Pesti Srácok

Márfi Gyula: Fajelméletet idéző monokultúrát telepítenek a kontinensre, végveszélyben az európai kereszténység! (Videóval!)

Az Európában zajló folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy a jövőben nem lesz Európa, vagy legalábbis nagyon más lesz, mint amilyennek egykor elképzeltük. A keresztény hit alapértékei üldözötté váltak, a család szentsége helyett a melegházasság került előtérbe, a tolerancia jegyében behívták az intoleranciát. Multikulturalizmust hirdettek és betelepítették a monokultúrát, egy olyan valláselméleti alapon működő totalitárius rendszert, amely a nácizmus fajelméletét idézi – jelentette ki szombaton a veszprémi Pannon Egyetem hagyományos újévi fogadásán Márfi Gyula. A veszprémi érsek csak európai viszonylatban látja sötétnek, vészjóslónak a jövőt, véleménye szerint Magyarország több szempontból is példát mutatott Európának, hiszen nem felhígítja, hanem szilárdan őrzi keresztény hagyományait, nemzeti értékeit és már alkotmányában is erősíti a családokat, melynek eredményeként sikerült megállítani a születések számának csökkenését.

A veszprémi Pannon Egyetem szombati újévi fogadásán Márfi Gyula fölidézte: az Európai Unió alapítói keresztény, mélyen vallásos emberek voltak. Robert Schuman például azt mondta, „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. A veszprémi érsek úgy fogalmazott: ma Európa vezetése

Márfi Gyula kiemelte, Európa keresztény gyökerei elvitathatatlanok, egész Európában a vasárnap a pihenőnap, aminek szintén keresztény hagyománya van, vasárnap támadt fel Jézus Krisztus. Felidézte, hogy még Brezsnyev elvtárs is azt mondta, „a feltámadás ünnepén, vasárnap, 8 órakor találkozunk a Vörös téren”. Az érsek arra is kitért: Magyarországon előremutató, reménykeltő folyamatok tapasztalhatók, ilyen például az új alaptörvényünk, mely alapértékként jegyzi, hogy Szent István király az országot a keresztény Európa részévé tette. De pozitív jel, hogy erősítik a családokat, emelkedik a gyermekvállalások száma, visszahozták az iskolákba a hitoktatást, és hogy hazánkban a polgári vezetők jelentős többsége vagy vallásos, vagy mindenképp hívő, és egyre több profán dolog szakralizálódik. Az érsek Pio atya gondolatait idézte, aki azt mondta:

PestiSracok facebook image

Nézze meg Márfi Gyula veszprémi érsek újévi köszöntőbeszédét a fenti videónkon! Az érsekkel készített karácsonyi nagyinterjúnkat pedig

ITT

olvashatják el.

Az újévi fogadás hagyományát még a Pannon Egyetem jogelődje indította el 1955-ben. A rendezvény célja, hogy Veszprém város vezetése, közéletének fontos szereplői, a gazdasági szereplők, intézmények, testületek vezetői minden év kezdetén találkozzanak, beszélgessenek egymással. Az újévi fogadásokon minden évben valamilyen aktuális téma adja az ünnepi beszéd vezérfonalát, amely témát aztán a résztvevők kötetlen formában egymással is megvitatnak.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.