Pesti Srácok

Pálfordulás: 2015-ben még a menekültek befogadását követelte a Jobbik

Pálfordulás: 2015-ben még a menekültek befogadását követelte a Jobbik

2015 szeptemberében még a menekültek befogadását követelte a Jobbik. A párt szóvivője az iraki nagykövetség előtt tartott akkori sajtótájékoztatóján szomorú arccal magyarázta, miért kötelessége ezt megtennie a kormánynak. Ugyanez a Jobbik ma már kézzel-lábbal tiltakozik a valódi menekültek befogadása ellen, s közben teljes médiaarzenálját bevetve azzal próbálja hergelni az országot, hogy a Magyarország által tavaly „titokban” befogadott 1300 menekült valójában migráns, és a kormány hazudott. A tények azonban makacs dolgok: a menekült továbbra sem migráns, nem befogadásról van szó, hanem átmeneti oltalomról, ráadásul nem titokban történt.

Az a csodálatos az internetben, hogy nem felejt. Így könnyedén előkereshető, mit mondott a Jobbik alig több mint két éve a menekültek befogadásáról. Az a párt, amelyik most országos hisztériát próbál csapni 1300 menekült ideiglenes befogadásából, 2015 őszén még maga követelte a menekültek befogadását. Mirkóczki Ádám, az akkor még jobboldalinak számító párt szóvivője 2015. szeptember 15-én a budapesti iraki nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatót a Jobbik ifjúsági tagozatának tagjaival együtt, és mécsest gyújtott az Iszlám Állam által meggyilkolt iraki áldozatok emlékére. Ez tiszteletet érdemlő gesztus volt a részükről! Mirkóczki az ominózus sajtótájékoztatón leszögezte:

Mirkóczki Ádám beszélget az iraki nagykövetség munkatársaival 2015. szeptember 15-én
PestiSracok facebook image

A Jobbik szóvivője tehát alig több mint két éve még az iraki menekültek befogadását követelte a magyar kormánytól. Ugyanez a Jobbik most a Simicska-médiabirodalom hathatós támogatásával arról hazudozik, hogy a kormány tavaly „titokban” „befogadott” 1300 migránst. Miközben a valóságban nem migránsokról, hanem a Genfi Egyezmény szerinti menekültekről van szó, akiknek – mint azt Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti rádióinterjújában hangsúlyozta –

Vagyis szó sincs végleges befogadásról. Ráadásul az 1300-ból ma már kevesebb mint ötszázan vannak Magyarországon. Arról is írtunk már, hogy az átmeneti befogadásban semmiféle titok nincs, ugyanis a menekültek száma nyilvános adat. Csak Vona Gábor Jobbik-elnök képes arra, hogy hónapokkal ezelőtti híreken meglepődjön. A legújabb rémhírt a Magyar Nemzet repítette világgá azzal, hogy a menekültek még ingyen albérletet is kapnak majd – ám ezt a valótlanságot a Belügyminisztérium cáfolta. Végül nézzük meg együtt Mirkóczki Ádám 2015. szeptember 15-ei sajtótájékoztatójának fotóit, és közben merengjünk el azon, mi a túró történt a Jobbikkal!

A szóvivő mécsest gyújt
Mirkóczki Ádám kísérői: a Jobbik ifjúsági tagozatának tagjai. Kezükben mécses, arcukon bánat; fotók: mirkoczkiadam.hu

Vezető képünkön Mirkóczki az ominózus 2015. szeptember 15-ei sajtótájékoztatón épp a menekültek befogadását követeli a kormánytól; fotó: mirkoczkiadam.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.