Pesti Srácok

Meglepő: a belgák már nem érzik otthon magukat a saját országukban

Meglepő: a belgák már nem érzik otthon magukat a saját országukban

Úgy néz ki, a multikulti valóban nem működik. Legalábbis ez derül ki abból a tanulmányból, amely szerint a belga lakosság közel kétharmada már egyáltalán nem érzi magát otthon a saját országában.

Egy friss, a francia nyelvű belgák közszolgálati csatornáján, az RTBF-en megjelent kutatás szerint a belgák egyáltalán nem elégedettek a rájuk erőltetett multikultival, és úgy gondolják, túl sok migráns van már az országban. Ezt közel ötezer megkérdezett a kétharmada gondolja így.

– nyilatkozta egy megkérdezett a "Ceci n’est pas une crise” (Ez nem válság) nevű alapítványnak. A jelentés azt is állítja, hogy a kutatók megfigyelték a muszlim-ellenes paranoia kialakulását a belgák körében, ami bizonyára nem alaptalan. Ez a hangulat a Black Yellow Blues 2017 címet viselő dokumentum szerint különösen a 65 éves és idősebb felmérésben résztvevők körében mutatkozott meg, akiknek 84 százaléka hasonlította a bevándorlást az invázióhoz. A tanulmány azt is vizsgálta, hogy hogyan változtak meg egy hasonló 1997-es felmérés óta a francia nyelvű belgák: Az RTBF megjegyezte, hogy a társadalom egyre inkább “idegengyűlölő".

PestiSracok facebook image

– írja az adófizetők által finanszírozott műsórszolgáltató.

Emellett egyéb nyalánkságok is kiderülne a dokumentumból, például az, hogy a megkérdezettek 74 százaléka szerint az iszlám "nem toleráns vallás", 60 százalék szerint pedig a sok muszlim jelenléte veszélyezteti az identitásukat. Mindössze 12 százalékuk gondolja úgy, hogy az iszlám vallás kulturálisan gazdagítja Belgiumot.

Fotó: Bare Naked Islam

A liberális közvéleménykutató cég a holnapján egyébként azt állítja, az a küldetésük, hogy a kirekesztő, xenofób, zárkózott és a határokban hívő Európát lecseréljék egy befogadó, nyitott, változatos verzióra. A brüsszeli terrortámadások, a brüsszeli zsidó múzeumnál történt incidens, a Charlie Hebdo szerkesztőségének lemészárlása, a Bataclanban történt terrorakció és a párizsi teraszokon érezhető félelem is persze pont erről tanúskodik.

Érdekes módon az RTBF elutasítja az iszlámhoz fűződő szkepticizmust, és komolyan képes azt gondolni, hogy a muszlimokat alaptalanul tartják bűnbaknak a belgák. A műsorszolgáltató véleménye szerint a növekvő iszlamofóbia egy identitásválság eredménye, ami miatt a belga társadalom bizonytalan, és egyébként nincs semmi probléma a bevándorlással, pusztán annyiról van szó, hogy a kérdés túl komplex.

A tanulmány egyébként muszlimokat is kérdezett, akiknek döntő többsége nem szereti a nyugati kultúrát, 29 százalékuk többre tartja az iszlám törvényeket, mint a belgákat, 34 százalékuk pedig egy olyan társadalmat vizionál, amely a Koránra épül. Arról nem is beszélve, hogy a megkérdezett muszlimok fele nem engedné, hogy gyermeke egy nem muszlimmal házasodjon.

Forrás: Breitbart; Vezető kép: The Resister

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.