Pesti Srácok

Megrendezett lehetett a decsi MSZP-elnök megverése

Megrendezett lehetett a decsi MSZP-elnök megverése

Kétségbeesett MSZP-s kampányfogás lehet a Tolna megyei Decs szocialista képviselő-jelöltjének, Vaskó Sándor megverése és a körülötte kialakult hisztéria, véli a község polgármestere és a helyi lakosok. Tény, hogy a helyi MSZP nyilatkozatai, amelyek "politikai terrort" és "életveszélyes sérüléseket" emlegetnek, nem fedik a valóságot, állítja a Vaskót vizsgáló orvos. Ám a szocik nem véletlenül kockáztatnak: forrásaink szerint Harangozó Tamás, a szekszárdi MSZP elnöke és Kurtyán Ferenc alelnök már a szőnyeg szélén állnak és ha a vasárnapi választás az MSZP számára kudarcosan végződik, úgy ők is repülhetnek.

Időközi önkormányzati választásokat tartanak vasárnap a Tolna-megyei Decsen. A választáson 14 független jelölt mellett két MSZP-s és egy Roma Civil egyesületi tag is elindul. Minderre azért van szükség, mert a mindösszesen hat tagú képviselő-testület még augusztusban feloszlatta magát. A négyezernél is kevesebb lélekszámú község úgy tűnik, a megyei MSZP legújabb játszótere lett, most éppen egyik képviselőjük megverése miatt szerepelnek az országos médiában.

Vaskó Sándort még csütörtökön bántalmazták, állítólag fejbe verték egy vascsővel. Vaskó Sándort kórházba vitték, ahol megállapították, hogy többszörös koponyacsonttörést szenvedett, a sérültet jelenleg is megfigyelés alatt tartják - áll az MSZP által kiadott közleményben.

PestiSracok facebook image

Verték vagy verették Vaskó Sándort?

Ez a legfontosabb kérdés most a decsiek életében, bár a jelenlegi polgármester, Antal Zsolt településjárásából az derült ki, a helyiek szerint megrendezett színjátékról van szó, amellyel a helyi MSZP az utolsó gyenge próbálkozásait hajtja végre, hogy átállítsa maga mellé a szavazókat. Pedig Vaskó Sándornak nincs is igazán miért izgulnia, belőle ugyanis biztosan nem lesz polgármester. A tét mégis komoly: forrásaink szerint Harangozó Tamás, a szekszárdi MSZP elnöke és Kurtyán Ferenc alelnök már a szőnyeg szélén állnak és ha a vasárnapi választás az MSZP számára kudarcosan végződik, úgy ők is repülhetnek. Pedig a párt nem áll túl jól: míg a jelenlegi és újrázni készülő független polgármester, Antal Zsolt választási gyűlését több százan hallgatták meg, addig a szocialistákra mindössze harmincan voltak kíváncsiak. Éppen ezért most minden apró lépésnek fontos szerepe van, még akkor is, ha nem a "fair play" szabályait követi.

Kerestük Harangozó Tamást, hogy kommentálja az értesüléseinket, de nem kívánt reagálni.

Politikusa megveretésével kampányol az MSZP

A sajtóban a legtöbb helyen is megjelent, hogy Vaskót életveszélyesen megfenyegették, megverték és akár bele is halhat sérüléseibe. Az egyébként gyakori túlzásairól ismert bulvár napilap, a Borsonline egyenesen azt írta:

De az MSZP-s párttársak sem fogták vissza magukat - Harangozó Tamás a Facebookon azt írta

Kurtyán Ferenc sem fogta vissza magát, több nyilatkozatban is igyekszik összemosni a még nyomozati szakaszban lévő, indíték és tettes nélküli rendőrségi ügyet és a hétvégi választást.

Egyértelmű, hogy a helyi szocialisták kampánykérdésként kezelik megvert párttársuk ügyét.

A PestiSrácok.hu megkereste a Tolna Megyei Balassa János Kórház idegsebész-traumatológusát, Faiz Amairit, aki Vaskó Sándort is vizsgálta. Kérdésünkre megerősítette:

Szó sincs életveszélyről, a beteg koponyáján sejthető ugyan a repedés, de a koponyacsonton elmozdulás nem történt. Állapota stabil, sőt jól van és amennyiben nem hétvége következne, úgy holnap haza is engednék Vaskót.

Vaskó egyébként a helyi polgárőrséget is vezeti - és bár a szervezetről három éve nem adott le éves beszámolót az ügyészség külön kérésére sem - ezért érdeklődtünk, hogy mint megfelelő ismeretekkel és kapcsolatokkal bíró helyi vezető mit gondol feltételezett elkövetőjéről. Sajnos azonban Vaskó nem nyilatkozott portálunknak.

Karaktergyilkolás és háziorvosból lett polgármester-jelölt

Az eseményeket azonban nem csak a helyi MSZP mozgatja, a háttérben ott áll a volt polgármester, Biczó Ernő is, aki tizenhat évig vezette a községet, míg 2014-ben mindösszesen 32 szavazattal legyőzte őt Antal Zsolt, a jelenlegi polgármester. Antal a PestiSrácok.hu érdeklődésére azt mondta, számított rá, hogy nem lesz dicsőséges a győzelem, ahogy fogalmazott:

Az új polgármesterrel megkezdte munkáját a hattagú képviselő-testület, amelyben azonban többségben voltak az előző vezetés "emberei", ők pedig mindent megtettek, hogy akadályozzák az új vezetést. Több mint harminc feljelentést intéztek a polgármester ellen, hogy távozásra bírják, ám nemhogy ítélet nem született, de meghallgatásra sem került sor - mondta el Antal. A képviselő-testület mindent megtett, hogy megbénítsa az önkormányzat munkáját, bár a község munkaerőhiánnyal küzd, a volt jegyző lemondott és kevesebb fizetésért ügyintézői állást vállalt, de rendre megfúrták a polgármesteri kezdeményezéseket is hogy az látsszon, nem fejlődik a község, nincs valódi vezetés. Ekkoriban ütötte fel a fejét a helyi MSZP is, akiknek egyetlen vállalt célja az új polgármester megtorpedózása és a korábbi vezető, Biczó Ernő visszaültetése. A szekszárdi MSZP Facebookján szinte minden nap születik egy-egy dehonesztáló bejegyzés a decsi polgármesterről, munkájáról, személyéről.

Mivel a polgármester nem mondott le, így a képviselő-testület végül augusztus végén feloszlatta magát. Így került sor a vasárnapi választások kiírására is, ahol két kihívója is lesz a polgármesternek. Egyikük, dr. Herbert Éva ügyvéd, akiről a lakosok azt sejtik, hogy Biczó embere lehet, többek között egy helyi fogadóban zajló háttéregyeztetés miatt. A másik jelölt Gondi Klára, aki már jelezte, csak társadalmi megbízásként vállalná a polgármesterséget, hiszen nem kívánja feladni jól fizető háziorvosi praxisát. Forrásaink szerint, ha úgy alakul, hogy Decsnek polgármester asszonya lesz, akkor Biczó számíthat az alpolgármesteri posztra, amely lényegében az önkormányzat komplett irányítását jelentené a gyakorlatban.

Megkerestük Gondi Klárát, ám ő közölte, hogy nem nyilatkozik.

Minden elképzelhető, ha a helyi MSZP-ről van szó

Antal szerint elképzelhető, hogy az egész politikusverés csak megrendezett színjáték. Ő személy szerint bízik benne, hogy nem játszik ennyire nemtelen eszközökkel a helyi szervezet, ám az őt ért rágalmazások és támadások erre is engedik következtetni, ebben pedig a helyi lakosok is egyetértenek. A többség ugyanis úgy véli, az egész csütörtök reggeli eseménysorozat nem több, mint politikai kampányfogás. Antal ugyanakkor elmondta, mielőbbi gyógyulást kíván Vaskónak és szeretné, ha mielőbb kiderülne az igazság, hiszen ez neki is ugyanúgy érdeke.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egyelőre nyomoz az ügyben és szakértők bevonásával igyekszik azonosítani az elkövetőt.

Fotó: Vaskó Sándor és Kurtyán Ferenc/MSZP Youtube

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.