Pesti Srácok

Molnár Gyula és az MSZP elfogadná Brüsszel kötelező betelepítési migránskvótáját

A kötelező betelepítési migránskvótát is elfogadná az MSZP, ha 2018-ban a szocialista párt kerülne hatalomra - ez derül ki az MSZP-s pártelnök, Molnár Gyula szavaiból, aki tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában vallotta be, hogy az unió vezetőinek akaratával ők bizony nem mennének szembe. A szocialista pártelnök elárulta, a korlátlan betelepítési kvótáról is hajlandó tárgyalni a brüsszeli vezetőkkel.

Botka László kerítésbontó nyilatkozata után Molnár Gyula MSZP-s pártelnök is lerántotta a leplet arról, hogy a szocialisták a migrációs krízisben hogyan is cselekednének, ha magukhoz ragadhatnák a kormánybotot. Molnár Gyula tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette ki, hogy az MSZP el tudja fogadni a kötelező betelepítési kvótát, ha Brüsszel ezt kívánja.

Vagyis, az MSZP hajlandó teljesíteni az EU kötelező betelepítési kvótáról szóló indítványát, amelyet egyébként Magyarország bíróságon támadott meg. Molnár Gyula továbbá a korlátlan betelepítési kvótáról is hajlandó tárgyalni a brüsszeli vezetőkkel.

PestiSracok facebook image

Az MSZP korábban a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás alkalmával is az érvénytelen szavazásra buzdított. Molnár Gyula akkoriban azzal érvelt, hogy nem létezik a kötelező kvóta intézménye. Botka László az MSZP miniszterelnök-jelöltje a napokban Brüsszelben tárgyalt. Tárgyalásai előtt kijelentette, hogy ha az MSZP hatalomra jut, azon lesz, hogy minél előbb lebontsa a kerítést.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.