Ismét komoly sérelem érte a szólásszabadságot a belga fővárosban, miután a rendezvénynek helyszínt adó brüsszeli könyvesbolt lemondta Frank Füredi professzor legújabb, The War Against the Past című könyvének bemutatóját – adta közleménybe a Mathias Corvinus Collegium (MCC).
Mindez annak ellenére történt, hogy korábban már beleegyeztek az esemény megrendezésébe, később azonban visszavonták az erre vonatkozó ajánlatukat arra hivatkozva, hogy a könyvbemutató túlzottan „politikai jellegű”.
Frank Füredi professzor, az MCC Brussels igazgatója legújabb, nagy visszhangot kiváltó könyvében a történelem elleni kulturális keresztes hadjáratot vizsgálja, amelyben a múltat egyre inkább „toxikusnak” minősítik. A szerző górcső alá veszi a szobrok ledöntésétől kezdve a történelmi kifejezéseknek a szótárakból való eltörléséig a múlt negatív színben való feltüntetésére irányuló egyre növekvő erőfeszítéseket. A nagy tekintélyű Polity Press által kiadott könyv számos elismerést kapott Európa és az Egyesült Államok olyan vezető értelmiségeitől, mint Jonathan Haidt, Nigel Biggar, Jonathan Sumption vagy Robert Tombs. Ennek is köszönhetően a kiadvány a nyugati civilizáció múltjának örökségéről szóló széles körű vita egyik sarokkövévé vált.
Sokat elárul a brüsszeli szólásszabadság helyzetéről a Piola Libri könyvesbolt azon döntése, hogy lemondja a rendezvényt, miután korábban beleegyezett annak megrendezésébe
– fogalmazott Frank Füredi, aki szerint ironikus, hogy az Európai Bizottság székházához nagyon közel található könyvesbolt – amelyet az Európai Unió vezetői is látogatnak – veszélyesnek minősít egyes könyveket, miközben a „befogadás” iránti elkötelezettségére hivatkozik.
Ez az incidens rávilágít az EU buborékjának mélyen cenzúrázó jellegére, valamint a Brüsszelben és Belgiumban létező és virágzó képmutatásra
– tette hozzá a szerző.
Az MCC Brussels e-mailben értesült a könyvesbolt negatív döntéséről. A bolt képviselője így fogalmazott:
Alapos mérlegelés után megállapítottuk, hogy a kezdeményezés politikai jellege erősebben kirajzolódik, mint ahogyan azt eredetileg gondoltuk.
Forrás: Mandiner, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
elemeslampa
2024-09-26 at 06:37
olyan vicces, amikor ezek a brüsszeliták is hazai talpnyalóik mindig ‘Kinaiznak’ hogy Kinában a cégek ‘kézivezéreltek’ 😀
Ahha igen Kína.. De a fantasztikus nyugat az nem ááááááá ugyaaan, Sehol semmi tetves kommunista maffia …
Talpra magyar!
2024-09-26 at 00:47
Jelenlegi Belga politika olyan kommunista fasiszta szemét mint amit nem csak a belga-kongói gyarmatukon mészárlásokat hajtottak végre az elődeik a szemét kommunista fasiszta gyilkosok utódaik nem változnak.
Logikus
2024-09-25 at 20:40
Nagyon látszik, hogy a ballibek mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék a jobboldaliakat. Még törvéntelen módszereket is bevetnek.
K
2024-09-25 at 20:23
–A lényeg az hogy Füredi Ferenc kritikáját cenzúrázza ignorálja a diktatórikus zsarnok Európai Unió.
–Füredi Ferenc a “nyugati” rendszer kölyke, és mivel elkezdett gondolkozni ezért a nyugati rendszer úgy tesz mintha Füredi Ferenc nem létezne.
–Minden elismerésem Füredi Ferencnek hogy gondolkozik, és ellentmond az antihumánumnak a gonoszságnak.
bl
2024-09-25 at 20:19
Ha valami baloldali hülyeségről szólna a könyvbemutató, nem lenne semmi probléma.
T.rex
2024-09-25 at 20:15
Maradnánk annyiban, Belgium már nagyon régen kiálította magáról a szegénységi bizonyítványt!
Klárika
2024-09-25 at 19:32
Georg 2024-09-25 at 19:09 +
Szerda 2024-09-25 at 19:07
a magik véleménye meg tetves legyek a Hányadékuk körül.
Fekete autó
2024-09-25 at 19:29
@ Georg2024
Ha azt restaurálja, akkor te hogyhogy nem vagy minimum a száraz hugyozóban?
Rémusz.
2024-09-25 at 19:15
Ninő érdekes, hogy most a libernyák moslékos bunburnyákok kussolnak!!!
Úgy látszik, hogy az ilyen undorító eset nem jut el a tompa agyukig!!
Az is lehet, hogy a zacskóba tárolt, valamint a cipő sarkába el dugott agyuk még nem fogták fel ennek a hírnek a mondanivalóját, de az is lehet, hogy csupán hitvány tisza főnök megtiltotta nekik, hogy meg merjenek nyilvánulni, hisz hozzá szólni, úgy sem tudnak, már csak a be gyepesedett agynak látszó tárgyaik miatt sem.
Hiába no, a libernyák moslék zabálók csak parancsra szeretnek röfögni!!!
Klárika
2024-09-25 at 19:12
Hogy, ugyebár túl politikai a bemutatásra szánt könyv tartalma! Dehát mit csinál a Prüsszel amióta unió lett, ha nem csakis és még véletlenül sem mást mint politikát!?!?
Ebbe sem beleszólni, sem összehesonlítás alapon kritizálni, kizárt dolog. Mely karakterü tevékenység pontosan a prüsszeli “értékek” szerint nem más mint autokrácia.
Zoltán
2024-09-25 at 18:54
Közben bennünket vádolnak a szólásszabadság megsértésével. De ez nyilvánvaló terelés. Nyudaton csupán álmodnak olyan sajtószabadságról, mint ami nálunk van. Már akik még tudnak álmodni közülük.
khm
2024-09-25 at 18:48
Így kezdődik a liburnyák demokrácia,aztán könyveket is fognak égetni. És a többi.