Pesti Srácok

Mesterházy szerint pártja tudná leginkább képviselni a nemzeti érdekeket az EP-ben

Mesterházy szerint pártja tudná leginkább képviselni a nemzeti érdekeket az EP-ben

Az MSZP elnöke szerint az erőfitogtatás helyett a józan ész politikáját követi pártja, és okosabban és hatékonyabban tudná képviselni a nemzeti érdekeket az Európai Parlamentben (EP), mint a Fidesz vagy a Jobbik.

Mesterházy Attila vasárnap Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Jobbik EP-listája, amelynek vezetője az unióból történő kilépésről beszél, a személyi asszisztense pedig "leköpeti" a prominens vajdasági magyar vezetőt a felheccelt tömeggel, a harmadik helyen álló jelölt pedig "Oroszország érdekeit képviseli", nem alkalmas a magyar nemzeti érdek képviseletére.

A Fidesz által választott út, azaz az állandó konfliktuskeresés, a szabadságharc és az erőfitogtatás sem helyes, mivel elszigeteli Magyarországot, és ezzel is csökken a nemzeti érdekérvényesítés hatékonysága - jelentette ki Mesterházy Attila.

PestiSracok facebook image

Az MSZP elnöke szerint Magyarország számára a nemzeti érdek érvényesítésének legjobb terepe az Európai Unió, a szervezet keretei pedig segíteni tudják az ország problémáinak megoldását. Az Európa-párti megközelítés a helyes, azzal együtt, hogy pontosan látjuk a gondokat az unió politikájával és működésével kapcsolatban - közölte Mesterházy Attila.

Az ellenzéki párt vezetője téves felfogásnak nevezte a Jobbik által hangoztatott EU-ból való kilépést, szavai szerint ugyanakkor a Fidesz szabadságharcot folytató, a Brüsszellel vagy valamelyik uniós tagállammal szembeni "bűnbakkereső és ellenségképet kreáló" politikája sem megoldás.

A szocialisták elnöke a sajtótájékoztatón kifejtette: Martin Schultz szociáldemokrata német politikus, az Európai Parlament elnöke egy vitában már nyilvánvalóvá tette azt, amit azMSZP is képvisel, azaz a baloldal a munkahelyteremtést állítaná az Európa-politika fókuszába, miközben a jobboldal jelöltje a folytatásra kérte az európai választókat.

Ez nagyon világosan kettéváló politikát jelent Európa és Magyarország számára, polgárainak a megszorítások, valamint a munkahelyteremtés helyreállítsa és fejlesztése között kell választaniuk - fogalmazott Mesterházy Attila. Elmondta, az MSZP EP-programjában az európai minimálbér, illetve a minimálnyugdíj bevezetését, a 25 év alattiak teljes foglalkoztatottságának elérését, az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra történő mérséklését, valamint az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének alkalmazását szeretné elérni.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Beliczay László

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.