Pesti Srácok

Mese volt az egész: az égvilágon senki sem bántotta a 444 újságíróját

Mese volt az egész: az égvilágon senki sem bántotta a 444 újságíróját

„Nem állapítható meg”, hogy bűncselekmény történt volna májusban egy újbudai fideszes fórumon – állapította meg a rendőrség a Halász Júlia 444-es újságíró ügyében indult nyomozásban, ezért lezárta az eljárást. A liberális blog újságírója erre úgy reagált a Facebookon: a rendőrség „elmismásolta” a nyomozást, nem is azt vizsgálta, amit kellett volna. Mint ismert: az újságírónő akkor azt állította, a rendezvényen bántalmazták, kicsavarták a karját és elvették a mobiltelefonját is. Bár a szemtanúk már akkor is egybehangzóan állították, hogy Halász Júlia volt az, aki provokatív viselkedésével felhívta a figyelmet magára, és senki nem bántotta őt, a 444-es kiválóság úgy döntött, feljelentést tesz a fideszes szervező, Szabó László ellen.

Halász Júlia gyakorlatilag az egész balliberális médiát körbehaknizta néhány nap alatt, a vele történtek pedig egyre hátborzongatóbbnak tűntek – legalábbis az ő elmondása alapján. Sikerült úgy felhergelnie a balliberális érzelmű embereket, hogy még tüntetést is szerveztek szegény, meghurcolt újságírójuk miatt. Sőt, a nemzetközi újságírószövetség is megszólalt a védelmében, és elítélte a kormánypárti erőszak minden formáját. Akkor a rendezvény szervezőjét, a fideszes Szabó Lászlót össztűz alá vették az Index, a HVG, valamint a 24.hu újságírói. A balliberális kollégák küldetésüknek érezhették, hogy megvédjék 444-es társukat azáltal, hogy a fideszes politikust üldözik, akit természetesen agresszív, nőket bántalmazó emberként jellemeztek cikkeikben.

„Júlia nem akar a földön járni”

Szabó Lászlómár akkor elmondta: nem igaz, amit Halász Júlia állít, nem bántalmazta őt senki a fórumon. Ezután a PS birtokába jutott egy videófelvétel, amelyből az derült ki: éppen az újságírónő volt az, aki provokatívan viselkedett. Halász Júlia a fórumon nem tudott botrányt okozni, azonban a sok csúsztatással előadott sztorija arra alkalmassá vált, hogy ismét legyen ok tüntetni a kormány ellen és feszültséget generálni az emberek között. Az eset nyomán Szabó László rágalmazás miatt tett feljelentést, de Halász Júlia is a rendőrséghez fordult.

PestiSracok facebook image
„Nem történt bűncselekmény”

A Halász-féle feljelentés nyomán indult eljárásban aztán a nyomozók olyannyira „részrehajlóak” voltak a kormánypárti újságírókkal szemben, hogy a PestiSrácok.hu munkatársát a Gyorskocsi utcában faggatták arról, hogyan került a birtokába a felvétel, amelyet portálunk közzétett a 444 mesemondójáról.

Úgy tudjuk, Halász Júlia a feljelentésében azt sérelmezte, hogy telefonjából kitörölték a zárt fórumon készített felvételeit. Ehhez azonban szinte érthetetlen módon kapcsolódik a PestiSrácok.hu-n megjelent néhány másodperces videó, amelyen Halász látható, aki éppen az őt kamerázó személy felé üt. A cikk megjelenése után egyébként még 24 óra sem telt el, szerkesztőségünkben két nyomozó jelent meg, akik azonnal lefoglalták a felvételt tartalmazó cd-t, majd pedig kihallgatták portálunk munkatársát. Halász Júlia szerint azonban a rendőrség mégsem végezte jól a munkáját, és a Facebookon azt sérelmezte, miért nem bizonyították be, hogy bántalmazták őt. (Talán, mert tényleg senki sem bántalmazta őt? – A szerk.)

Természetesen kerestük a rendőrség sajtóosztályát is az esettel kapcsolatban. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.