Pesti Srácok

A menekültek nem jelentenek nagyobb terrorveszélyt, mint a német lakosság más csoportjai

A menekültek nem jelentenek nagyobb terrorveszélyt, mint a német lakosság más csoportjai

A menekültek körében nem nagyobb és nem kisebb a terrorveszély, mint a lakosság más csoportjaiban - mondta Ulrike Demmer német helyettes kormányszóvivő hétfőn Berlinben az előző napi reutlingeni és ansbachi támadással kapcsolatban. Hasonlóan fogalmazott Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter is a Berliner Morgenpost című lapban hétfőn ismertetett nyilatkozatában, amelyben hangsúlyozta, hogy nem lenne helyes a menekültek általánosító, kollektív meggyanúsítása.

Ulrike Demmer német helyettes kormányszóvivő a reutlingeni támadásról elmondta, hogy nincs szó "állambiztonságot fenyegető bűncselekményről", vagyis a hatóságok nem terrorcselekményként sorolják be az esetet. Az ansbachi támadás hátteréről még nem lehet tudni részleteket.

Hasonlóan fogalmazott Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter is a Berliner Morgenpost című lapban hétfőn ismertetett nyilatkozatában, amelyben hangsúlyozta, hogy nem lenne helyes a menekültek általánosító, kollektív meggyanúsítása. Jelenleg 59 esetben folytatnak nyomozást annak gyanújával, hogy menekülteknek közük lehet "terrorista struktúrákhoz", holott "sok százezres" nagyságrendben érkeztek menekültek az országba - húzta alá. Mint mondta, a kormány mindent megtesz az érkezők számának "fenntarthatóan alacsony" szintre csökkentéséért. Mivel azonban a szenvedés a világon nem lesz kevesebb, törekedni kell arra is, hogy "egyrészt jobban védjük külső határainkat, másrészt biztonságos és legális úton Európa, és így Németország is befogadjon méltányos számban menekülteket közvetlenül a válságövezetekből", mert csak így lehet visszaszorítani az embercsempészetet - mondta a miniszter. Hangsúlyozta: gondoskodni kell arról, hogy a menekültek esélyét a befogadásra a rászorultságuk határozza meg, és ne az, hogy mennyi pénzt tudnak "kizsarolni" belőlük az embercsempészek. A biztonságot is szolgálja a menekültek legális befogadása közvetlenül a válságövezetekből, mert így már azelőtt el lehet végezni a menekültek biztonsági átvilágítását, hogy belépnek az országba. A kormány ezen a megoldáson dolgozik, mert ezt tarja helyesnek biztonságpolitikai szempontból - mondta Thomas de Maiziere.

PestiSracok facebook image

Vasárnap délután a Baden-Württemberg tartományi Reutlingenben egy szíriai menedékkérő a hatóságok szerint szerelemféltésből meggyilkolt egy lengyel nőt, majd megsebesített még két embert. Késő este a bajorországi Ansbachban egy szíriai oltalmazott működésbe hozott egy robbanószerkezetet, amely a hátizsákjában volt. Az elkövető meghalt, 12 ember megsebesült, hárman közülük súlyos állapotban vannak.

Forrás: MTI

Címlapfotó: Népszava

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.