Pesti Srácok

Nyugati Fény - A szocialisták a Párbeszédet vélik a legolcsóbban megvehető pártnak

Nyugati Fény - A szocialisták a Párbeszédet vélik a legolcsóbban megvehető pártnak

Váratlan akcióra szánta rá magát az MSZP vezetése hétfőn – értesült szocialista forrásokból a Nyugati Fény. A portál úgy tudja, Botka László támogatásáért cserébe akár két biztosan nyerhető körzetet is felajánlanának a Párbeszédnek a titkos politikai alku részeként.

A portál értesülései szerint az MSZP elnöksége egyre türelmetlenebb, mert több hete bedobták Botka László nevét, viszont Botkától minden ellenzéki párt mereven elzárkózott. Mind Szigetvári Viktor, mind Juhász Péter deklarálta, az Együtt külön listát indít 2018-ban, a MoMÁ-s Bokros Lajos pedig éppen Botkát vádolta az ellenzéki tárgyalások megrekedésével. A DK-nak viszont a szegedi polgármester ment neki Gyurcsány miatt.

A Nyugati Fény úgy értesült, az MSZP úgy lépne túl a csapdahelyzeten, hogy megpróbálják “felvásárolni” a Párbeszédet. Ajánlatuk szerint cserébe nem indítanának Zuglóban Karácsony Gergővel szemben MSZP-s jelöltet, és támogatnák a választásokon is, továbbá adnának Szabó Tímeának egy biztosan befutó listás helyet 2018-ban. Felmerült, hogy esetleg még egy nyerhető körzetet is felajánlanak a Párbeszédnek.

A portál arról ír, a döntés hétfőn született a MSZP elnökségében, és úgy tudják, az ajánlatokkal külön akarják meggyőzni Karácsony Gergőt és Szabó Tímeát. Úgy fogalmaznak, „a kísérlet mögött az húzódik: a szocialisták a Párbeszédet vélik a legolcsóbban megvehető pártnak”.

PestiSracok facebook image

Forrás: Nyugati Fény; fotó: civilhetes.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.