Pesti Srácok

Német igazságügyi miniszter: Magyarország még kenyeret és vizet sem adott a menekülteknek

Német igazságügyi miniszter: Magyarország még kenyeret és vizet sem adott a menekülteknek

Magyarország még kenyeret és vizet sem adott a menekülteknek, és Orbán Viktor miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy erőszakkal evakuálja őket – nyilatkozta Heiko Maas német igazságügyi miniszter a Der Spiegelnek adott interjúban. Szijjártó Péter a hírre úgy reagált, „a hazudozás és az alaptalan vádaskodás nem méltó egy európai politikushoz."

A német igazságügy miniszter „durva és valótlan támadást" intézett Magyarország ellen – áll Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményében, amellyel egy szombaton megjelent lapinterjúra reagált. Heiko Maas a Der Spiegel-nek arról beszélt Magyarország még kenyeret és vizet sem adott a menekülteknek, és Orbán Viktor miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy erőszakkal evakuálja őket. Az igazságügyi miniszter szerint sok ember a háború, a kínzás és erőszak elől menekül, és Orbán Viktor egyetlen muszlim menekültet sem akar befogadni.

Szijjártó Péter a közleményben kifejtette, „a hazudozás és az alaptalan vádaskodás nem méltó egy európai politikushoz." Magyarország tavaly a befogadóállomásokon 400 ezer illegális bevándorlónak biztosított szállást és ellátást a nemzetközi szabályoknak megfelelően. „Sajnálattal tapasztaltuk" - tette hozzá -, hogy az illegális migránsok „egyre agresszívabbá váltak", nem működtek együtt a hatóságokkal, és „önkényesen elfoglalták a Keleti pályaudvart". Ez a miniszter szerint elfogadhatatlan.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, ezek az emberek nem menekültek, hanem illegális gazdasági bevándorlók. Arra is felhívta a figyelmet, potenciálisan 30-35 millió, Európa környékén élő ember dönthet úgy, hogy elindul Európa felé.

A miniszter hangsúlyozta, Magyarország nem fogad be illegális gazdasági bevándorlókat.

- olvasható a közleményben.

Forrás: MTI Fotó: jungefreiheit.de

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.