Pesti Srácok

Maróth: Olyan réteg indult Európába, amelyre hazájában sincs szükség

Maróth: Olyan réteg indult Európába, amelyre hazájában sincs szükség

Európa többszörösen becsapta önmagát, mert a migránsokat háborús menekülteknek tekintette és a leendő munkaerőt látta bennük, míg az érkező tömeg hazudott identitásáról és céljairól is - nyilatkozta az M1-nek Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke.

Az M1-nek adott interjújában a keletkutató azt mondta, statisztikák szerint a bevándorlóknak csupán tíz százalékát lehetne némi iskoláztatás után foglalkoztatni, 50-60 százalékuknak pedig „esze ágában sincs bármiféle munkát végezni". Akiknek van szakmájuk, azok nem indulnak el a szíriai menekülttáborokból, illetve nem jönnek tovább Törökországnál, hiszen ők ott is tudnak dolgozni - emelte ki, hozzátéve, olyan réteg indult el Európába, amelyre hazájában sincs szükség.

Az integrációval kapcsolatban Maróth Miklós közölte, nem határozta meg senki pontosan, mit is kell alatta érteni, mi a cél a bevándorlókkal, be szeretnék őket olvasztani a társadalomba vagy a háború végégig munkát akarnak adni nekik, majd utána hazaküldik őket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI Fotó: magyaridok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.