Pesti Srácok

"Minek kell történnie, hogy egy miniszter távozzon?"

"Minek kell történnie, hogy egy miniszter távozzon?"

A Quaestor-ügyről, a hátrányos helyzetű gyermekekről, a kórházi állapotokról, a képviselői vagyonnyilatkozatokról és a bortermelők helyzetéről is szó volt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések órájában.

Hadházy Ákos (LMP) a Quaestor-ügyben faggatta a legfőbb ügyészt. Azt kérdezte, miért nem foglalkozik a felügyelet felelősségével a vádirat, hol van a cégcsoportot vezető Tarsoly Csaba által magáncélra kivett 1,2 milliárd forint, és miért nem hallgatták meg Tarsoly Csaba titkárát. Polt Péter legfőbb ügyész válaszában úgy fogalmazott: az LMP-s politikus nem vette a fáradtságot, hogy tartalmat adjon kérdésének. Az ügyészség munkájáról úgy nyilatkozott: egy év alatt egy ilyen szövevényes ügyet felderíteni és vádat emelni siker. A felügyelet szerepével kapcsolatban azt mondta: a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a felügyeleti szerv szerepét büntetőeljárás keretében, mert 2005-2006-ban fel lehetett volna deríteni ezt a folyamatot, csak valamiért ez nem történt meg. Az eltűnt pénz mibenlétéről folyt vizsgálat, és mindenkit meghallgattak, akinek tudomása lehetett a Quaestor-ügyről - reagált a kérdésekre.

Fidesz: csökken a hátrányos helyzetű gyermekek száma

Dunai Mónika (Fidesz) arról beszélt, hogy csökken a hátrányos helyzetű gyermekek száma. A cél az, hogy egy ilyen gyermek se legyen Magyarországon - mondta, kiemelve az intézkedések közül például a gyermekétkeztetésre fordított pénzek jelentős megemelését. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára közölte: OECD-szinten is kimagasló a Magyarországon a családokra fordított támogatások összege. Az elmúlt hat évben nem volt olyan év, amikor ne nőtt volna ezek mértéke - hívta fel a figyelmet.

PestiSracok facebook image

MSZP: harmadik világbeli állapotok uralkodnak sok kórházban

Gúr Nándor (MSZP) azt mondta, harmadik világbeli állapotok uralkodnak sok kórházban. Infúzió a ruhafogason, a sürgősségi osztályon nem jutnak vízhez a betegek, leterhelt az egészségügyi személyzet - ez jellemzi ma az egészségügyet a szocialista politikus szerint. Úgy fogalmazott, becsapták az egészségügyi dolgozókat, mert fizetésemelésről "papoltak" nekik, holott még a sokszor példaként kiemelt rezidensek is rosszul jártak, ahogyan a sürgősségi osztályokon dolgozók is. Rétvári Bence Emmi-államtitkár úgy reagált: évről évre csökken az elvándorló egészségügyi dolgozók száma, a kormány eltörölte a szocialisták által bevezetett vizitdíjat, és fejlesztéseket hajt végre. Az orvosok bére jövőre plusz 100 ezer forinttal nő az ez évi 107 ezer forintos emelés után - közölte.

Jobbik: legyenek nyilvánosak a hozzátartozói vagyonnyilatkozatok!

Dúró Dóra (Jobbik) arra hívta fel Lázár János miniszter figyelmét, hogy a Jobbik képviselői nyilvánosságra hozták hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát. Egyúttal javasolta, hogy ezt tegyék kötelezővé, és elektronikus legyen a nyilatkozatok benyújtása. A Miniszterelnökség vezetője azt felelte: a magyar vagyonnyilatkozati gyakorlat a legszigorúbbak közé tartozik Európában. Ez azt jelenti, hogy az arra kötelezettek köre az egyik legszélesebb. Olyan ország nincs, ahol a hozzátartozói nyilatkozatnak is nyilvánosnak kellene lennie - tudatta Lázár János.

KDNP: hogyan segítik a bortermelőket?

Földi László (KDNP) arról kérdezte az agrárkormányzatot, hogy milyen eszközökkel segíti a bortermelőket. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte: idén jó minőségű és mennyiségű borra lehet számítani. Beszámolt arról, hogy a 2011-2014 közötti jelentős mértékű borbehozatal külföldről 2015-re több mint 50 százalékkal esett vissza, és ez a kedvező tendencia folytatódik. A bortermelés alapvetése a megfelelő fajták telepítése volt, ehhez most nyíltak meg a pályázati források - mondta, kiemelve a piacra jutás és a piacvédés segítését is.

LMP: minek kell történnie, hogy egy miniszter távozzon?

Sallai R. Benedek (LMP) azt a kérdést tette fel Lázár Jánosnak, hogy szerinte mikor, milyen történés miatt kell távoznia egy miniszternek. Példaként Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter helikopterügyét hozta, majd azt mondta, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is sok mindent "megúszott". Lázár János erre azt felelte: ez a miniszterelnök kompetenciája, ő pedig - tudomása szerint - mindkettejükben bízik. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a politikusok is hibázhatnak, és a politikusok is olyan állapotban vannak, mint az ország. Hozzátette, a Fideszhez tartozás egyik alapelve, hogy személyes ügyekben mindenkinek helyt kell tudnia állnia saját magáért. Személyes ügyekben "minisztertársaimnak és politikustársaimnak magukért kell helyt állniuk, így van ez, amikor Mengyi Rolandot támadják vagy vádolják, így van ez, amikor Farkas Flóriánt támadják, vagy így van ez Rogán Antal esetében is" - mondta.

MSZP: sok területen tetten érhető a romák diszkriminációja

Teleki László (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy sok területen tetten érhető a magyarországi romák diszkriminációja. Mit kívánnak tenni a cigánytelepeken élőkkel? - kérdezte a kormány képviselőjétől. Rétvári Bence államtitkár azt felelte: az elmúlt hat évben sok olyan, nehéz helyzetben élőknek szóló képzési, munkaügyi intézkedés volt, amely mind romáknak, mind nem romáknak segítséget adott. Kiemelte a hároméves kortól kötelező óvodáztatást és az emberi lakhatási körülmények biztosítását.

PS/MTI, Fotó: Híradó

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.