Pesti Srácok

Nemcsak Szegeden robbantott bankot a Roche

Nemcsak Szegeden robbantott bankot a Roche

Érdekes fordulatot vett a PestiSrácok.hu által felgöngyölített szegedi laborbotrány ügye: egy olvasónk fülese nyomán kiderült, hogy más kórházak is bőkezűen szórják a maximális bírálati pontszámokat és a százmilliókat, ha történetesen a Roche Magyarország Kft. a befutó. Zalaegerszegi civilek arra hívták fel a figyelmünket, hogy a 2011-ben az Év kórháza díjjal kitüntetett Zala Megyei Kórház laborbeszerzései is meglehetősen testre szabottnak tűnnek. Kiderült: egészen hasonló az ottani és a szegedi sztori, csak itt egy másik nagy cég, az olasz hátterű Laborexpert Kft. tandemben tarolt a svájci Roche-val. Zalában háromszázmillió forintot takaríthatott volna meg kórház vezetése, ha valódi versenyen választják ki a beszállítót. Miközben a pénzszórás csúcsra járt, a kórház gazdasági igazgatói posztját (akkor) betöltő Szabó Gyuláné az intézmény négyszázmillió forintos tartozásáról panaszkodott.

EGRESSY KÁROLY – PestiSrácok.hu

Több telefont kaptunk Zalaegerszegről azután, hogy megírtuk a Roche Magyarország Kft. „bankrobbantását” a szegedi klinika labortenderén. Zalaegerszegi civilek arra hívták fel a figyelmünket, hogy ott helyben is kvázi ugyanaz történt, mint Szegeden, amely több mint érdekes. Fellapoztuk tehát a zalaegerszegi egészségügyi intézmény közbeszerzéseit és tendereit. A Zala Megyei Kórház 2011. április 23-án „2011/S 80-131804 Laboratóriumi reagensek beszerzése” témában jelentetett meg ajánlati felhívást. A tender célja az volt, hogy az egészségügyi intézmény központi laboratóriumában végzendő vizsgálatok elvégzéséhez beszerezzék a reagenseket, illetve az azokhoz szükséges laboratóriumi műszerek biztosítása is a kiírás tárgya volt. A kórház a beszerzendő termékeket vizsgálati típusonként, tehát a vizsgálathoz szükséges laborműszerek szerint tizenegy fejezetre bontotta. A kórház fejezetenként megengedte az ajánlattételi lehetőséget. A 2011. évi tenderben foglalt termékekre ezt megelőzően 2008. október 31-én „2008/S 212-281834 laboratóriumi reagensek, vegyszerek beszerzése” néven folytatott le közbeszerzési eljárást, amely sikeresen lezárult.

PestiSracok facebook image

A Roche és társa már évek óta „a spájzban” volt

A 2008-s közbeszerzési eljárásban foglalt feltételek azonban 2011-re jelentőse megváltoztak, méghozzá a következők szerint. A 2011. évi „A” fejezet alapján a kórháznak már két saját tulajdonú, nagy értékű LIAISON immunkémiai automata volt a tulajdonában, holott 2008. évben még csak egyetlen ilyen saját tulajdonú készülékkel rendelkezett. A Zala Megyei Kórház igazgatójának, és gazdasági főigazgatójának is feltettük a kérdést, hogy miként jutottak még egy készülék birtokába, de sem erre, sem pedig más kérdésünkre nem kaptunk választ. A plusz készülék megjelölése, és megléte ugyanis felvetheti, hogy a kórház a szóban forgó két időszak között közbeszerzés kikerülésével közvetlenül, vagy alapítványi beszerzésen jutott hozzá a géphez. Egy ilyen automatát megkapni persze alapvetően jó dolognak tűnik, de tudni kell, hogy hosszú távon nem a berendezés kerül sokba, hanem a hozzá való, a laborvizsgálatokhoz szükséges vegyszer, azaz a reagens. És tudni kell azt is, hogy vannak olyan berendezések, amelyek a legtöbb nagy gyártó reagensével működnek és vannak, amikbe csak egy gyártóé rakható bele. Nem nehéz kitalálni, hogy a kettő közül melyik kerül lényegesen többe az adófizetőknek... Forrásunk úgy véli, az újabb, természetesen "zárt" nagy értékű laborműszert azért szerezhette be a kórház, hogy a reagens-tenderen csak egy kiválasztott cég tudjon ajánlatot tenni. Tény, hogy a reagenstender ezen fejezetén csak az automata magyarországi forgalmazója, a Laborexpert Kft. tudott ajánlatot tenni.

Egy kivételesen nem

Ugyanez igaz a közbeszerzés „B” fejezetére is. A 2011. évi tender ide vonatkozó tétele szerint a kórháznak egy saját tulajdonú, nagy értékű ROCHE Modular E170 immunkémiai automata volt a tulajdonában, miközben 2008-ban még nem is rendelkezett ilyen saját készülékkel. A fent leírtak itt is igazak, ez esetben is zárt készülékről van szó, azaz csak a készülék gyártója által gyártott reagensek használhatóak rajtuk, ezért csak a magyarországi forgalmazó, a svájci világcég leányvállalata, azaz a Roche Magyarország Kft. tudott ajánlatot tenni. A zárt automatákkal tehát a forgalmazó beteheti a „szőrös lábát” kórházba, utána már úgyis csak tőle lehet a vizsgálatokhoz szükséges vegyületeket, azaz reagenseket vásárolni.

Megmagyarázhatatlan nagyvonalúság

A 2011-es tenderre beadott ajánlatok átvizsgálása után a PestiSrácok.hu levonta a következtetést: megállapítható, hogy a kórház lényegesen olcsóbban is megvalósíthatta volna a közbeszerzési célt, így takarékosabban is bánhatott volna a közpénzekkel. Az „A” „immunkémiai vizsgálatok I. saját tulajdonú két LIAISON automatára” című közbeszerzési fejezetben évi 63.111 vizsgálatra kellett beszerezni a szükséges mennyiséget. Erre két ajánlat érkezett. A Laborexperté és egy másik ismert gyártóé, ám az utóbbi nem volt teljes körű. Nem véletlenül, hiszen a piaci versenytársak nem is adhattak volna teljes ajánlatot, mert minden immunkémiai automatának részben eltérő a vizsgálati palettája, és a közbeszerzési fejezetben olyan vizsgálatokat is meghatározott a kórház, amelyekkel csak a Laborexpert Kft. által forgalmazott LIAISON immunkémiai automata rendelkezik. A Laborexpert Kft. éves szinten 90,6 millió forintos ajánlatot tett, és nyert. A vizsgálatok hetvenhárom százaléka azonban elvégezhető lenne a kft. ajánlati árának egyharmadáért, azaz a Zala Megyei Kórház éves szinten több mint 44 millió forintot szór el feleslegesen. Ez az összeg a négy éves szállítási időszakra vonatkoztatva több mint 177 millió forint. Ez a horribilis összeg megtakarítható lett volna, ha a kórház a saját érdekei figyelembe vételével írja ki a tendert.

uvegzsebegerszeg

Ugyancsak érdekes és gyanús a „B” fejezet, amely immunkémiai vizsgálatokra szól, évi 99.925 vizsgálatszám teljesítésére, de már a MODULAR E 170 automatára kiírva. Erre a fejezetre két ajánlat érkezett. Közülük a Roche természetesen teljes körű ajánlatot tudott letenni az asztalra, miután a fejezetben a kórház megnevezett olyan vizsgálatokat is, amelyekkel csak a Roche Magyarország Kft. által forgalmazott Roche Modular E 170 automata rendelkezik. A konkurens így nem tudott teljes körű ajánlattal előállni, de a kiírt mennyiség 94,6 százalékának az elvégzését még így is vállalta, amely évi 94.556 vizsgálatot jelentett. A Roche évi 60,9 millió forintos árajánlatot adott, pontosan 29 millió forinttal drágábbat, mint a vetélytárs, a testre szabott feltételek miatt azonban így is nyert. Szemben a Zala Megyei Kórházzal, amely éves szinten mintegy 26 millió forintot bukott azon, hogy a megrendelt vizsgálatok öt százalékához igazította a másik 95 százalék beszállítóját is. A négy éves szerződés alatt ez újabb 104 millió forint kihajítása az ablakon.

Még egy kis borravaló a Roche-nak

Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy a tender „G” fejezetének, azaz a vizeletvizsgálatoknak a specifikálása úgy sikerült, hogy csak egyetlen ajánlattevő, a Roche Magyarország Kft. tudott érvényes ajánlatot tenni, függetlenül attól, hogy három ajánlat is befutott. A Roche az évi 126 ezer vizeletvizsgálatra 16 millió forintos ajánlatot tett, és ezzel nyert, miközben a vizsgálatok száz százaléka elvégezhető lenne ezen ár 78 százalékáért, így a kórház annak tudatában bólintott rá a cég ajánlatára, hogy ezáltal évente mintegy 3,4 millió forintos többletkiadásra mondott áment. Négy év alatt 13,6 millió forintról van tehát szó, amely a fenti összegekhez képest már-már aprópénz, vagy borravaló.

Úgy tűnik tehát, hogy a Zala Megyei Kórház egy, az intézmény valódi érdekeit figyelembe vevő közbeszerzési kiírással közel 300 millió forintot takaríthatott volna meg.

Mint ahogy azt már fent is említettük, az ügyben természetesen a Zala Megyei Kórház főigazgatóját, Dr. Csidei Irént, és gazdasági igazgatóját, Molnár Attilát is megkerestük. Kérdéseinkre és levelünkre a mai napig nem reagáltak, és nekünk olybá tűnt, hogy a köztársasági elnököt is gyorsabban érnénk utol telefonon, mint Molnár Attilát. A gazdasági igazgatóhoz két számot is kaptunk, de több tucat próbálkozás sem volt elegendő, hogy valaki felvegye a telefont. A kórház központján keresztül is többször kapcsolták nekünk Molnár Attilát, de a kagyló a készüléken maradt.

evkorhazazaol

Kimagasló színvonalú munka….

Elsőre elértük ugyanakkor a Zala Megyi Kórház laborjának osztályvezető főorvosát, Dr. Nagy Tatyjanát, aki kérdésünkre kijelentette, hogy a közbeszerzés idején Szabó Gyuláné volt a gazdasági igazgató, de ő nyugdíjba vonult. Szabó Gyuláné "a kórház magas színvonalú, zavartalan betegellátásnak biztosítása érdekében végzett kimagasló munkájáért" Zala Megye Címere emlékplakettet vehetett át Manninger Jenőtől, a Zala Megyei Közgyűlés elnökétől 2011. év végén. Érdekes, hogy 2010 augusztusában a zalaegerszegi kórház 400 millió forintos tartozásáról panaszkodott Szabó Gyuláné.„A bevételeink összege nem fedezi a költségeinket” – érvelt akkor Szabó Gyuláné, és megemlítette, hogy ugyan közüzemi tartozásai nincsenek az intézménynek, de a Zala Megyei Kórház is tartozik gyógyszerszállí­tóknak, szakmai anyag forgalmazóknak. A 30 napnál régebben lejárt számlák összegével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy azok is meghaladják a százmillió forintot. Ám a labortenderen ennek ellenére nem igyekeztek spórolni. Ellenkezőleg...

Talányos százmillió

A Zala Megyi Kórház honlapján, a közbeszerzések fül alatt, laboratóriumi reagensek beszerzése címszó alatt találtunk egy, a Roche-t nyertesként feltüntető tételt 2011-ből, a szállítási szerződés összegénél pedig 343.477.884 forint szerepel. Rákattintottunk, de érdekes módon minden alkalommal blokkolta az oldal a szerződés megtekintését. Megkérdeztük tehát Dr. Nagy Tatyjanát, hogy kötöttek-e több mint 343 millió forintos szerződést a Roche Magyarország Kft-vel, de az osztályvezető főorvos közölte, hogy nem. Megkérdeztük, hogy akkor miért szerepel a honlapon ez az összeg, de Dr. Nagy Tatyjana szerint 200 millió forint körül lehet az igazság.„Nem 300, hanem 200 millió forintról lehetett szó, tudom, mert én is ismerem a tendert. Háromszor is összeültünk, hogy átbeszéljük és értékeljük az ajánlatokat” – mondta a PestiSrácok.hunak az osztályvezető főorvos. Megemlítettük neki, hogy a Szegedi Tudományegyetem

Molnár Attila gazdasági igazgató.

laborbeszerzéseiről szóló cikkünkben Majó Zoltán, szegedi gazdasági igazgató szerint van az úgy, hogy egyből elsőt hirdetnek egy közbeszerzésen, és ez bevett szokás Magyarországon, de Dr. Nagy Tatyjána leszögezte, ez teljesen máshogy működik Zalaegerszegen. „Nem hirdettünk egyből elsőt, háromszor ültünk össze, és minden szabályosan történt. A szakmai koncepció nyilvánvalóan nagyon fontos egy tender esetén. A közbeszerzésen ugyanakkor többen is nyertek, több nyertes is volt a különböző fejezeteknél. Én mint szakorvos nem szeretem, amikor csak egy cég dominál egy osztályon, mert az egyáltalán nem jó” – jelentette ki Dr. Nagy Tatyjána. Kértük, küldje át nekünk a tender összegzését, és az adatokat, de nyomatékosította, hogy nem ő, hanem a gazdasági igazgató felelős a tenderek kiírásáért, a közbeszerzésekért, így keressük Molnár Attilát. Megtettük. Többször is, de Molnár Attila elérhetetlen volt. Személyes e-mail címére küldött levelünkre sem reagált.

Felhívtuk ugyanakkor a zalaegerszegi közéletben nagyon aktív Léránt Károlyt, a Civil Összefogás Fórum több száz fős helyi klubjának vezetőjét. Léránt tőlünk hallott először a helyi kórházvezetők bőkezűségéről, és cégre szabott döntéseiről. „Semmit sem tudok az ügyről, ugyanakkor minden civil és minden zalaegerszegi érdeke, hogy az illetékes hatóságok kivizsgálják azt. A végére kell járni a rendellenességeknek és visszaéléseknek, és górcső alá kell venni a kesze-kusza ügyeket. Mindenkinek azt diktálja az igazságérzete, hogy legyen tiszta víz a pohárban” – fogalmazott Léránt Károly.

Rigó Csaba, a Zala Megyei Kormányhivatal vezetője is tőlünk értesült először az ügyről, amely már csak azért is meglepte, mert közlése szerint eddig semmilyen botrány sem volt a Zala Megyei Kórházban, az intézmény ügyeiben, amely tisztaság nem mondható el más megyei egészségügyi intézményekről.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.