Pesti Srácok

Mindig van lejjebb: Vona már elgondolkodna a kvótákon

Mindig van lejjebb: Vona már elgondolkodna a kvótákon

El lehet gondolkozni azon, hogy kvóták alapján szétosszuk az Európai Unióban lévő migránsokat – mindezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke mondta az RTL Klubon. A Jobbik korábban határozottan ellenezte a bevándorlók befogadását. Először népszavazást szeretett volna, majd amikor lett népszavazás, egy hirtelen fordulattal már nem kampányolt a nemek mellett. Sőt, a balliberális pártokkal közösen elutasította az alaptörvény-módosítást a kötelező kvóta ügyében.

– többek között ezt is mondta Vona Gábor Baló Györgynek az RTL Klubon. Vona kijelentését a Nézőpont Intézet blogoldala vette észre. Deák Dániel, az intézet elemzője azt írta, egyre súlyosabb hitelességi válságba keveredik Vona Gábor, mivel egyre több kérdésben helyezkedik szembe évekkel ezelőtti önmagával. Ebben az interjúban azt is mondta, hogy engedélyezné Magyarországon mecsetek építését, ugyanakkor az üldözött keresztényeknek nem biztosítana menedéket.

PestiSracok facebook image

írta Deák Dániel.

A Jobbik később közleményben így reagált Deák érvelésére:

Forrás: Origo.hu, Nézőpont Intézet. Vezető képünk Vona Gáborról Törökországban készült.