Pesti Srácok

Pert vesztett Soros kedvenc blogja: szinte az utolsó betűig hazugság volt a 444 egyik lejárató cikke

Pert vesztett Soros kedvenc blogja: szinte az utolsó betűig hazugság volt a 444 egyik lejárató cikke

Igencsak terjedelmes helyreigazításra kötelezte a 444.hu-t hétfőn a Fővárosi Törvényszék. A Soros György által finanszírozott internetes blog májusban közölt egy olyan lejárató cikket a IX. kerületi önkormányzat munkájáról, amely hemzsegett a valótlanságoktól. Mint kiderült, épp az ellenkezője volt igaz mindannak, amit a cikk állított. Persze, ezzel bírósági ítélet nélkül is régóta tisztában lehetnek azok, akik valami furcsa okból 444-et olvasnak...

Megpróbálkozott egy „tényfeltáró” írással Soros György magyarországi médiaportfóliójának gyöngyszeme, a 444.hu még május 29-én. A cikk, amely „Mint a Buddhához, úgy járulunk elé” címet kapta, ezúttal is a ferencvárosi önkormányzatot vette célkeresztjébe. Az internetes blognál egyébként elég rendesen becsípődött ez a téma: Ács Dániel tollából már komplett cikksorozat jelent meg a Bácskai János (Fidesz-KDNP) polgármester vezette önkormányzat működésének befeketítésére. Ám a lejárató írások nem a tényfeltárás jól ismert szabályrendszere alapján készültek, sokkal inkább hasonlítanak a piaci kofák pletykálkodásaira, vegyítve némi pikirtkedő agresszivitással. Sajnos, a Fővárosi Törvényszék sem értékelte túlzottan a 444.hu fantáziadús cikkeit, és elsőfokú ítéletében komoly helyreigazításra kötelezte a lapot. Íme, az alábbiakat kell leközölnie a lapnak, amennyiben a hétfői ítélet jogerőre emelkedik:

  • Valótlanul állítottuk, hogy miközben a kerületben nőttek a parkolási díjak, aközben csökkent az önkormányzati nyereség, míg végül szinte teljesen el is fogyott.
  • Valótlanul állítottuk, hogy töredékére olvadt egy, a kerület számára nagyon fontos bevételi forrás.
  • Valótlanul állítottuk, hogy Ferencváros a 2014-es évben a parkolási díjakat tekintve 21,83 millió forintos nyereséggel kellett, hogy beérje.
  • Valótlanul állítottuk, hogy a VI. kerület több mint tizenháromszor nagyobb nyereséget termelt a parkolási díjakból, mint a IX. kerület.
  • Valótlanul állítottuk, hogy a 2016-os zárszámadás számai alapján a 2010-es 214 milliós parkolási bevételt 0-ra vagy az alá vitte le a jelenlegi rendszer.
  • Valótlanul állítottuk, hogy egy parkolóhelyért a IX. kerületben kétszer vagy háromszor annyi pénzt számolnak fel, mint az erzsébetvárosi parkolási társaságnál.

A bukott cikk szerzője, Ács Dániel herbálozás közben; Forrás: Youtube.com
PestiSracok facebook image

A cikk állításaival ellentétben tehát az önkormányzat parkolásból származó nyeresége évről évre nő, illetve a parkolási rendszer minden előírásnak megfelelően, átláthatóan működik. Mint arról a PestiSrácok.hu korábban beszámolt, a 444.hu egyébként egy másik Ferencváros-ekéző írása kapcsán is hosszú helyreigazítási kérelmet kapott az önkormányzattól. Abban is tételesen cáfolható állításokat tettek a kerület parkolási bevételei kapcsán. Például azt állították, hogy a parkolási bevételek az elmúlt években a „töredékére olvadtak”. Ezzel szemben a valós helyzet az alábbi táblázatból is pontosan látható:

Így „csökkentek” a parkolási bevételek

Ebből is látszik: lejárató cikket összehozni sem könnyű feladat, pláne, ha a leírtak köszönőviszonyban sincsenek a tényekkel. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a szerző, Ács Dániel „tisztán” írt ekkora marhaságokat, vagy herbálos befolyásoltság alatt, mint a 2015. május 1-jei szoci majálison.

Mint azt a Mandiner.hu tavaly megírta: bár a 444.hu klasszikus startup-ként indult, egy évvel az indulásuk után félmillió dolláros tőkebevonással húszszázalékos tulajdonrészt vásárolt a Magyar Jeti Zrt.-ben az MDIF (Media Development Investment Fund) az egyik befektetési alapján keresztül. Márpedig az MDIF egy Soros-pénzből alapult szervezet, amely 2005 és 2009 között további 15 millió dollárnyi támogatást kapott a Soros-féle Open Society Institute-tól. A Soros-féle MDIF által a 444.hu igazgatóságába delegált egyik tag Marie Nemcova korábban a prágai Soros-alapítvány programigazgatója volt, amit az MDIF kedvéért hagyott ott. Nemcová a 444.hu, illetve a kiadó cég a Magyar Jeti Zrt. igazgatótanácsába is bekerült, sőt az aláírási jog gyakorlásába is bevették. Soros másik embere Valer Kot, aki ugyancsak aláírásra jogosult irányító, vezető tisztviselő a 444 igazgatótanácsában, és egyben megbízható kádere az üzletembernek. Ő vezeti George Soros médiafejlesztési alapjának internetes tanácsadó részlegét.

Vezető kép: 888.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.