A Gulág üzenete ma az, hogy sose engedjük többé, hogy külső hatalmak idegen ideológiákat erőltessenek ránk – hangsúlyozta Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a magyarországi kényszermunkatáborokról rendezett konferencia kapcsán portálunknak elmondta, továbbra is fennáll a kettős mérce a kommunizmus és a náci bűntettek megítélése közt, és egy nyugati bíróság akár Biszkut is fölmentette volna, ha hozzájuk fordul.
A kommunizmus bűneire való emlékezés fontosságáról beszélt az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Csolnokon, a magyarországi kényszermunkáról rendezett konferencián. Völner Pál kifejtette, a nácizmus bűneit senki sem vitatja napjainkban, azonban a baloldali diktatúrák bűneit elnézőbben kezelik; továbbra is létezik a kettős mérce a két diktatúra tömeges jogsértéseiről.
A mai konferencia célja, hogy fenntartsuk az emlékezetet
– tette hozzá.
Az államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, bizonyított tény, hogy a kommunista kormány fizikai munkára kényszerítette az embereket Magyarországon. Embertelen körülmények között sanyargatta saját állampolgárait, az embereket eszközként használta a rendszer fenntartásához, például az ötéves terv megvalósításához. Völner Pál szólt arról is, hogy az országban kilencvennél több munkatábort állítottak fel. Kezdetben ítélet nélkül vitték el az embereket, majd 1953-tól 600 ezer per nyomán, futószalagon gyártott ítéletekkel 300 ezer embert nyilvánítottak bűnösnek. Kitért arra is, hogy az első Recskről Nyugatra szökött rab beszámolóját kétkedés fogadta, a nyugati világ nem hitte el, hogy a második világháború után újra létezhetnek munkatáborok.
Kolonics Péterné (független) polgármester emlékeztetett arra, hogy Csolnokon működött az utolsó “magyar Gulág”, ide gyűjtötték össze a megszűnt rabtáborok ezernél több lakóját. A konferencián a csolnoki felkelés egyik szervezője, Ernst Ervin emlékezett vissza a történtekre, aki Rabtábor a meddőhányón címmel 2015-ben könyvben is közzétette emlékeit.
Akár Biszku Bélát is fölmentették volna
Völner Pál portálunk kérdésére elmondta, a beszédében is emlegetett kettős mérce mind a mai napig tetten érhető. Született például olyan jogszabály, amely a tiltott önkényuralmi jelképek közé utalta a vörös csillagot, ezzel is kifejezve a kommunista diktatúra bűneinek súlyosságát. Egy magyar baloldali politikust, aki a jogszabály ellenére mégis hordta a vörös csillagot, az Emberi Jogok Európai Bíróságán mégis fölmentették. Völner Pál hozzátette, a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért, nagyon helyesen, külön szervezetek alakultak, végül a munkatáborok őreit is emberiségellenes bűnökért ítélték el. A kommunista vezetőkkel szemben viszont semmilyen elszámoltatást nem tartottak szükségesnek, amikor Kelet-Európa megszabadult végre a szovjet elnyomástól. Hazánkban Biszku Bélát sem sikerült elítélni, hiszen halálával az ügy véget ért. Ugyanakkor Völner szerint egyes nemzetközi fórumok akár Biszku Bélát is fölmentették volna.
A jóléti társadalmak marginális ügyekkel vannak elfoglalva
Az államtitkár arról is beszélt, mára elfogadják ugyan a Gulág-táborok tényét Nyugaton is, de nem foglalkoznak vele. A jóléti társadalmak érzéketlenségét jól jelzi, ahogyan például a dél-szudáni népirtáshoz hozzáálltak – a nagyhatalmi érdekszférák fenntartását tartják talán a legfontosabbnak. Völner Pál hozzátette, a kettős mérce jegyében hazánkat például azért támadják a külföldi emberi jogi aktivisták, mert a házasság intézményét nem terjesztettük ki az egynemű párokra. Ebből is látszik, a jóléti társadalmak marginális ügyekkel vannak elfoglalva, míg a tömegeket érintő problémák elől visszavonulnak a saját kényelmükbe.
Völner Pál hangsúlyozta, a Gulág a szovjetunió exportcikke volt, még saját, magyar szavunk sem volt rá. A Gulág üzenete a politikus szerint az, sose engedjük többé, hogy külső hatalmak idegen ideológiákat erőltessenek ránk. Völner Pál véleménye szerint az ugyanakkor jelentős eredménynek tekinthető, hogy a türelmes feldolgozásnak köszönhetően a rendszerváltás után a Gulág hazai megítélése mára egységessé vált.
Az utolsó Gulág-tábor
Ernst Ervin, a tábor egykori lakója, a sztrájk egyik résztvevője portálunknak elmondta, 1956 tavaszán, nyarán a felszámolt Gulág-táborokból, az elítélteket mind Csolnokra szállították. Felidézte, október 24-én az éjszakai műszak munkásai elhatározták, hogy sztrájkot hirdetnek, és nem jönnek fel a szénbányából. Négy napig maradtak étlen-szomjan a bányában, és ezzel megbénították a teljes munkavégzést a kényszermunka-táborban. A sztrájkolók azt követelték, hogy az ügyészség tekintse át a már folyamatban lévő ügyeiket. A tábor parancsnoksága zendülésre hivatkozva a katonaság közbelépését kérte, ugyanakkor a kivonuló katonákat a helyiek meggyőzték, hogy nem köztörvényes bűnözőkről, hanem politikai elítéltekről van szó. Október 31-ére az ügyészség és a forradalmi bizottság gyorsított eljárásban bírálta el a szabadulási kérelmeket. Ernst Ervin megjegyezte, érdekesség, hogy a szabadulólevélen az ügyészség pecsétje mellett a forradalmi bizottság szignója is szerepelt.
Az utolsó magyar Gulág-táborból kiszabadult volt elítéltekért a dorogi bányából küldtek teherautókat, amelyekkel a Nyugati pályaudvarhoz szállították őket. Portálunk kérdésére Ernst Ervin elmondta, a szovjet csapatok bevonulása és a forradalom leverése után az egykori rabok közül többeket ismét elfogtak és börtönbe zártak, így azok jártak legjobban, akik azonnal elmenekültek az országból.
Forrás: MTI/PestiSrácok.hu; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
etruszkszumirszittya
2017-03-04 at 15:47
Szeretnék ennél sokkal többet olvasni
a csolnoki eseményekról mert eddig erről még nem hallottam,
Recskről sokat tudok mert két könyvet is olvastam róla és ami alig hihető kis Kelet Kanadai városkánkban ötven éve két volt Recski rab élt. Ami hihetetlen hogy az egyik kápó volt a két könyv szerint tehát olyan kiemelt rab aki az ÁVÓsoknak dolgozott és jobb ellátásban részesült ezért.
Azonban Schwilgin Frigyes épitészmérnök és költő nem árulta el hogy társaságunkban az egyik kápó volt vele együtt Recsken. Bizonyára nem fogadtuk vola be magunk közé ha tudtuk volna ezt róla. És én sem fektettem volna le terméskő járdát a házának kertjébe amiért fizetett is szépen semmi pénzért. Akkor még nem volt kiadva vagy megirva sem a két Recski könyv.
Az is jellemző hogy a kápó egy hatalmas izmos impozáns alak volt talán azért is választották ki őt az ÁVÓsok erre a feladatra. Ha hórihogas voltál a kommunizmusban ÁVÓs vagy kápó lehettél. Szóval ez a kápó kolosszusnak szegénynek annyira fájt a dereka hogy ő maga nem tudta lerakni a hatalmas terméskő lapokat csak én akkor 18-2O éves bölcsész tehát nem voltam munkás izomzatú. Ez is jó kommunista szokás kivonni magát a nehéz munkából.
Később egy erdélyi gróf házánál ültettem egy fenyőfa sort. A családjuk neve szerepel az egyik hires kódexen bár ő szerényen tagadta a rokonságot. Szép társaság jött össze kis városunkban. Egyszer átrándultunk Maine államba Frederictonból már nevére nem emlékszen talán Houlton volt a határmenti városkának a neve és meglátogattuk Bobula Idát és még akkor élő édesanyját is.
Ilyen kicsi a világ.
Az is érdekes hogy bár tudtunk Recskről egyik sem volt hajlandó egy szót sem szólni az ottani életükről. Miért? Még mindig féltek a retorzióktól? Vagy szégyelték hogy rabok voltak? Vagy el akarták feledni a borzalmakat?
Az biztos hogy minden kiengedett rabot megfenyegettek hogy egy szót se merészeljenek arról szólni ami velük történt vagy azonnal vissza a dutyiba.
Ezt a számot hogy többszáz munkatábor volt a kommunizmusban Magyarországon 1945 és 199O között szorosabban 1949 és 1956 között
már többször hallottam de soha nem sorolták fel. Fontos volna ezt is megtudni. Miért tudunk csak Recskről? Csak egy volt vagy hatszáz?
A kitelepitésekről annyit tudok hogy Sopronból meglátogattuk apámmal Budapesten Irma nénit akit Hortobágyra telepitettek ki és szakácsnőjénél lakott ő mentette meg az életét. Nagyon helyesen azt hazudták nekem nehogy elkotyogjam 11 évesen az igazságot hogy ő csak villamoson és buszon hajlandó utazni mert gyűlöli a hybrid trollibuszt. Talán harminc év múlva tudtam meg hogy nagy csinnadrattával Rákosi Mátyás elvtárs hetvenedik? vagy hatvanadik születésnapjára állitották üzembe az össze trollit Pesten. Ezért igazi vérbeli pestiek mint Irma néni bojkottálták a trolikat. Akkorra már visszaengedték Hortobágyi kitelepitésről. Tehát az valamikor 195O-55 tájában lehetett.
Tehát én személyesen ismertem Recski rabokat és Hortobágyra kitelepitett rokonokat. A kommunista zsarnokság az én életemben nem volt mese hanem élő valóság.
Mi Sztálin téren laktunk de mi csak Deák térnek neveztük. Később Május 1 tér lett ma megint Deák tér. Az iskolánkat Teli nek hivtuk mert evangélkus teológia volt azelőtt. Érdekesen feleségem nagyapja ott végezte a teológiát.
Viszont a Beloiannis aki egy görög kommunista volt tér igazi neve Szentháromság tér volt. Hiába van rajta a Kecske templom meg egy Szentháromság vagy Mária szobor nem adták vissza a még mindig kommunista polgármesterek az igazi nevét és manapság csak Fő tér néven szégyenkezik Sopron térképén.
Tehát a rabtáborok börtönök munkatáborok megsemmisitő táborok és kilakoltatásokon kivül a kultüra rombolás hamisitás is a kommunizmus gyalázataihoz tartozik. Ledöntöttek elpusztitottak emlékműveket szobrokat templomokat és átneveztek hidakat városokat -Sztálinvárosból csak Dunaújvárost kotyvasztottak nem tudom miért fáj még ma is a kommunistáknak a Dunapentele szó ami az igazi neve- és átkereszteltek utcákat tereket épületeket mindent ami arra emlékeztetett hogy volt egyszer egy Magyarország.
Károly
2017-03-03 at 18:14
Szegénységi bizonyítvány a kormány részéről, hogy nem nevesíti a tetteseket és a bűncszövetség tagjait.
Ismert a védekezés módja az akkori hatályos – törvény, rendelekzései szerint jártak el.
Szégyen ez a semmitevés.
Tisztelet az álratatlan sértetteknek áldozatoknak.
A tetteseknek ne legyen nyugalma életében és halála után sem.