Pesti Srácok

Mégsem kell börtönbe vonulnia a székházostrom miatt egy 2006 őszi tüntetőnek

Mégsem kell börtönbe vonulnia a székházostrom miatt egy 2006 őszi tüntetőnek

Hiába kapta meg a börtönbehívóját a 2006 őszi tévéostrom egyik elítélt résztvevője, úgy tűnik, mégsem kell leülnie a még kilenc évvel ezelőtt kiszabott, húsz hónapos szabadságvesztést. A másodfokú bíróság ugyanis inkább úgy döntött, mellőzi a büntetés végrehajtását elévülés miatt. Egyébként éppen ma van a tévéostrom tizenharmadik évfordulója...

Egy hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy börtönbe kell vonulnia egy 2006 őszi tüntetőnek, aki nem támadt rendőrökre, nem bántott senkit, mindössze megrongálta a tévészékház egyik – már amúgy is megrongált – ajtaját 2006. szeptember 18-án. A szóban forgó ajtót, amelyet addigra ismeretlenek már kitéptek a helyéről és az üvegét betörték, többedmagával együtt odavitte egy lángoló autóhoz, és rádobta. (Lásd vezető képünkön.) A későbbi ítélet szó szerint így foglalta össze tettét:

Ha szigorúak vagyunk, akkor ez rongálás. Ehhez képest Balogh Pétert közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolta meg az ügyészség társtettesként. Majd első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy év nyolc hónap – három esztendő próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. Ez a súlyos verdikt 2010 decemberében jogerőre emelkedett.

PestiSracok facebook image

Mivel Balogh Péter felfüggesztett büntetést kapott, ezért – ha nem jön közbe más büntetés – elvileg nem kellett volna börtönbe vonulnia. Ám közbejött. Ugyanis időközben viharos körülmények között elvált a feleségétől, és ennek során – mint azt portálunknak előadta – felesége bosszújának köszönhetően zaklatással, tartási kötelezettség elmulasztásával, sőt még lőfegyverrel való visszaéléssel is megvádolták. Ez utóbbit egy elhunyt barátjától javításra kapott, majd a pincében hagyott sörétes puskáért, amiről ő már meg is felejtkezett, felesége viszont nem. Végül hat évnyi pereskedés után mindezért egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte őt tavaly decemberben a Budaörsi Járásbíróság, amelyből már hat hónapot előzetes letartóztatásban letöltött. Az ítélet legkellemetlenebb hozadéka, hogy emiatt a tévéostromért kapott felfüggesztett büntetését is le kell töltenie: júliusban megkapta a börtönbehívóját szeptember 4-ére Kalocsára.

Egy sérült rendőrt kísérnek a mentőautóhoz a tüntetők a Magyar Televízió bejáratánál (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Azaz mégsem

A Budaörsi Járásbíróság tavaly decemberben elrendelte a tévéostromért kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását. Majd júliusban a vádlott kézhez kapta a börtönbehívót Kalocsára. Jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás ezek után kérte az elítélés semmissé nyilvánítását és a büntetés végrehajtásának felfüggesztését, vagy legalább annak elhalasztását a 2011-es semmisségi törvényre hivatkozva. Erre a napokban érkezett válasz a PKKB-tól, amelyben közölték vele: május 3-án a Budapest Környéki Törvényszék másodfokon úgy döntött, inkább mellőzi a börtönbüntetés végrehajtásának elrendelését elévülés miatt. A másodfokú határozat szerint ugyanis a tévészékházas felfüggesztett börtönös elítélés jogerőre emelkedésétől (ez egyúttal a próbaidő kezdete) számított büntetés végrehajtása tavaly decemberben elévült. A bíróságok lassúsága tehát ezúttal a meghurcolt tüntetőnek kedvezett. Ennek ellenére Balogh Péternek négy hónapra így is börtönbe kell vonulnia (a napokban meg is kezdte büntetését), ugyanis a válásához kapcsolódó büntetésére nem vonatkozik a „mellőzés”.

OSTROM-ÉVFORDULÓ. Éppen ma tizenhárom esztendeje, hogy Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszéde miatt több ezer tüntető vonult át a Kossuth térről a köztévé Szabadság téri székházához egy petíció beolvasását követelve. Miután a tévé vezetése elzárkózott ettől, a tömeg egy része rátámadt az épületet védő, hiányos védőfelszerelésű rendőrökre, sokakat közülük megsebesített, majd betört az épületbe, amelyből a rendőrök kivonultak. A tévé elfoglalásához sorozatos és súlyos rendőri mulasztások vezettek, amelyek miatt Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitányt utóbb pénzbüntetésre ítélte a bíróság. A tévé elfoglalása miatt bosszúból a Gyurcsány és Gergényi irányította rendőrség a rákövetkező napokban utcai hajtóvadászatot indított a tüntetők ellen, rengeteg ártatlan embert összevertek, megaláztak, jogtalanul börtönbe vetettek. 2006. október 23-án pedig brutális támadással verték szét a jórészt ünneplőkből, kisebbrészt tüntetőkből álló tömeget. Többeknek kilőtték a szemét, sokakat súlyosan, maradandóan megsebesítettek.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?