Pesti Srácok

Nógrádi: Már a német közmédia sem mer hazudni a migránskérdésről

Nógrádi: Már a német közmédia sem mer hazudni a migránskérdésről

A sorozatos választási vereségekből a CDU-nál még nem vonták le azt a következtetést, hogy a pártot vezető Angela Merkel kancellárnak félre kellene állnia vagy új politikai stratégiát kellene letennie az asztalra – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Az elemző szerint a néppártok jövőre elveszthetik abszolút többségüket az országos választáson, ahol nem a német gazdasági siker lesz a kulcstéma, hanem a migránskérdés.

Nógrádi György a 180 perc című műsorban arról beszélt, idén öt tartományi választás volt Németországban, és a CDU mindegyiket elveszítette. Hozzátette, Merkel sokáig zseniálisan politizált, mindenkit félreállított, aki veszélyes lehetett rá, a migránskérdésnél azonban mellényúlt. A német lakosság érzi, hogy jól működik a gazdaság, a politikai, de nem működik a migránskérdés megoldása. Ez az ügy máshol, így például Norvégiában és Svédországban is meghatározó, mert a lakosságnak elege van a migránsokból, akiket a cégek sem tudnak alkalmazni. Nógrádi szerint a német konszernek nem tudnak analfabétákkal, vagy angolul, németül nem beszélő emberekkel mit kezdeni.

Hozzátette, a CDU-nál a választási eredményekből egyelőre nem vonták le azt a következtetést, hogy a kancellárnak félre állnia vagy új politikai stratégiával kell előjönnie. A szakértő arra az estre, ha Merkel háttérbe szorulna, és másnak kellene a helyére állnia, azt mondta, a mai politikai életben két hónap alatt bárkit fel lehet építeni.

Nógrádi György arról is beszélt, hogy a berlini választások napjának estéjén a német közszolgálati televízió hónapok óta először kőkeményen bírálta a kormányt, az a média, amely a migránskérdésben eddig csak a pozitív, édes híreket közölte – fogalmazott. Nyilván ők is rájöttek, hogy az emberek tökéletesen látják, mikor nem mondanak igazat, a migránskérdésben pedig a saját tapasztalataik, és nem a televíziók híradásai alapján szavaznak – mondta Nógrádi György.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: hirado.huFotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.