Péter Gábor, Popper Péter és a hallgatás daganatos fala
Nulla, azaz nulla darab cikk jelent meg Popper Péterről azóta, hogy a Válaszonline-ban, majd a PestiSrácokon is megjelent a szennyes múltja. A pszichológus pénzért tanította az állambiztonsági tiszteket a különböző praktikákra, és minden erejével a galerik, az üldözött fiatalok ellen dolgozott. Miért hallgat erről a média? A baloldalit még értjük, de a „másik”? „A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság” – mondta Popper. „A társadalom rákja a hallgatás” – írja főmunkatársunk. Vezércikk.
Bálint István szakorvos komoly, rendíthetetlen harcot folytatott az alkoholizmus ellen. Számtalan cikket, tanulmányt írt a témában, előadásokon szónokolt. Csak arról nem beszélt, hogy ő maga, személyesen hány embert kergethetett az italozásba (már aki túltélte a kezelésüket). Bálint a pódiumok, egyetemi termek és egyéb előadó-helyek előtt az ÁVH-nál tartott előadásokat.
Ő, Bálint alezredes volt Péter Gábor talán legfontosabb embere, a rossz szelleme, ahogyan mondták, vagyis dehogyis mondták, szerepe, személye szinte teljesen ismeretlen volt és maradt, a könyvtárakban, lexikonokban gyakran még mindig orvosként szerepel, pedig mindent elárult, ami ezzel a hivatással kapcsolatos.
Ez a derék pszichiáter a mesterévé vált annak, hogy hogyan kell az áldozatokat testileg, lelkileg megtörni, úgy kínozni, hogy ha fontos, idő előtt azért ne haljon még bele.
Egy koncepciós ügyben elítélt, amúgy kommunista pszichiáternő 1956-ben azt mondta, hogy Bálinték valamilyen szert adhattak neki, mert az egész tárgyaláson (Brankov-per) lebegett, Péter Gábor úgy irányította, ahogyan egy bábot, mintha mélyaltatásban lenne. Sokak szerint Mindszenty bíborost is így törték meg, nem véletlenül írt alá még korábban egy olyan iratot, amely szerint semmi sem érvényes vagy igaz abból, amit később vallani fog.
Mindszentynek komoly kapcsolatai voltak, tudta jól, hogyan működik ez a gépezet. Egy történet szerint ledér, bigottan kommunista, sztálinista nőket, az ÁVH-hoz kötődő elvtársnőket küldtek a cellájába, akik meztelenül illegtek-billegtek előtte. Annyira perverznek, szükségtelennek és szürreálisnak hangzik, hogy akár igaz is lehet. Olvastam én már olyan anyagokat, amiket korábban nem hittem volna el.
Olyan történeteket a későbbi magvetős Kardos Györgyről, a ma is íróként ismert Berkesi Andrásról, hogy azokhoz képest Conrad A sötétség mélyének és Coppola Apokalipszis mostjának Kurtza finom, visszafogott, kedvelhető alakként tűnik fel előttem. Az ÁVH és a Katonapolitikai Osztály emberei megőrültek attól a hatalomtól, amellyel a szovjetek és bábjaik, Rákosi, Farkas, Gerő, Rajk és Kádár felruházták őket. Azok, akik közül páran – az említettek közül Rajk és Kádár is – később a kezük közé kerültek.
Kevesen tudják, hogy az említett professzor elvtárs, Bálint István később azért nem kapott meg egy komolyabb tudományos fokozatot, mert Kádár nem járult hozzá. Nem tetszettek neki azok a kínzások, atrocitások, amelyekkel Bálint, Péter és a többiek megkínálták őt a börtönben. Kádár ötvenhatban és később tanúsított gyávaságát már többen, sokan megírták, nagyjából sejthetjük, hogyan viselkedett a rácsok mögött. Kevesen bírták ki egyenes gerinccel. Mi kibírtuk volna? Én szerintem nem, éppen a hétvégén beszélgettem erről valakivel.
Amikor egy későbbi belső leszámolás után maga Bálint is odakerült, gyorsan aláírt minden vallomást – legyen angol kém, robbantó, beépített nyilas ügynök, bármi –, csak ne verjék. Istenem, nem bírta a saját maga által (is) kifejlesztett módszereket.
Bálint csendben, háborítatlanul halt meg Budán, ugyanazon a szép környéken, ahol Péter Gábor, utóbbi még a rendszerváltozást is megélte. Nem akasztották fel Budapest főterén, ahogyan ők a nyilas vezéreket – nagyon helyesen –, helyette következetesen elhallgatták.
Összesen pár könyv jelent meg róla, az egyik pár éve, nem láttam játékfilmet erről a félelmetes, borzongató, de a közönségnek éppen rémessége, kegyetlensége, sötétsége miatt jól eladható témáról. A sztálinistaként induló, az iratok szerint kezdetben saját területén igen véresszájú Bacsó Péter rendezte, amúgy zseniális A tanúban Virág elvtársként tűnik fel. Virág vérszegény, hithű figura, kegyetlen oldalát nem igazán látjuk, hatalma mellett, mögött leginkább csak egy szerencsétlen balfék, aki a többi balfékkel együtt alig fér fel a végén a villamosra. És szereti a mignont.
Bár a legenda szerint a filmet keménysége miatt rakták évekre dobozba, már az is sokatmondó, hogy egyáltalán elkészülhetett. Hallottam egy verziót, aszerint Rajk Lászlóné tiltakozása volt a döntő, akinek nem tetszett saját elvtársai által kinyírt férje, Rajk László filmbéli ábrázolása – ő volt a szatíra „szimpatikus kommunistája”, Dániel Zoltán.
Nem tudom, mi nem tetszett neki, de nem is érdekel, ahogyan az sem, hogyan próbálják a diktatúra belügyminiszterét azóta is kimosdatni, ezt hagyjuk meg a kommunisták, posztkommunisták játékának. Mindenki mossa a saját szennyesét – ahogyan ez a hazánkhoz hasonló, patológikusan megosztott társadalmakban, belterjes értelmiségeknél szokás.
Érdekes, de logikus, hogy Péter társai, legjobb emberei, a cinikus, művelt Janikovszky Béla, Décsi Gyula vagy maga Bálint doktor fel sem tűnnek a filmben. Csak a Kádár-rezsim által kijelölt főkolomposok, Péter Gábor – akit nem lehetett megkerülni –, és Farkas – Bástya elvtársként. Rájuk húzták a balhét a nyilvánosság előtt. A többieket kár lett volna belekeverni, mindenki hibázhat, Istenkém, meghalt pár száz, pár ezer ember, egy életre tönkretettek néhány százezer polgárt, félmilliónál többet a Gulágra, másokat internálótáborokba vittek, megnyomorítottak egy társadalmat – van ilyen.
Olyan is van, hogy kiderül, harminc évvel a rendszerváltozás után, de végre kiderül, hogy szeretett Popper Péterünk nem csupán az állambiztonságnak dolgozott, de pénzért tette. Az ünnepelt történész ezt néhány mondatban közli, de fel is menti – így ment ez, nincs itt semmi látnivaló. Kimondtam, megtettem, felmentettem, túl vagyok rajta.
Amikor kijött az interjú, az én Popper-cikkem már régen kész volt, én arról írtam, hogy ez a derék, kopasz, szemüveges bácsi milyen lelkesedéssel irtotta, üldözte a galeriket, azaz az összes olyan fiatalt, akinek szűk volt ez a vidám barakk. Az olyanokat, mint én vagy Te, illetve: Ön, akik a kultúrház/diszkó helyett az iskola mögé jártunk cigizni. Akiket (ha rosszkor énekeltek a halott Lepkéről, Brian Jonesról) mondjuk elítéltek, mindenféle légből kapott, a propaganda által szétkürtölt hazugságok alapján.
Popper pszichológus amúgy a Lenin Intézetben végzett, és élete végéig szélsőbaloldali maradt. Megismétlem, hogy kiemeljem: havi fizetésért tanította a kádári titkosszolgálat embereit arra, hogy hogyan ismerjék, törjék meg az áldozataikat, hogyan dugják őket rács mögé, hogyan szervezzék be az újabb és újabb ügynököket, hogy azok továbbterjesszék ezt a kórt, ezt a pestist, megfertőzve a különböző kisebb-nagyobb csoportokat, családot, közösséget, bármi mást.
Ha Bálint Istvánt Péter Gábor rossz szellemének nevezzük, akkor Popper Péter az új Péter Gáborok rossz szelleme volt, egy kíméletlen, a háttérben megbújó játékos, aki függöny mögül írta a darabot. Vagyis dehogyis.
Popper maga is írt arról, hogyan vizsgált meg előzetesben lévő „galeriseket”, azaz ott kellett ülnie, mellette a rendőr és az állambiztonság embere, együtt törték meg az áldozatot, talán ő játszotta a jó „zsarut”, máskor a rosszat, mindenesetre a későbbi mosoly, a tao, a béke csak álca volt, legjobb esetben is menekülés. És egy jól kitalált, jól jövedelmező szerep. Nyilvánvaló, hogy ez a Popper-fejű polip szépen megfojtotta a másként gondolkodó, a múlttal szembenézni kívánó orvosokat, pszichológusokat. Ahoygan mindenki ezt tette a saját területén. A sok kicsi, nagy, mosolygós Popper.
Egy menthetetlen múltú ember, egy (és ez a fontosabb) a múltjával szembe nem néző ember tanított minket szeretetre. Aki még azt is kimagyarázta, hogy a hatalomba visszakerült Horn Gyula tanácsadója lett. Elképesztő? Az.
Most írják be a keresőbe a nevét, és nézzék meg, hányan írták meg a frissen kiderült mocskot, Popper menthetetlen múltját. Nem találnak semmi mást a Válaszonline és az én cikkem mellett, amit átvett a Veritas. Ennyi. Semmi más.
Hallgat az értünk élő Index, hallgat a hvg.hu, a 444.hu és a többi bátor, független portál és lap, de ez még nem is meglepő.
Senki se várja a Népszavától Popper leleplezését, ahol éppen most halnak meg a pszichológus utolsó elvtársai, kortársai, mint a titkos munkatárs Várkonyi Tibor, akit 1990-ben még Párizsba küldött a külügy a nagykövetség tanácsadójának. Egy ismerten szélsőséges kommunistát. Ott is maradt két évig.
Jóval érdekesebb a jobboldali média érdektelensége. Nem lenne fontos, hogy az ország valamikori messze legismertebb pszichológusa kőkemény sztálinista volt és a diktatúra állambiztonságának dolgozott? Mitől félnek? Talán az lehet a háttérben, amit egy volt állambiztonsági tiszt írt nekem arról, hogy elég sok ismert ember dolgozott pénzért a Cégnek? Esetleg a bűneivel, a politikai pszichiátria létezésével szembe nem néző pszichológiai/pszichiátriai szakma ereje? Vagy maga a Hálózat? Vagy az általános közöny?
Az, hogy a diktatúra által felépített és átörökített, átmentett sajtó nem foglalkozott Péter Gáborral a rendszerváltás után, az most már érthető. Azt is megemésztettük, hogy nem került, nem kerültek bíróság elé. Ezt már nem lehet jóvátenni. Vannak adósságok, amik törleszthetőek. Amit mi, fiatalok is megtehetnénk. Hogy néhány dologban legyen egyetértés. Hogy ne kíméljük a szélsőjobboldali, szélsőbaloldali szobrokat.
Rángassuk, cibáljuk a napfényre a Popper Pétereket, Bálint Istvánokat, Berkesi Andrásokat, Kanyó Andrásokat, hogy lássuk, hogyan vertek át minket, kik tanítottak, gyógyítottak, írtak nekünk. Lássuk, hogy kik lehettek főszerkesztők és kiadóvezetők, orvosok és könyvtárosok, milliárdosok és demokraták, mintha mi sem történt volna. Miket hazudtak, hazudnak nekünk róluk ma is.
Popper a magyarok Coelhója lett. A nőknek szóló honlapokon mindig feltűnik egy-egy aranyköpése. Kettő az elmúlt hónapokból: „A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság”. „A tisztességes ember nem a haszonért tisztességes”.
Írok én is egyet, de ez kevéssé lesz tetszetős: „A társadalom rákja a hallgatás”.
Fotó: MTI
