Pesti Srácok

A merénylettel vádolt Tanyi szerint Portik adott megbízást Lakatos Csaba lelövetésére

A merénylettel vádolt Tanyi szerint Portik adott megbízást Lakatos Csaba lelövetésére

Lakatos Csaba sértettet hallgatták meg az alvilág hírhedt verőlegényét érintő büntetőperben csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Tanyit és társait azzal vádolják, hogy 20 évvel ezelőtt megpróbálták megölni a Prisztás József lovaival is versenyző hajtót. Lakatos tanúvallomásában kifejtette, hogy a mai napig nem tudja, kinek állhatott érdekében az eltüntetése, annak ellenére, hogy a kecskeméti maffiaper fővádlottja, Radnai László neki elárulta, az Aranykéz utcai robbantással is vádolt Portik Tamás megbízásából Tanyi György tört az életére. A verőlegény saját szerepét ugyan tagadta, de azt elmondta, hogy szerinte is az Energol-vezér volt a merényletkísérlet felbujtója. Tanyi részleteket nem mondhatott, mert az ezzel kapcsolatos vallomását titkosították.

A sértett meghallgatásával folytatódott a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merényletkísérlet tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat lényege szerint még 1996. november 13-án, az esti órákban Tanyi György elsőrendű vádlott, miután eltervezte, hogy megöli Lakatos Csabát, négy célzott lövést adott le a Fiumei úti Sírkert egyik épülete tetejéről a szomszédos ügetőn tartózkodó férfire. Tanyi és vádlott-társai előre megbeszélt szerepe az volt, hogy neki a merénylethez figyelést biztosítsanak, illetve kocsijaikkal a menekülésben segítsék. Végül azonban Tanyi és a temetőben figyelő társa taxival menekültek el, mert a többieket a kiérkező rendőrök a közeli utcákban igazoltatták és mivel a kocsijukban lőszert találtak – őket előállították. A sértettet a mintegy 22-24 méterről leadott négy lövésből három találta el – egy a nyakán, egy az ágyéki csigolyája mellett, egy pedig a bal combjánál – az életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Tanyi Györgyöt előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével, míg három társa a vád szerint bűnsegédként vettek részt a cselekményben.

lakatos

Elszólhatta magát, ezért lelövették

PestiSracok facebook image

A legutóbbi tárgyaláson a hírhedt verőlegény hazugságnak nevezte korábbi bűntársa állításait, miszerint neki köze lenne a Lakatos-merénylethez. A magára és társaira is terhelő vallomást tevő negyedrendű vádlott ugyanakkor megismételte, Tanyi “minden idegszálával arra készült, hogy meg fogja ölni Lakatos Csabát”. Társa véleménye szerint a verőlegény azért úszott meg eddig mindent, mert “húsz éve ezeknek a bűncselekményeknek a mestere”. Lakatos Csaba sértett utóbbi kijelentéssel szemben a mai tárgyaláson, illetve a nyomozati szakban tett vallomásában is arról beszélt, hogy a mai napig nem tudja biztosan, kinek és miért állt érdekében a megtámadása. Elmondta, esetleg arra tud gondolni, hogy Sándor István "Papával", a KBI egykori főnyomozójával való jó viszonya miatt akarhatták megölni, vagy pedig azért, mert elszólta magát a magyar maffiaháborút kirobbantó Prisztás-gyilkosság megbízójáról. Lakatost ugyanis kihallgatták a milliárdos vállalkozó meggyilkolása után egy nappal és a kihallgatás végeztével a folyosón kötetlen beszélgetést folytatott a merénylettel kapcsolatban a körülötte álló rendőrökkel. Ekkor kotyogta el a férfi, hogy Portik Tamásnak állhatott érdekében Prisztás lelövése. A történet innentől ismert: néhány nappal később már Lakatos volt a célpont. Azt egyébként a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) is vizsgálta, hogy kik lehettek azok a rendőrök, akik a Portikra terhelő információt azonnal kiszivárogtatták az érintettnek, ám ellenük elévülés miatt már nem lehetett eljárást indítani. Ismert, a védelmi szolgálat Portik Tamás letartóztatásával nagyjából egy időben vizsgálatot indított, hogy szakmai hibák, vagy az alvilággal együttműködő rendőrök árulása miatt nem sikerült felderíteni számos, a 90-es években elkövetett gyilkosságot, alvilági leszámolás hátterét. Több ügyben ugyanis felvetődött a gyanú, hogy a nyomozást szándékosan, megbízást teljesítve siklatták félre annak idején.

Tanyi György tárgyalás 206.06.15. Fotó: Horváth Péter Gyula
Tanyi György állítja, titkos vallomást tett Portikra. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Tanyi "csinált egy nagy hülyeséget"

A hajtó az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban még megjegyezte, Sándor István is figyelmeztette, hogy „ nagyon vigyázzon magára”, mert „Portikék le akarják lövetni”, de ezt akkor ő nem vette komolyan. Portik szerepe akkor került elő újra, amikor Radnai László, a Conti-Car autókereskedés volt tulajdonosa, a kecskeméti maffiaper jogerősen tizenkét évre ítélt fővádlottja egy négyszemközti beszélgetésen elárulta neki, hogy az Energol-vezér megbízásából Tanyi György és testvérei törtek az életére. Radnai előadta, hogy a merényletkísérlet után pár nappal Tanyi György egy találkozóra hívta, ahol a férfi kiborulva mondta el neki, hogy Portik megrendelésére „csinált egy nagy hülyeséget”, majd elmesélte a történteket. Tanyi a tárgyaláson ezt ugyanakkor tagadta, hozzátéve, hogy baráti kapcsolatokat ápolt Lakatos Csabával, amit egyébként maga a sértett sem cáfolt.

A verőlegény Portikra vallott

Lakatos azonban nyomatékosította, arról, hogy Tanyi húzhatta meg a ravaszt, maga Portik Tamás beszélt évekkel ezelőtt a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán, amikor a hajtót tanúként hallgatták meg. A maffiózó akkor hangsúlyozta, „mindenki tudja, hogy Tanyi lőtt”, azt azonban határozottan visszautasította, hogy ő lett volna a megbízó. Lakatos beszélt arról is, hogy neki Tanyi éppen az ellenkezőjét adta elő, miszerint nem ő, hanem Portik áll a lelövetése hátterében. Erre reagálva az elsőrendű vádlott észrevételében kijelentette, a sértett ezt valóban jól tudja, hogy az energolos akarta kivégeztetni, de ennél többet akkor sem és most sem mondhatott, mert állítása szerint erről részletesen egy titkosított vallomásban beszélt. A büntetőper tanúk meghallgatásával októberben folytatódik.

Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.