Pesti Srácok

Parlamenti CETA-vita – Áttételesen biztonságos

null

Az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményről (CETA) szóló bizottsági jelentést vitatták meg a honatyák a Parlamentben hétfőn, ahol többek közt elhangzott, a mezőgazdaság vesztese lenne a megállapodásnak, ráadásul a magánérdeket a közérdek elé helyezné. A CETA mellett állást foglaló kormánypárti képviselők szerint nem szabad, hogy a globalizáció kritikája elfogulttá tegyen a megegyezéssel kapcsolatban. Elhangzott, az aláírás mellet szól, hogy az eddig hiányzó elővigyázatosság elve áttételesen bekerült a szerződés szövegébe, ami megnyugtatóan rendezi a témában kibontakozott vita két sarokkövét: a GMO-mentességet és a beruházásvédelmet.

Hétfőn este került sor az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményről (CETA) szóló bizottsági jelentés vitájára a Parlamentben. A kérdésről a képviselők kedden szavaznak majd. Répássy Róbert fideszes képviselő közölte, a többségi álláspont az, hogy érdemi döntést akkor kell hoznia az Országgyűlésnek, amikor az egyezmény szövegének teljes tartalma ismertté válik. Azt mondta, a törvényalkotási bizottságban csak a független Fodor Gábor szavazott a határozati javaslat ellen, valamint kilencen tartózkodtak. A javaslat elfogadására kérte az Országgyűlést.

A jobbikos Staudt Gábor a bizottságban megfogalmazott kisebbségi álláspontot ismertette. Úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök „átpasszírozni látszik" a megállapodást, pedig azt jelen verziójában nem kellene elfogadni. A magyar mezőgazdaság vesztese lesz az egyezménynek - hangsúlyozta, hozzátéve, azt szeretnék, ha az Országgyűlés nemet mondana a kezdeményezésre. Bencsik János (Fidesz) a fenntartható fejlődés bizottságának képviseletében kiemelte, a legnagyobb probléma a megállapodással, hogy a magánérdeket a közérdek elé helyezi. Megjegyezte, az elővigyázatosság elve nem szerepel a szerződésben.

Hörcsik Richárd (Fidesz) arról beszélt, a kormány helyesen járt el, amikor az Országgyűlés elé vitte a kereskedelmi megállapodást. Megjegyezte, az Európai Unióban (EU) teljes konszenzusra van szükség az egyezmény megkötéséhez. Úgy tűnik, a CETA túlmutat önmagán, a szerződésben testesül meg a félelem a globalizációtól, ezért elfogultság nélkül, részleteiben kell megvizsgálni az egyezményt - szögezte le. Azt mondta, komoly, pozitív üzenete lenne, ha aláírnák a megállapodást.

PestiSracok facebook image

Sallai R. Benedek (LMP) úgy fogalmazott, azt várják a kormánytól, hogy mondjanak igent vagy nemet „a gonosztól való mellébeszélés helyett". Ez a kérdés nem pusztán a kereskedelemről szól, hanem világnézeti kérdés, az ilyen jellegű egyezmények pedig tovább növelik a globalizációval járó problémákat - mondta, megismételve, az LMP nem támogatja a hasonló szabadkereskedelmi megállapodásokat.

Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár válaszában azt mondta, Brüsszel több tagállam, köztük Magyarország nyomására úgy döntött, az elővigyázatosság elvét áttételesen szerepelteti majd a megegyezésben, ami megnyugtatóan rendezi a témában kibontakozott vita két sarokkövét: a GMO-mentességet és a beruházásvédelmet.

Forrás: MTIFotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.