Pesti Srácok

Portik, olajszőkítés, MSZMP, MSZP - összefutnak a szálak

Portik, olajszőkítés, MSZMP, MSZP - összefutnak a szálak

Saját céljaikra használták a biztonsági szolgálatokat a szocik? - kérdezi a Magyar Nemzet, s választ is megadja: valószínűleg igen. Portik Tamás a kilencvenes években az olajbizniszben jelen lévő Energol Rt.-n keresztül tett szert hatalmas vagyonra - írja a lap. Portikot és az Energolt – melynek egyik igazgatója és alapítója volt – ha nem is közvetlenül, de ezer szál kötötte a szocialista kormányokhoz, amiről ő maga is beszélt Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjének. A Magyar Nemzet információi szerint Portik Tamás a Nemzetbiztonsági Hivatal mellett a Katonai Biztonsági Hivatallal is szoros kapcsolatban állt. A lap úgy tudja, az Energol Rt.-t a katonai titkosszolgálat fedőcégeként alapították – erről még 2000-ben Sándor István, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság egykori főnyomozója is beszélt. Portik Tamás – akit hétfőn nem jogerősen tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtott a Fővárosi Törvényszék a Prisztás-gyilkossággal összefüggésben – az Energolon keresztül lebonyolított bűnös olajügyletekkel tett szert hatalmas vagyonra, amellyel később az éjszakai életben is komoly befolyást szerzett.

Az Energol Rt.-t húsz éve, 1994. november 30-án alapította Drobilich Gábor, Ferencsik Attila, Kerekes István, Portik Tamás, Gulyás Emil és fia, Gulyás Emil Róbert. A cégben – melynek Portik lett a marketingigazgatója – később felbukkant Csikós József, az MSZMP KB egykori osztályvezetője is. Csikós a rendszerváltozás után ezredesi rangban a Belügyminisztérium központi adatfeldolgozó és nyilvántartó hivatalát vezette. (Itt kezelték a III-as főcsoport iratait is: ami ebben a hivatalban papírra nem volt leírva, az gyakorlatilag nem is létezett.) Csikós tudhatott például olyan vasúti holtvágányokról is, ahová kényelmesen át lehetett irányítani egy-egy import-olajszállítmányt, majd az olajszőkítést senkitől sem zavartatva elvégezhették.

Kerekes Istvánról a Heti Válasz 2012 augusztusában azt írta, hogy tudomásuk szerint aktív titkosszolgaként vett részt az Energol megalapításában, s ő volt olajos társaság első vezérigazgatója, majd 1996-ra – miután összekülönbözött Portikékkal – kivonult a cég irányításából. Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderült, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.
Sándor István, a KBI volt főnyomozója 2000-ben azt mondta a parlamenti olajbizottságnak, hogy az Energolt a titkosszolgálatok hozták létre. A Heti Válasz Csikós és Kerekes mellett még Dósa Istvánt említi meg a „pártbéli és titkosszolgálati támaszok” között. A lap rendőrségi informátorai szerint az MSZP karitatív tagozatának első elnökeként is jegyzett Dósa volt a Portik család egyik pénzszállítója.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MNO

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.