Pesti Srácok

Még élő szemtanúkat keres a Trianon Múzeum

Még élő szemtanúkat keres a Trianon Múzeum

Az 1938 és 1941 közötti országgyarapítások, azaz az első világháború után Magyarországtól elcsatolt területek visszavételének ma is élő szemtanúit keresi most induló projektje során a várpalotai Trianon Múzeum. A Trianon Múzeum megkettőzött erővel és figyelemmel készül a sorsfordító, nagy magyar történelmi események következő években esedékes évfordulóira.

Szabó Pál Csaba igazgató elmondta, nevében mutatja meg lényegét a 23 óra 59 perc projekt, hiszen talán napjainkban van az utolsó pillanat, amikor még szóra bírhatók azok, akik látták a magyar csapatok bevonulását a Felvidékre, Kárpátaljára, Észak-Erdélybe vagy a Délvidékre. A Trianon Múzeum megkettőzött erővel és figyelemmel készül a sorsfordító, nagy magyar történelmi események következő években esedékes évfordulóira. Jövőre az első világháború befejezése, majd a következő évben a történelmi Magyarország elbukása, 2020-ban pedig a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója ad számos lehetőséget és feladatot - mondta a szakember.

Mint mondta, erre készülve előkészítenek egy, a Magyarország 1918-20 közötti szétszakítását bemutató, új szellemű, 21 részes ismeretterjesztő televíziós sorozatot, hozzáférhetővé teszik a magyar jelenlétet kézzelfoghatóan megmutató Kárpát-medencei magyar turisztikai applikációt, "Magyar web 2020" címmel pedig 101 Kárpát-medencei külhoni város magyar nyelvű weboldalát készítik el. Emellett 2019-re egy szép és hatásos - könyvet, kézi térképet, DVD-t és mobil applikációt tartalmazó - ajándékcsomagot terveznek elkészíteni és eljuttatni a Kárpát-medence valamennyi magyar középfokú közoktatási intézménye végzős diákjainak - jegyezte meg.

Szavai szerint a külhoni magyar közösségek hatalmas nyomás alatt kénytelenek megfogalmazni 20. századi emlékezetpolitikai premisszáikat, "a Kárpát-medencei impériumváltásokra vonatkozó szakmailag megalapozott, kiegyensúlyozott és félelemmentes kommunikációnak ma alig van színtere és hátországa az utódállamokban".

PestiSracok facebook image

- nyilatkozta a kétévesre tervezett, adományokból finanszírozott programról.

Köő Artúr, a 23 óra 59 perc programvezetője elmondta, legalább kétszáz, az események idején tizedik életévét elért, így a történésekre a fiatalabbaknál jobban emlékező embert szeretnének megszólaltatni másfél-kétórás, videóra vett interjúikkal. Kérdezik őket az idegen uralom alatt, majd ismét magyar állampolgárként töltött évek mindennapjairól, eddig el nem mondott történeteiről, egyaránt kutatva a helyi magyar közösség belső viszonyait és a nemzetek közötti kapcsolatok alakulását. Eközben pedig gyűjtenek vagy elektronikusan lemásolnak minden olyan dokumentumot, amely segítheti a jövőben a korszak történetének feltárását. Mint mondta, 22 interjúalany már jelentkezett, de azt tervezik, hogy külhoni idősek otthonait megkeresve vagy a konzulátusok segítségét kérve kutatnak majd az egykori események még megszólaltatható szemtanúi iránt.

Forrás: MTI; fotó: felegyhazikozlony.eu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.