Pesti Srácok

Merkel: Európának közösen kell megvédenie értékeit

Merkel: Európának közösen kell megvédenie értékeit

Európának közösen kell megvédenie értékeit - jelentette ki Angela Merkel német kancellár hétfőn egy Európa jövőjéről tartott civil fórumon Trierben.

Merkel arra figyelmeztetett, hogy az Európai Unió - mint fogalmazott - időközben "kissé mindennapossá vált". Az EU nem magától értetődő, különösen a nacionalizmus térnyerésének tükrében - tette hozzá. Az illegális bevándorlásról szólva a kancellár kiemelte, hogy ez egy olyan jelenség, amit "érdekeinknek megfelelően kell" irányítani.

- szögezte le. Merkel ugyanakkor igyekezett eloszlatni a szerinte alaptalan félelmeket, hogy a menedékkérők jobb ellátásban részesülnének a németeknél. "A hozzánk érkező emberek nem kerülnek jobb helyzetbe az itt élőknél. És nem is kurtítottunk meg senkit" - emelte ki. Szerinte ennek épp az ellenkezője igaz, és a nyugdíjemeléseket említette példaként. "Akkor sincs indoka a gyűlöletnek, ha valakinek ilyen aggodalmai lennének" - húzta alá.

PestiSracok facebook image

Európának gyorsabb és együttes cselekvésre van szüksége a gazdaságban és a kutatás-fejlesztésben, hogy behozhassa lemaradását.

- hangsúlyozta Merkel a mintegy 70 állampolgárral tartott beszélgetésen. Az ilyen formátumban megrendezett fórumok sorozata májusban indult. A beszélgetések során beérkezett felvetéseket a német kormány szerint hasznosítani kívánják a berlini vezetés Európa-politikájában, illetve uniós szinten is.

Forrás: MTI; Vezető kép: EPA

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.