Pesti Srácok

Németország a burka betiltására készül

Németország a burka betiltására készül

Miután Thomas de Maizière német belügyminiszter megszellőztette kezdeményezését annak kapcsán, hogy végleg kitiltsák Németországból a burka viselését a muszlim nők körében, több ellenzéki politikus is óva intette azokat a szavazókat, akik azt érezték, megkönnyebbülhetnek, hiszen Németország kezd végre észhez térni - írja az Independent alapján a 888.hu.

Az országban pár héten belül három tartományi választásra is sor kerül, ráadásul ezek közül egy Berlint is érinti, ahol jelenleg is egy migránspárti szocialista vezeti a várost, Michael Müller személyében. Ennek értelmében a burkák betiltása sokkal inkább egy tűzoltási kísérletnek tudható be a német állam részéről, mintsem a progresszív kijózanodás folyamatának.

Nem mellesleg minden jel arra mutat, hogy 2017-ben, jövőre Angela Merkel ismételten el fog indulni a német választásokon. Ebből kifolyólag az igencsak megtépázott hírnevű Wilkommenskultur köré épített kultuszt addigra jelentősen át kell alakítania a jelenlegi vezetésnek annak érdekében, hogy az elmúlt másfél év hatalmas integrációs kudarcai csak minimálisan szólhassanak bele Merkel esélyeibe.

Nem véletlen tartotta sok elemző Merkel két héttel ezelőtt bejelentett kilenc pontos terrorellenes csomagját is a kármentés egyik lépésének. Bő egy év kellett hozzá, de a CDU is lassacskán belátta, hogy eddig teljes mértékben koncepció nélküli volt a német kormány tevékenysége, nemcsak az illegális bevándorlással, hanem a nemzetbiztonsággal kapcsolatban is.

Optimizmusra azonban nincs okuk a német szavazóknak, ugyanis a burkák betiltását nem maga a német belügyminiszter találta ki, Maizière csupán felkarolt egy, a szavazók körében már régóta elvárt kezdeményezést a párt jobb széléről. Az ötletgazda képviselő Jens Spahn volt, aki önmagát is nyíltan "burkafóbnak" nevezte, továbbá hangsúlyozta, hogy semmiképp sem szeretne egyetlen burkával többet látni Németország utcáin.

A látottak alapján tehát valóban némi fordulat köszönhet be a migránshullám okozta integráció állami szintű kezelésébe Németországban. Azonban továbbra is világosan látszik, hogy a szükséges lépések nem az ország és Európa stabilizálásának érdekében születnek meg, hanem csupán egy újabb ciklus bebiztosítása érdekében.

Forrás: 888.hu, Fotó: spiegel.de

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.