról is. Lakatos emellett fontos részleteket árult el Portik egykori olajos katonája, egy bizonyos Maka Gyula nevezetű ember eltüntetéséről is. Egy nagyobb társaságban Lakatos azt hallotta, Portik maga is jelen volt az emberölésnél Tarcsi Gabi nevű emberével együtt, és utóbbi “bele is bolondult a gyilkosságba” . Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 26 éves férfit húsz évvel ezelőtt, 1996. július 27-én ismeretlenek Ceglédbercel külterületére csalták, majd meggyilkolták. Holttestét csak hónapokkal később, 1996. szeptember 30-án találták meg.

Címlapfotó: vs.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.