Pesti Srácok

A németek szerint nem szabad a német sajtó

A németek szerint nem szabad a német sajtó

Lassan beérik annak a gyümölcse, amiről Udo Ulfkotte beszél, és amit például Köln kapcsán művelt a német média. Németországban a lakosság többsége bizalmatlan a sajtóval szemben, jelentős többségük úgy véli, a médiának kívülről diktálják, hogy miről és hogyan számoljon be – mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.

A Bayerischer Rundfunk bajor közszolgálati műsorszolgáltató számára készült felmérés alapján a nép az állami intézményeket, a kormányt és a pártokat, továbbá a gazdasági lobbistákat, illetve a hirdetőket tartja a médiának diktáló háttérszereplőknek.

Országosan a nép mintegy kétharmada kívülről irányított rendszerként tekint a sajtóra (a volt NDK területén még nagyobb az arányuk), és csupán az emberek harmada tartja függetlennek a sajtót. Csaknem kétharmados többségben vannak azok, akik szerint a tudósításokban nem jelenítik meg a nemkívánatosnak tartott véleményeket, és akik szerint az újságírók nem mindig mondhatják ki, amit gondolnak. A német lakosság több mint fele gondolja úgy, hogy a média tudósításai elsősorban a kormányt és a gazdaságot támogatják, míg a sajtó csupán 31 százalék szerint látja el az ellenőrző feladatát.

PestiSracok facebook image

Ugyancsak sokan – 61 százaléknyian – vélekednek úgy, hogy a sajtó csak a politikusok és gazdasági vezetők döntéseire összepontosít, és nem számol be megfelelően a döntések következményeiről. Ennél is többen tartják felszínesnek és túlzottan leegyszerűsítőnek a német sajtót.

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?