Pesti Srácok

Portikot mentették egykori energolos társai

Portikot mentették egykori energolos társai

A hírhedt olajos cég, az Energol Rt. egykori vezetőit hallgatták meg tanúként hétfőn a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. A tanúk mindegyike cáfolta egykori üzlettársuk, a perben koronatanúként a fő vádlottra, Portik Tamásra terhelő vallomást tevő Radnai Lászlót. Annak ellenére, hogy a korabeli sajtó, valamint az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás is az energolosokat „látta” a fővárosi, leszámolásos maffiaháború mögött, a tanúk egyike sem tudott semmit Prisztás József haláláról.

PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu

A Brazil becenevű Ferencsik Attilát és Drobilich Gábort (képünkön), azaz az egykori olajos cég, az Energol Rt. vezetőit, illetve volt üzlettársukat, a Richfield autókereskedés egyik tulajdonosát, D. Tamást hallgatta meg a Fővárosi Törvényszék hétfőn, a Prisztás József meggyilkolásával vádolt Portik Tamás és társai perén.

PestiSracok facebook image

Brazil szerint Hoffman, vagy a külföldiek lehettek

Ferencsik Attila elmondta, 1992 körül ismerte meg Portik Tamást, akit neki Drobilich Gábor mutatott be. A kecskeméti maffiaperben – többek között Radnai Lászlóval együtt - hat év fegyházra ítélt tanú szerint Drobilich fiaként szerette Portikot. Az egykori energolos beszámolt arról, hogy az 1994-ben alapított Energol Rt-ben Portiknak tulajdonképpen semmilyen szerepe nem volt, csupán „fantáziát látott benne”, így „beletette a pénzét”. Ferencsik állította, Prisztás Józseffel kétszer, vagy háromszor találkozott, még a 80-as években. Haláláról a sajtóból értesült. Arra, hogy ki, vagy kik állhattak a gyilkosság mögött, nem tudott válaszolni. Mint mondta, konkrét információi nincsenek az ügyről, csupán pletyka szinten hallotta, hogy Hoffmann Istvánnak állhatott érdekében a gyilkosság, később viszont arról értesült, hogy talán külföldiek lehettek az elkövetők.

Radnai energolos pénzből fizette ki Szevát

A tárgyalást vezető bírónő Radnai Lászlóhoz fűződő kapcsolatáról is kérdezte Ferencsiket. Erről a tanú elmondta, hogy Radnait – miként Drobilich Gábort - a 80-as évekből ismeri, viszonyuk hullámzó volt, hol jobb, hol rosszabb. A fordulat a kapcsolatukban akkor következett be, amikor az ezredforduló előtt pénzt kért üzlettársától Drobilich Gábortól. Azt állította, hogy az ügy koronatanúja 780 ezer dollárt és 30 millió forintot kapott Drobilichtól, azért, hogy az orosz keresztapa, a Szevaként is ismert Szemjon Mogiljevics felé fennálló tartozását rendezni tudja. Ferencsik szerint Radnainak egy balul sikerült olajos üzletben ragadt a Szevától kapott pénze, amelynek a Csüllög Zsigmonddal közös autókereskedő cége, a hírhedt Conti Car Kft. volt a fedezete. Ferencsik azt mondta, hogy a nagy összegű kölcsönről Portik együtt később értesült, ráadásul a pénzt soha nem kapták vissza. Ferencsik szerint Radnai egy szélhámos és nem is érti energolos társát, Drobilich Gábort, hogy miért van továbbra is jóban a Prisztás-per koronatanújával. Ferencsik cáfolta Radnai azon állítását, miszerint Portik Tamáson kívül, még ő és Drobilich Gábor rendelte meg Jozef Roháctól a Prisztás-gyilkosságot. Állította, Rohácot nem is ismeri.

Petőfinek nem kellett Radnai vallomása

A tanú beszámolt arról is, hogy tudomása szerint Radnai László már 2004 őszén – a kecskeméti maffiaügy kirobbanásakor - vádalkut akart kötni a rendőrséggel Chilkó Ferenc közreműködésével. Akkor azonban a Nemzeti Nyomozó Iroda akkori vezetője, Petőfi Attila komolytalannak tartotta Radnai, a Prisztás-ügyben is elmesélt történetét. Tudomása szerint akkor, a kecskeméti maffaperben szintén elítélt - a Prisztás-ügyben számozott tanúként, Portikra terhelő vallomást tevő - Csüllög Zsigmond még elzárkózott a nyomozati alku megkötésétől. Csüllög és Radnai is korábban azt állította, hogy az előbbi férfi ellen elkövetett 1999-es merényletet – amelyet egy Radnai elleni támadás követett volna - is Portik rendelte meg. Ferencsik szerint azonban ez nem így történt, mert úgy tudja, hogy azt Szeva végrehajtó emberei, Igor Korol és bandája követték el.

Seres Zoltán véletlenül halt meg?

A tárgyaláson meghallgatták még az egykori Energol-per vádlottját, D. Tamást, a Richfield autókereskedés egykori tulajdonosát is. Állította, hogy csak 2005-2006 környékén ismerte meg Portikot, egy üzleti vacsorán. A tanú csuklyás autós utazásra és eskütételre – amelyre elmondásuk szerint Portik a koronatanúkat, Radnai Lászlót és Csüllög Zsigmondot kényszerítette - nem emlékszik, gyilkosságokról és azok megrendelőiről pedig nincs tudomása. A tanú elmondta, hogy Radnai Lászlót 1996 óta ismeri, vele üzleti kapcsolatban álltak, 2003-ban azonban megszakadt közöttük a kapcsolat. Elképzelhetőnek tartja, hogy Radnai kölcsönkért Drobilichéktól, bár előbbitől ennek az ellenkezőjét tudja. Mindazonáltal megjegyezte, hogy „Radnai tudja úgy forgatni a dolgokat, hogy a végén mindenki neki tartozik”. Szóba jött a tárgyaláson, hogy a tanút a Seres Zoltán elleni 1999-es, tahitótfalui merénylet ügyében is kihallgatták. Ennek egyik gyanúsítottja Portik Tamás. A vádlott megjegyzésként azt mondta, hogy úgy tudja, nem is Seres volt a célpont, hanem az az olasz üzletember, akire a hátsó ülésen, a tolmács mellett ülő nyomozó vigyázott.

Portik-Drobilich két jó barát

A törvényszék meghallgatta az Energol Rt. másik volt vezetőjét, a Fenyő-gyilkosság ügyében is nemrégiben meghallgatott Drobilich Gábort. A tanú azt mondta, Portik Tamást még a 80-as években ismerte meg. Egy rendesen dolgozó „srácként” jellemezte a vádlottat. Azt is elmondta, hogy együtt ültek előzetesben a Gyorskocsi utcában, s miután Portik előbb szabadult, többször ellátogatott a Drobilich ellen folyó per tárgyalásaira. A tanú ekkor kedvelte meg igazán az elsőrendű vádlottat, akivel nagyon sokáig elválaszthatatlan jó barátok voltak. Prisztás Józsefet a tanú jól ismerte, szintén még a 80-as évekből. Szerinte Portik és Prisztás nem is ismerhette egymást, egy találkozót kettejük között pedig elképzelhetetlennek tartott.

Drobilich aggódott Rohácért

Drobilich is minden ponton próbálta cáfolni Radnai szavait, főleg azokat, amelyeket rá hivatkozva közölt a rendőrségen és a bíróságon. Szerinte sokszor csak az alaptörténet igaz, de a koronatanú rendre kiszínezte az ő elmondását. Példaként említette azt az esetet, amikor Radnait arra kérte, nézzen utána a rendőrségi kapcsolatain keresztül, hogy a Fenyő-gyilkosság helyszínén talált ruhadarabokon megtalálták-e Jozef Rohác DNS-mintáit. Drobilich bevallotta, valóban emiatt hívta fel Radnait, de azért, hogy tisztázni tudja jó ismerősének, Rohácnak a szerepét, hiszen aggódott érte. Drobilich is állította, Radnai tartozik neki, amit a mai napig nem adott meg. Azt még hozzátette, hogy az oroszok felhívták, hogy ne adjon Radnainak, pénzt, mert igényt tartanak a fedezetként felajánlott Conti Car Kft. tulajdonjogára, de ő mégis segített barátjának, aki rendezte aztán az oroszok felé adósságát.

Radnait a rendőrség küldte

Drobilich beszélt még Radnai kiváló rendőrségi kapcsolatairól is. Példaként említette, hogy 2002-ben együtt olvasták a leszámolásos merényletek nyomozásában keletkezett rendőrségi aktákat, amit Drobilich állítása szerint Radnai szerzett meg. Drobilich megemlítette, hogy Radnai egy hónapja járt nála és szerinte a rendőrség küldte őt. Célzott még arra is, hogy Radnai már korábban is bedolgozhatott a rendőrségnek.

A per kedden Csüllög Zsigmond és egy, a Prisztás-ügyben még az elkövetés idején nyomozó rendőr, Pesti Tibor meghallgatásával folytatódik.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.