Pesti Srácok

Migránsok raboltak ki egy magyar lányt Szabadkán

Migránsok raboltak ki egy magyar lányt Szabadkán

Hétfőn történt az incidens, amikor is az áldozat a barátját várta a helyi Egészségház előtt. Éppen a telefonját nyomkodta, amikor két migráns rátámadt és kitépték a kezéből a telefont. Csak a szerencsén múlt, hogy végül nem történt tragédia, mert később kiderült az elkövetők egyikénél kés is volt.

Mészáros Anett éppen barátját várta az egyik szabadkai egészségház előtt hétfőn, miközben mobilozott - számolt be írta a Pannon RTV televízió tudósítására hivatkozva az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása. Ekkor két migráns támadt rá, akik kitépték kezéből a telefont és elfutottak a közelben található vasútállomás felé. A megriadt lányt a környéken dolgozó taxisok is hallották, akik a lánnyal közösen a migránsok után eredtek. Rövidebb üldözés után végül sikerült utolérniük. Ekkor derült, hogy egyiküknél kés van. Őt hagyták elfutni, de a rendőrök nem sokkal később elkapták. A hatóság előállította az elkövetőket. A megtámadott lány pedig egy hivatalos rendőrségi igazolással együtt visszakapta az ellopott mobiltelefont.

Szabadkán egyébként nem ez volt az első migránsok által elkövetett támadás. Tavaly egy lányt próbáltak megerőszakolni, egy fiatalkorú fiúnak pedig vágási sérülést okoztak. A helyiek azt mondják, hogy a városban nem elég jó a közbiztonság.

PestiSracok facebook image

Forrás: Pannon RTV/Magyar Szó; Fotó: Screenshot/Pannon RTV

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.